Holokauszt és tömegközlekedés – Egy villamosvonal miatt fizet Amszterdam
Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként annak okán, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó bevételből 48 ezer zsidó embert deportált.
Érik a botrány Németországban – többet ártottak, mint használtak a lezárások?

A szövetségi egészségügyi miniszter összeesküvés elméletet emleget.
Az ukránok visszavonulnak, ha nem érkezik meg az amerikai segély

Zelenszkij szerint Ukrajna nagyvárosai is komoly veszélybe kerülhetnek – írja a Mandiner. A lap szerint Zelenszkij azt mondta, vissza kell vonulniuk, ha nem érkezik meg időben az amerikaiak segélye.
Ritka csillag Hollywood egén – 20 éves A passió

Megszokhattuk már, hogy Hollywood nagyrészt szemetet termel, kevés az olyan film, ami tényleg komoly értékeket hordoz, pláne ritka az olyan alkotás, ami egy vallási témával foglalkozik és nem egy liberális, lejárató alkotás, hanem a kellő méltósággal közelíti meg a tradicionális vallásokat. Ilyen ritka kivétel Mel Gibson Passiója is, ami aztán nem hiába okozott nagy felháborodást […]
„Azt nem mondták, hogy látni fogom a halott babámat!” – az abortusz valódi arca

Vizsgálat nélküli abortusz tabletta, életveszélyes komplikációk, tájékozatlan lányok és nők, megnövekedett magzatgyilkosságok, abortuszt támogató kampányok. Az USA-ban legelterjettebb Mifepristone abortusztabletta története.
„Alászállt a poklokra” – Nagyszombat

Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, és az ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik. A szent asztal megfosztva áll, a szent áldozatot nem mutatják be mindaddig, amíg csak az ünnepi vigília, vagyis a feltámadás éjszakai virrasztva várásának liturgiája be nem fejeződik. Csak ezután lesz helye húsvéti örömnek, amelynek bőséges folyama ötven napra árad ki. A szentáldozás […]
Kitiltották a keresztény zarándokokat Jeruzsálem óvárosából a zsidók
A háborús helyzet következtében a zarándokok tömegei nem látogattak el idén a Szentföldre, a helyi keresztényeknek pedig Izrael keresztényellenes szankcióival kell szembenézniük.
Karhatalmi erőkkel kell őriztetni a templomokat Franciaországban húsvétkor, hogy ne történjen baj
A francia kormány bejelentette, hogy ezen a húsvéton rendfenntartókat állít ki minden katolikus és protestáns templom elé.
M2020 – Az észak-koreai szemfényvesztés vagy a „vörös Abrams” felemelkedése?

Az észak-koreai média számos olyan anyagot mutatott be, ahol legújabb fejlesztésű harckocsijukon – a külföldön csak M2020-ként jelölt páncéloson – egy gyakorlat során az észak-koreai diktátor Kim Dzsongun ült a vezető ülésben. A diktátor egyes források szerint dicsérte az új harckocsi képességeit, amit később a világ legjobb páncélosának nevezett.
Újabb terrortámadást akadályoztak meg Oroszországban

Újabb merénylet készült Oroszországban, őrizetbe vettek 3 embert pokolgépes merénylet elkövetésének gyanújával az ország délnyugati részében – adta hírül az orosz biztonsági szolgálat a pénteki napon.