Az ukrán hírszerzés szerint is természetes halált halt Navalnij

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki aktivista és politikus természetes halállal halt meg, az ukrán hírszerzés információi szerint trombózis miatt vesztette életét – közölte Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés vezetője.

Kérjük, támogasd adód 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldd el!
Adószám: 18218082-1-07

Lehet, hogy csalódást okozok, de úgy tudjuk, hogy valóban vérrög okozta a halálát. Ez többé-kevésbé megerősített információ, és nem az internetről származik. Jelentette ki Budanov vasárnap a Hromadszke ukrán televízió szerint az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kezdetének második évfordulója alkalmából rendezett kijevi fórumon, újságíróknak nyilatkozva.

Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főcsoportfőnökségének vezetője arra intett: ne higgye senki, hogy az oroszországi „rezsim természetes módon, magától megrendül”. „Ez a mi segítségünk nélkül irreális” – szögezte le.

A stabil oroszországi rezsim veszélyt jelent Ukrajnára és a világra, ezért Ukrajna továbbra is hajt végre katonai műveleteket az Oroszországi Föderáció területén. Amíg háború van, addig lesznek problémák Oroszországon belül -fogalmazott.

A hírszerzési vezető az egyik ukrán tévécsatornának cáfolta, hogy Irán ballisztikus rakétákat szállított volna Oroszországnak. Megerősítette viszont azt, hogy valóban vetett be Oroszország Ukrajnában több, Észak-Koreából származó rakétát, azonban szavai szerint ilyen rakétákat tömegével nem használnak.

Budanov a Telegramon újabb támadásokat jelentett be orosz katonai célpontok ellen az ideiglenesen megszállt Krím félszigeten. „Új meglepetések várnak az ellenségre, és nem ajánlanám a civil lakosságnak az úgynevezett krími híd használatát” – írta bejegyzésében.

(MTI)

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Kár érte, jó ügynök volt: Meghalt Alekszej Navalnij, a nyugati felforgató báb

Mentőakciót szerveztek Navalnij kiszabadítására az ukránok?!