Cionista terrort alkalmaz az MLSZ: palesztin zászló a lelátón „érzékenységet sértő cselekedet”

Az október 22-i Pécs-Honvéd másodosztályú futballmeccsen egy palesztin zászlót is kifüggesztettek a kapu mögött szurkoló kispesti ultrák. (Az intenzív pirózást is bemutató videón a 41. másodpercnél elég jól látható a kapu bal felső sarkánál, az 1909-es zászló második 9-esét takarja ki.) Magyarország folyamatosan deklarálja a világ felé, hogy cionista megszállás alatt van.
Közel volt a megállapodás az izraeli foglyok ügyében, azonban az offenzíva mindent eltörölt
Források szerint a foglyok szabadon bocsátásáról szóló, katari közvetítéssel folytatott tárgyalások meghiúsultak, amikor Izrael szárazföldi inváziót indított a Gázai övezet ellen.
Nem elég a házasság az aberráltaknak Lengyelországban – már a normalitáspárti embereket is büntetni akarják

A lengyel LMBTQP-szervezetek kihasználják az ellenzéki koalíció kormányra kerülését, és rögtön benyújtották követeléseiket feléjük. Már nem csak házasodni akarnak, de be akarják vinni a propagandájukat több intézménybe is, és még a normalitásért való küzdelmet is büntetni akarják.
A növekvő agresszió ellenére, gyávaságból nem fokozzák a fellépést az illegális bevándorlókkal szemben

Hiába adná magát a megoldás, hogy amikor a migránsok egyre erőszakosabb eszközökkel igyekszenek betörni az országba bűnszervezetek és korrupt közel keleti vezetők segítségével, akkor a határőröknek is fokozni kellene a fellépés erejét és mértékét. A Fidesz mégis inkább meghunyászkodik a határsértőkkel szemben, nehogy azok még agresszívabbak legyenek.
L. Simon László a törvénysértő és létrontó kiállítás népszerűségével dicsekszik

A Magyar Nemzeti Múzeumban székelő Word Press fotókiállításra hívta fel a figyelmet Dúró Dóra, amiért az súlyosan megsérti a gyermekvédelmi törvényt, ezért csak 18 éven felüliek látogathatnák. A kiállítás kifogások mögé bújva, nem tett eleget a szabályozásnak, ami attól függetlenül törvénysértő marad. A bűn elkövetésével L. Simon László is eldicsekedett a Facebook oldalán.
Gáza eltörlésére szólított fel a Likud
Galit Distel Atbaryan (Likud párt tagja, melyet szövetségesüknek neveznek Orbánék, a Facebookon azt írta, hogy egy „bosszúálló és gonosz” izraeli hadseregre van szükség a palesztin enklávé eltörléséhez.
Romániában betiltják az energiaitalok kiskorúaknak történő árusítását

A román szenátus elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megtiltja az energiaitalok kiskorúaknak történő árusítását – közölte a román sajtó.
Az igazságot meggyilkolták – Családapákat ítéltek ma igazságtalanul börtönre (Frissítve)

Zajlik a Hunnia ügyben meghurcoltak tárgyalása.
Árpád-kori remeteséget azonosítottak a Bakonyban

A sokat keresett Insula Pilup Sanctae Helenae templomát és magát a remeteséget Taliándörögd határában fedezték fel a szakemberek.