szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Árpád-kori remeteséget azonosítottak a Bakonyban

A sokat keresett Insula Pilup Sanctae Helenae templomát és magát a remeteséget Taliándörögd határában fedezték fel a szakemberek.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Meghatározták a legelső pálos kolostorok egyikét a Nemzeti Múzeum régészei – írta az MTI.

A legkorábbi, még tatárjárás előtti remeteséget sikerült megtalálni Taliándörögd határában.

A pálos szerzetesrend első, és megalakulása szempontjából legfontosabb dokumentuma Pál veszprémi püspök 1263-ban folytatott látogatása nyomán született levele, amelyben felsorolta a rendhez kapcsolódni kívánó remeteségeket. Ebben az első helyen az Insula Pilup Sanctae Helenae szerepel, aminek az azonosítása eddig a kutatók több nemzedékének adta fel a leckét.

A kutatók a közelmúltban találtak egy helyet, amelyről a vizsgálatok során kiderült, hogy tökéletesen ráillik a leírás minden eleme, és van hitelesítő leletanyag is.

MAGYAR NEMZETI MÚZEUM

Az idén tavasszal indult kutatást a Veszprém vármegyei önkéntes, Sütő Krisztián kezdeményezte, aki talált egy 1827-es térképet, amelyen a Rudera St. Helena felirat szerepelt a hely megnevezéseként. A középkori falvakra és templomokra specializálódott kollégájával, Kaszás Zsolttal megkeresték a területet, fotóanyagot készítettek, majd értesítették a Magyar Nemzeti Múzeum régészeit.

Az eredményes terepbejárás és műszeres kutatás után a területet megtisztították, így jól láthatóvá váltak a templomépület saját omladéka alatt lévő maradványai, valamint az északi fal hetven centiméter magas maradványa.

A templomot zsindelytető fedhette, a területét valószínűleg fakerítés övezte. Előkerült egy két részre tört gótikus kulcs is a földhíd szigeti bekötésénél, ahol feltehetően a terület bejárata lehetett.

A kutatók azonosították annak az épületnek a helyét is, ahol feltehetően lakhattak a remeték, akik a helyszűke miatt legfeljebb hárman lehettek egyszerre a szigeten.

Az emléküket a helynévi anyag megőrizte, hiszen a mellette folyó patakot Ilonakúti ároknak, a medret és magát a forrást Ilonaházinak nevezik és az ide vezető erdei út mellett egy Barát-fa-tető elnevezésű terület húzódik.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Szent Korona délutánok: Európa védelme, a Szent Kereszt igazsága

Múzeum helyett mellékhelység lett Luxemburgi Zsigmond palotájából

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55