kedd, december 2, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megkegyelmezett a lengyel elnök a brüsszelita fordulat után letartóztatott két exminiszternek

Donald Tusk új lengyel, brüsszelita progresszív miniszterelnök decemberi megválasztása óta először adott televíziós interjút pénteken a TVP-nek, a TVN-nek és a Polsatnak. Mint mondta, célja a jogállamiság visszaállítása Lengyelországban, és Andrzej Duda elnökkel való nézeteltérése is a jogállamiság része, miközben arról van szó, hogy az Európai Uniót, a sorosista modernitást, az LMBTQP-lobbit minden áron ki akarja szolgálni.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A lengyel miniszterelnök a vele készült interjúban kijelentette, hogy a pár napja bebörtönzött belügyminiszter és helyettese súlyos bűncselekményeket követtek el évekkel ezelőtt, ezért helyt kell adni a bebörtönzésüknek és parlamenti mandátumuk visszavonásának.

Tusk ugyanakkor – a török Anadolu hírügynökség beszámolója szerint – hozzátette:

Az állam a bírósági ítéleteknek és az előírásoknak megfelelően fog eljárni.

A miniszterelnök azt is hangsúlyozta, hogy az ügyben megbízott igazságügyi miniszter, Adam Bodnar politikailag független, így ő nem hoz majd részrehajló döntést.

Vitatott lépések

Mint írtuk, Donald Tusk egyik legnagyobb kampányígérete az volt, hogy visszaállítják a lengyel jogállamiságot, ugyanakkor a decemberben a hatalomtól nyolc év után elbúcsúzó Jog és Igazságosság (PiS) szerint nem ez történik, hanem politikai leszámolás.

Andrzej Duda lengyel államfő, aki a PiS tagja, csütörtökön bejelentette, hogy kegyelmi eljárást kezdeményez Mariusz Kaminski és Maciej Wasik politikusok ellen.

Az új miniszterelnök helyzetét az is nehezíti, hogy a közmédia vezetőinek leváltása, valamint a korábbi miniszterek letartóztatása miatt a Jog és Igazságosság (PiS) kezdeményezésére hatalmas tüntetések zajlanak Lengyelországban.

A miniszterelnök elmondta, a konfliktus ellenére együttműködik az elnökkel, ugyanis számos fontos külpolitikai kérdésben kell dönteniük.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Az LMBTQP áradatként fogja elönteni a lengyel iskolákat

A baloldali lengyel kormány jogtalanul szüntette meg a közmédiát

Neoliberális visszalépés Lengyelországban: Tusk családügyi minisztere istenkáromló pólóval provokál

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Legfrissebb

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Fizikai erőszakkal fenyegetőző, Gaudi-Nagy Tamást joghurttal leöntő baloldali aktivistát mentett fel a bíróság

Még 2019-ben jártak hazafiak a baloldali koszfészek Aurórában annak...

Kategóriák

Mateusz Morawiecki: Az azonos neműek külföldi házasságának elismerése sérti a szuverenitást

Mateusz Morawiecki, az Európai Konzervatívok és Reformerek (EKR) európai...

Bebörtönöztek egy ír tanárt, mert nem volt hajlandó transz névmásukkal megszólítani a deviáns diákjait

Vallási meggyőződése okán nem hajtott térdet az LMBTQP-lobbinak egy...

Szlovákia eltiltaná a 16 éven aluliakat a közösségi médiától

Megcáfolhatatlan tény, hogy a fiatalok megrontásában vezető szerepe van...

Szodoma és Gomora? Idén már 14 újszülött belehalt a veleszületett szifilisz fertőzésbe

A kiugró esetszám miatt kötelezővé teszik a szűrést még...

A nemrég lemondott Jermak helyére kinevezett Umerov is érintett lehet az ukrán korrupciós botrányban

Zelenszkij egyik legfontosabb szövetségese, Andrij Jermak nemrég mondott le,...

Felgyújtott egy nőt a chicagói metrón a néger, majd egyszerűen elsétált

„Belföldi terrorizmus” vádjával indítottak eljárást az 50 éves Lawrence...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55