Bár Churchill óta tudhatjuk, hogy a statisztikák rendszeresen hamisítottak, viszont ha csak közelítően pontos a Nézőpont Intézet mérése, akkor is egészen megdöbbentő, ahogy a Magyar Péter jelenség berobbant a magyar belpolitikába. Emiatt a baloldalnak főhet legjobban a feje.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatása szerint a Fidesz támogatottsága nem változott a februári adatokhoz képest, továbbra is 47 százalékkal az első helyen áll a pártok versenyében a kormányoldal bő két hónappal az európai parlamenti és önkormányzati választások előtt.
Ami ennél érdekesebb azonban, hogy először mérte a Nézőpont Intézet Magyar Péter még be sem jelentett pártját, amelyről a válaszadók 13 százaléka nyilatkozott úgy, hogy szívesen szavazna rá. Ezzel a politikába csak néhány hónapja berobbant Magyar formációja éppen annyi választót tud maga mögött, mint az ellenzék másik domináns szereplője, a Demokratikus Koalíció, az MSZP és a Párbeszéd múlt héten összeállt koalíciója.
Varga Judit volt férjének színre lépése a Nézőpont Intézet felmérése alapján a baloldali pártokat érte kellemetlenül, hiszen náluk okozott kisebb-nagyobb veszteséget, míg a Fidesztől nem vitt el szavazókat.
MAGYAR PÉTER FELBUKKANÁSA MIATT LEGINKÁBB A MOMENTUM FOGHATJA A FEJÉT, DONÁTH ANNA PÁRTJÁNAK UGYANIS A FEBRUÁRBAN MÉRT 7 SZÁZALÉKOS TÁMOGATOTTSÁGA ÁPRILISRA 4 SZÁZALÉKRA ESETT VISSZA, ESZERINT PEDIG A 2019-BEN ELÉRT KÉT MANDÁTUM HELYETT MA EGYET SEM TUDNÁNAK SZEREZNI BRÜSSZELBEN.
Februárról áprilisra a Nézőpont Intézet mérései szerint csak egyetlen párt tudott növekedni, a Kétfarkú Kutya Párt, ők a korábban mért 8 százalék után most 11 százalékon állnak.
Nagyobb a füstje mint lángja – Kitette Magyar Péter az “atombomba” hangfelvételt
(Index nyomán Szent Korona Rádió)