Nagyszombaton az Egyház Urunk sírjánál időzik, és az ő szenvedéséről és haláláról elmélkedik. A szent asztal megfosztva áll, a szent áldozatot nem mutatják be mindaddig, amíg csak az ünnepi vigília, vagyis a feltámadás éjszakai virrasztva várásának liturgiája be nem fejeződik. Csak ezután lesz helye húsvéti örömnek, amelynek bőséges folyama ötven napra árad ki. A szentáldozás ezen a napon csak mint szent útravaló szolgáltatható ki, tehát súlyos betegnek, haldoklónak.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Beteljesedett! Hangos kiáltással kilehelte lelkét. Csend. Teljesen más csend ez, mint eddig. Nem a gyengeség, a kiszolgáltatottság, a meg nem értés, hanem a halál csendje. Emberileg számunkra a földi élet végét jelenti, viszont Isten Fiának teljesen mást jelent. A halál által teljesen osztozva sorsunkban az alvilágba száll az Emberfia. A hagyomány szerint találkozik azokkal a lelkekkel, akik várják érkezését. Az Ádámtól Krisztusig meghaltakkal találkozik. A bizánci feltámadási ikon nem azt az eseményt örökítette meg, hogy Jézus dicsőségesen kilép a sírból. Újra életben a halál és eltemettetés után saját győzelmét és hatalmát jelezve e csoda által. A keleti feltámadás elmélet a sírban és eltemettetésben rejlik, a csendben és a látszólagos mozdulatlanságban. A számunkra láthatatlan állapotban kell keresni az eseményeket. A csend, a nyugalom állapota van a fókuszban. Krisztus alászáll az alvilágba, s ott a rá várakozókat kiemeli, nem úgy, hogy maga után hív bennünket, hanem mint Ádámot és Évát, csuklójánál fogva rántja ki a sírból és eltemettetésből. Jelezve azt, hogy az ősszülőktől származó minden embert kiemel, megment. Várakoznak Krisztusra az igazak és bűnösök egyaránt. Kezünket fogva kísér bennünket országába, ahol helyet készített nekünk. Azon a helyen fogja kezünket, ahol őt is keresztre szegezték. Nem azért, mert ugyanazt a fájdalmat szeretné átadni, hanem a biztonság miatt. Stabilan fogja kezünket, ő tudja az árát a mi megváltásunknak, érzi életünk súlyát. A kép közepén a felmagasztalt és mindent magához vonzó Krisztust látjuk, lába alatt kereszt alakban nem azok a gerendák, amelyekre felfeszítették, hanem az alvilág kapui. Mondhatnánk, a halál, amely beenged és elválaszt, ahová csak befelé vezetett az út, kifelé soha. Több ábrázoláson nemcsak a széttört és kereszt alakban Krisztus lábai alatt levő ajtók vannak ott, hanem maga az alvilág ura is megkötözve. Nem uralkodik többé az Isten képmására alkotott emberen.
„Feltámadt Krisztus halottaiból, legyőzte halálával a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott!” (feltámadási ének)
Csendben történik e hatalomátvétel, mozdulatlannak látszó síri hallgatagságban.
(Részletek Zajácz Gábor görögkatolikus parókus írásából)
Ha Ádám és Éva elkárhozott volna, Jézus nem tudta volna megmenteni őket. Mivel azonban kiszabadította és az üdvösségbe emelte őket, nyilvánvaló, hogy a szentek között vannak. Csodálatos képek, régi ikonok ábrázolják, ahogy Jézus mintegy belöki az alvilág ajtaját, és kézen fogva kivezeti onnan Ádámot. Milyen nagy misztérium: Krisztus, miközben teste a sírban nyugszik, istenségében leszáll az ősszülőhöz, az Istentől lezuhant, gyönge emberhez, és a szentek közé emeli őt.
Megrendítő drámai erővel elmélkedik erről egy nagyszombati őskeresztény prédikáció:
„Az Úr leszállt az alvilágba. Miféle dolog ez? Nagy a csend ma a földön: nagy a csend és a magány mostantól fogva. Megrendült a föld és megnyugodott, mert Isten a testben elaludt és fölébresztette a régtől alvókat. Meghalt az Isten a testben és felébresztette az alvilágot.
Először a szülőhöz ment, hogy az alvó juhot megkeresse. A sötétben és a halál árnyékában ülőket mindenképpen meg akarja látogatni. A fogságba jutott Ádámhoz és a vele fogságra jutott Évához mindenképpen elmegy az Isten, hogy kiszabadítsa kínjaiból. Belépett hozzájuk Isten, a kereszt győzedelmes fegyvereit markolva. Mikor aztán őt Ádám, az elsőszülött meglátta, döbbenten verte mellét; mindenkinek odakiáltotta: »Az én Uram legyen veletek!« Krisztus pedig felelvén mondá Ádámnak: »És a te lelkeddel!«
Megragadván aztán a kezét ébresztgette, mondván: »Kelj föl, te alvó! Kelj föl halottaidból! És fölragyog neked Krisztus! Én vagyok a te Istened, ki fiad lettem éretted! Éretted és ezekért, kiknek tőled kellett születniük. Most pedig mondom neked és hatalommal parancsolom mindazoknak, akik bilincsekben vannak: Világosodjatok meg!, és a szendergőknek: Keljetek fel! Parancsolom neked: Indulj, te alvó, mert nem azért alkottalak téged, hogy az alvilág legyőzzön és fogva tartson. Kelj föl, kezem alkotása! Kelj föl, képmásom, ki arcom vonásait viseled. Kelj föl! Menjünk innen, mert te bennem, én pedig benned egyetlen és osztatlan személy vagyunk. Én, a te Istened, éretted lettem fiaddá. Én, az Úr, éretted vettem föl a szolgai alakot. Én, aki az egek fölött vagyok, éretted jöttem a földre és a föld alá szálltam.
Ó, ember! Érted lettem mintegy ember a holtak közül, mint akinek nincs segítsége. Éretted mentem a getszemáni kertbe, hol a zsidók kezébe adtak, és keresztre feszítettek. Nézd csak a köpéseket az arcomon. Éretted vettem magamra, hogy eredeti állapotodba visszahelyezzelek téged. Nézzed arcomon az ütések helyét, én ezeket vállaltam, hogy helyrehozzam az én képmásomra a te megromlott szépséged. Nézd csak hátamon az ostorcsapások okozta sebeket, én ezeket vállaltam, hogy levegyem bűneid terhét, mely hátadra tétetett. Nézd csak a szögeket! Jól a fához erősítették kezeimet éretted, ki ahhoz a bizonyos fához bűnösen nyújtottad ki kezeidet. Elaludtam a kereszten és a lándzsa behatolt oldalamba. Éretted, ki elaludtál a Paradicsomkertben és oldaladból vétetett elő Éva. Az én oldalam gyógyította meg oldalad fájdalmát. Az én álmom hoz ki téged az alvilág álmából. Az én lándzsám tartja féken a lándzsát, mely ellened fordult. Rajta, menjünk el innen!
Kivonszolt téged az Ellenség az Éden földjéről, én pedig már nem a Paradicsomkertbe, hanem a mennyei trónra helyezlek téged. Eltiltott téged az Élet előképes fájától, de én, aki maga az Élet vagyok, eggyé lettem teveled. Kerubokat állítottam, hogy ők szolgáljanak neked, kik egy darabig őriztek téged. Most pedig azt akarom, hogy a kerubok, mint Istenhez illik, hódoljanak neked. Elkészült a kerubos trón, vár rád az égi hintó, vár a nászágy, készen a lakoma, az örök hajlékok és a feldíszített lakások. Megnyíltak a kincseskamrák, a világ kezdete óta neked készített mennyország.«”
(Részletek Barsi Balázs ferences szerzetes írásából)
“Amit ma ünneplünk az nem vereség, hanem győzelem!” – Nagypéntek
(Szent Korona Rádió)