szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Elítélte az ENSZ Izraelt a gyalázatos gyilkolás miatt, amit Gázában művelnek

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa határozatot fogadott el pénteken arról, hogy vonják felelősségre a cionista terrorállamot a Gázai övezetben elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekményekért. Sajnos a gyakorlatot ismerve Izrael sosem foglalkozott az efféle határozatokkal, úgy gondolják, hogy ők bármit megtehetnek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A határozatra 28 ország szavazott igennel, 13 tartózkodott, hat pedig ellenezte, köztük az Egyesült Államok és Németország.

A dokumentumban kiemelték “az elszámoltathatóság biztosításának szükségességét” a nemzetközi emberi jogi törvények megsértésével kapcsolatban, hogy “véget lehessen vetni a büntetlenségnek”.

A testület “mély aggodalmát fejezte ki az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos megsértéséről szóló jelentések miatt, köztük a megszállt palesztin területeken feltehetőleg elkövetett háborús és emberiesség elleni bűncselekmények miatt”.

Az Egyesült Államok azért szavazott a határozat ellen, mert nem szerepel benne a Hamász konkrét elítélése az október 7-i támadás miatt, és mert az nem terrortámadásként szerepel benne. Azt viszont kijelentette Washington, hogy szövetségese, Izrael nem tett meg minden tőle telhetőt a polgári lakosságot érő károk mérséklése érdekében.

Michele Taylor amerikai nagykövet az Emberi Jogi Tanács ülésén emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok többször felszólította Izraelt: a Hamász elleni hadművelettel párhuzamosan kezdjen bele humanitárius műveletbe is a polgári áldozatok elkerülése és annak érdekében, hogy a segélyszervezetek biztonságosan végezhessék munkájukat.

“Ez nem történt meg, és mindössze hat hónap alatt több segélymunkás halt meg ebben a konfliktusban, mint korunk bármelyik másik háborújában”

– hangsúlyozta.

Izraeli háborús bűn: Autóról autóra lőtték ki a segélykonvojt az izraeliek a WCK alapítója szerint

Nemzetközi segélykonvojt lőtt ki Izrael

(Orientalista nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55