Nemrégiben megjelent a hír, miszerint Oroszország újra kívánja indítani a T-80 harckocsi gyártását. A Zvezda tévécsatorna Katonai elfogadás című műsorában nyilatkozta azt Alexander Potapov az Uralvagonzavod (UZV) vezérigazgatója, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal közösen vizsgálják a T-80 gyártás lehetőségét.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
„Ez a feladat, legalábbis a katonaság ezt szabta nekünk. Most pedig aktívan együttműködünk, dolgozunk, vizsgáljuk ezeket a kérdéseket az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal, mert ehhez új kapacitások kellenek”
– nyilatkozta.
Az orosz hadipar számára ez egy jelentős visszalépés az egyesített Armata platform család víziója helyett, visszatérés a harcászati képességben alig eltérő posztszovjet típusok, párhuzamos gyártása felé.
Ezt annak fényében kell megvizsgálni, hogy augusztus végén bejelentette több orosz hírforrás, miszerint kivonják az Armata T-14-es újgenerációs tankjukat az ukrán hadszíntérről. A tapasztalatokat felhasználva tovább kívánják fejleszteni, ami egyet jelent a rendszeresítés és sorozatgyártás elhalasztásával. Jelenleg a motor gyermekbetegségeivel – konstrukciós hibáival – küszködnek, és mivel a motor „köré” építették a harckocsit, így annak kiváltása nem lehetséges jelenleg elérhető motortípusokkal. További súlyosbító tényező az orosz védelmi iparon belül, hogy korábban a Kurganmashzavod vezetése elsikkasztotta az Armata platformon alapuló KURGANETS-25 gyalogsági harcjármű és szállítójármű konstrukciók gyártására szánt pénzeket. Így azok gyártását nem tudták megkezdeni a kitűzött határidőre.
Szintén a műsorban bemutatásra került a legújabb T-80BVM Obr.2023, amin az ukrán háborús tapasztalatok alapján módosításokat végeztek: a „grillrácsot” megerősítették ERA-val (robbanó reaktív páncélzat). UVZ CEO-ja szerint a reaktív páncélzattal megerősített rács, jelentősen növeli a túlélési esélyeket a drónok és az olyan felűről támadó rakéták ellen, mint a NLAW és a Javelin. A személyzeti nyilások fölé könnyített dróthálós ajtót helyeztek, ami megakadályozza, hogy nyitott nyilások mellett eredményesen dobhasson drón gránátot a tank belsejébe, de nem gátolja a harcjármű gyors elhagyását. Ellátták a T-90M-nél már használt kerámia RPG hálóval, mely növeli a rakéták elleni védelmi szintet a torony alsó, „gyengített” zónájában. A tankon több Relikt ERA-t adtak hozzá, illetve lecserélték a puha zsákos blokkokat a sokkal ellenállóbb fém blokkokra. További védelemként felszerelték a drónok ellen 2db „Volnorez” típusú blokkolóval (jammer), mely által a rendszer frekvenciája 900 MHz-től 3000 MHz-ig működik, ami 1km-es sugárban megszakítja például az FPV vagy népszerű civil drónok irányítási kapcsolatát a tank körzetében. Így képes akár más harc járműveket oltalmazni, drónok ellen. Ezen túlmenően ARMY-2023 expon Nakidka típusú radar és hőelnyelő álcával is felszerelve mutatták be a típust.
Előzmény:
A Szovjetunió az 1960-as évek második felében kifejlesztette a korszakalkotó második generációs harckocsit, a T-64-et, ami egyesítette a tűzerő, a mozgékonyság és a védelem hármasát. Ezt a szovjet előnyt csak a ’80-as évek elején érte be a Nyugat.
Az orosz egységes tankgyártás 1973-ban megszűnt az UVZ rivalizálás és a T-64A el nem fogadása, gyártásba vétele miatt. Ennek eredményeként született meg a T-72, aminek harcászati értelemben nem volt előnye a T-64A-val szemben. Majd 1976-ban kezdték meg a gyártását az Omszkban Kirov Iroda által javasolt gázturbinás motorral szerelt T-64-nek, ami eredményezte a T-80-at. Ezzel három felé szakadt a szovjet harckocsigyártás. A kezdeti időszakban viszonylag közel álló technológiai szintet, analógiát képviseltek, majd idővel eltávolodtak egymástól erőforrás, páncélzat, üzemeltetési filozófia, technológia megoldás tekintetében. Néhány részegység kivételével egy közös pont maradt meg: a 125mm-es 2A46 ágyú. Majd bizonyos tekintetben a T-90-ben próbálták egyesíteni az időlegesen különböző részegységeket technikai megoldások felhasználásával, ameddig nem érkezik meg a következő generációs platform.
A Szovjetunió szétbomlása és a pénzügyi források megnyirbálása következményeként a szovjet-orosz tankgyártás szétesett, ami miatt egyedül az Uralvagonzavod (UVZ) maradt talpon. Az Omski gyáregység megrendeléseinek hiánya, illetve a kudarcba fulladt új generációs harckocsi (Object 640 Чёрный Орёл „Black Eagle”) fejlesztése miatt csődbe ment, az UVZ része lett.
Emiatt az orosz tankállományának jelentős állapotromlása és technikai színvonalának megrekedése jellemezte a 2010 előtti korszakot. Az Armada platform 2015-ös bemutatása és sorozatgyártásának elhalasztása annak költségei miatt, fejlesztése bizonyos elemeit felhasználva elkezdték modernizálni a meglévő T-72/T80 állományt. A hadrendből kivonták a T-62 és a T-64 családot, üzemben tartási költségek és állomány-egyszerűsítés miatt. Később a háború miatt újra reaktiválták a T-62, sőt a T-55 családot is.
Mik a kritikus pontok a T-80 gyártása újraindításával kapcsolatban?
Kapacitások:
Felmerül a kérdés, hogy kívánják növelni az új tankgyártás kapacitásait, ha az orosz-ukrán háborús veszteség pótlása céljából a kapacitások már le vannak kötve a raktárokban lévő tankok felújítására. A legnagyobb számban a 600-800 T-62M/MV (obr. 2022) szintre való felújítása van tervben, amivel az Omsktransmash lett megbízva. Az omszki gyáregység újítja fel a raktárokon lévő hidegháborús T-80BV készleteket BVM szintre, továbbá a Tos-1 termobárikus sorozatvetők és a 2s19 Msta-S-ek (T-80 alvázán alapuló önjáró löveg) gyártásáért felel, amik a jelenlegi orosz felőrlő típusú, a tűzérségi erőfölényre épülő stratégia alapkövei.
Az orosz önjáró tarackok gyártásáért és felújításáért az Uraltransmash felel. A háború miatt minden, a harckocsi gyártásával nem kapcsolatos ágazatot, mint villamos, szivattyú, lift és csörlő gyártását Uralvagonzavodból kiszervezték és áthárították Uraltransmash-nak.
Oroszország jelenleg egyetlen működő harckocsigyára a Nyizsnyij Tagilban található Uralvagonzavod, ami jelenleg felel a T-90M gyártásáért és a T-72B-k felújításáért.
A NATO-nak a vasfüggöny leomlása után sikerült több korszerű harckocsihoz hozzájutnia és tanulmányozni őket. Az 1993-as svéd és később a görög harckocsi tenderen is indult a T-80U, az akkor, mint a legfejlettebb orosz harckocsi. A tesztek eredményei alátámasztották a kívülálló védelmi szintjét és mozgékonyságát. Ezzel kapcsolatban a legtöbb információ mára az interneten is elérhető, kezdve a különböző harcászati paraméterekkel, de az igazi lényeg a páncélzat kialakítása. Ezen tesztek, illetve tanulmányozott példányok által a nyugati államok gyors és pontos válaszlépéseket tettek. Ennek az eredményeit látjuk az orosz-ukrán háborúban a hatékony páncéltörő fegyverek (NLAW, Panzerfaust 3, Javelin) szintjén. Azóta az olyan kiegészítőpáncélzathoz, mint Relikt is hozzájutottak a harcok során, ami hatékony, pontos ellenintézkedést fog eredményezni. Az olyan nyíllövedékek, mint a DM63(73), már szegregált (törő hegyes) kialakítással rendelkeznek, amelyek a Relikt Era ellen lettek kifejlesztve. És ezen a szinten megjelenik egy új páncél konstrukció kialakításának igénye is, ami képes a jelenlegi és a jövőbeli fenyegetéseket kivédeni, például az új NATO 130mm elleni védelmet vagy a fenyegetés mértékét korlátozni. Mivel a 130mm-es ágyúkamra nagysága 50%-kal nagyobb, kb. 15% többlet nyomást eredményez a korábbi NATO 120mm-es ágyúhoz képest, így komoly potenciállal, fenyegetéssel bír.
Páncélzat:
A T-80 harckocsi tornyait öntési technológiával állították elő BTK-1 nagy szilárdságú, nagy keménységű acél szabvány szerint. Ezen technológia mára elavult, illetve a Szovjetunió szétbomlása miatt ezek a kapacitások megszűntek, továbbá nem állnak rendelkezésre felesleges kapacitások, ezeknek az újjáépítése hosszabb időt és hatalmas tőkebefektetést igényelne. A régi konstrukciós tornyok használata/gyártása már a gyártási technológia szintjén is problémába ütközik, nem beszélve az elavult és a Nyugat által ismert páncél kialakításáról.
A T-80B, illetve BV (1985) változatnál egy, a T-72A-hoz nagyon hasonló kialakítású tornyot alkalmaztak. A tornyot öntési technológiával készítették, mely frontra eső részét egy üreget képezve 3 felé osztották, az üreget B variáns szinterezett folyékony „karcmaggal” öntötték ki, melyet a kumulatív sugár hatékony megtörése miatt alkalmaztak. Ennek fejleszthetősége a páncélelrendezés miatt nem lehetséges, ezért döntöttek úgy, hogy a Relikttel növelik tovább védelmi szintjét. Az U variánsok a közbelső réteget egy sokkal korszerűbb NERA (Non-Explosive Reactive Armor) típusú elrendezéssel építették fel, mely korszakában kimagasló védelmi értéket jelentett, integrált Kontak-5 Era-val a hidegháború végén. Az akkori csúcs 120mm-es M829 nyíllövedékek sem tudtak áthatolni a páncélzaton. (Ezt a svéd teszt megerősítette.)
Valamilyen szinten kivételt tudna képezni a T-80U tornya, mivel a közbelső összetett páncél csomag kialakítása lehetővé teszi fejleszthetőségét, de a torony fizikai mérete erősen lekorlátozza ennek hatékonyságát. A meglévő konstrukciós tornyok, mint a T-90M Proryv-3 tornya is szóba jöhetne, de annak kialakítása az AZ típusú autómat töltőre van optimalizálva, illetve teljesen eltérő a torony gyűrű átmérője, emiatt radikálisan át kéne alakítani, amennyiben az MZ típusú töltő rendszert meg szeretnék tartani. Egyéb megoldásként a Burlak program elővétele is további lépést jelentene a régi konstrukciós tornyokhoz képest, amennyiben „létezett”, mivel az omszki KBTM tervezőiroda életben tartását célzó programja kvázi pénztemető volt 2005 és 2009 között. Ezen program célja egy egységes torony kialakítása lett volna a T-72/80/90 számára: egy teljesen áttervezett torony a hátuljába áthelyezett autómattöltő rendszerrel, kifúvó panellel. A program létezését néhány fénykép bizonyítja, és végül az UVZ torony tervezetét fogadták el az M-90MS számára. Ennek a fejlesztése több évbe kerülne.
A frontpáncél a T-80BV (1985) és a T-80U-nál megegyező, több rétegű páncél: nagy szilárdságú, alacsonyan ötvözött acélt és textolitot (laminált üvegszálas kompozit páncélt) alkalmaztak, amely a T-80U-nál integrált Kontakt-5 ERA, BVM (obr.2017) variástól Relikt ERA-val egészítették ki a kinetikus és kumulatív védelmet. Ezen páncélzat újragondolására is szükség lenne a jövőre nézve. Ez a hidegháború után elavult. Átmeneti megoldás a T-90M páncélzat átvétele vagy annak erősen módosítása, megerősítése lenne.
Az alváz gyártása jelenleg is folyik a 2SZ19 Mszta önjáró löveg platformjaként, a T-72B-ben bevált V-84 diesel motorral.
Tűzerő:
Valószínűleg az optika és a tűzvezető rendszer marad az eddig már nagy mennyiségben alkalmazott, fejlett SOSNA-U és annak orosz alkatrészekkel helyettesített PNM-T. Gyártás szempontjából egy erős keresztmetszetet jelentene a külföldi alkatrészek biztosítása a szankciók miatt. Az orosz ipar egyre nagyobb számú helyettesítő elemet fejleszt, illetve vett gyártásba a szankciók hatására.
Az automata töltő körhinta rendszerű, a T-64A-ból örökölte meg. A toronygyűrű mentén kialakításában 28 db osztott lőszer (lövedék + hajtótöltet) L alakban alumínium kazettákban van elhelyezve. Ezen kialakítás hátránya, hogy függőlegesen, magasabban, védtelenül helyezkednek el az „AZ” (T-72, T-90) típushoz képest a hajtó töltetek, mely miatt nagyobb a kockázata annak, hogy eltalálják. Az „MZ” rendszer hidroelektromos meghajtású, ami jelentősen tűzveszélyes hidraulikus olajat tartalmaz. Meghibásodás esetén sokkal lassabban lehetséges a kézzel való töltése. Az „MZ” L alakú kialakítása miatt képes fogadni sokkal hosszabb lőszereket, mint 3BM60 Svinets-2 (740mm). Szemben az „AZ” típusúval, mely jelentős átalakítás után képes fogadni a hosszabb, korszerűbb lőszereket is. Töltési ideje kb. 7,1 mp.
A küzdőtérből a lőszerkészlet egy részének kívülre helyezése (mint a T-90M által a torony nyúlványába helyezett tartalék lőszer) sem lenne megoldható egyszerűen a légszűrő, légbeömlő elhelyezkedése miatt, mivel a gázturbina nagy mennyiségű pormentes levegőt igényel.
Az esetleges folyami átkelés esetén használt OPVT rendszer módosítása vagy eltávolítása is felmerül.
Motor:
A T-80 volt az első szovjet harckocsi, amit gázturbina hajtott, és ami megkülönböztette a többi párhuzamosan fejlesztett társától, mint a T-64/72. A gázturbina egy sor üzemeltetési és logisztikai kihívást. A motor legmeghatározóbb tulajdonsága a kiváló gyorsulási potenciál a gázturbinák alacsony fordulatszámú nagy nyomatékának köszönhetően, illetve a felfüggesztés kialakítása miatt kiváló 70-85km/h végsebességet tettek lehetővé. A motort kiváló kompakt méret-tömeg arány jellemzi. A diesel üzemanyagtól eltérő kerozin nagy előnye, hogy alacsony (sarkvidéki) hőmérsékletű tartományban nem kezd el kocsonyásodni, illetve a GTD típusú motorok indítási ideje 3 percnél nem tart tovább, szemben a diesel üzemű motorok akár 30-40 percével. Az utolsó változatú motorGTD-1250TF teljesítménye 1250Le/4395Nm/3300 fordulatszám, amihez 225 g/óra (306 g/óra) étvágy társul. A háború első hetében számos T-80-nal felszerelt egység (köztük a 4. gárdahadosztály) volt kénytelen hátra hagyni járműveit, mivel kifogytak az üzemanyagból, illetve nem érkezett meg a szükséges ellátmány (nem voltak felkészülve, kapacitásaik hiányosak voltak, ukrán rajtaütések történtek stb.). A gázturbinás motornak a hagyományos diesel társaihoz képest tízszeres egység költsége van. 2010 körül szóba jött a T-80-as harckocsik kivonása a szolgálatból, annak magas üzemeltetési költségei miatt. Az orosz hadvezetés végül megkegyelmezett a típusnak, mint az arktikus egységek harckocsijának. A motor az emberi fül számára kevésbé érzékeny frekvenciájú zajt bocsát ki, amit viszonylag közelről lehet meghallani. A T-80U gyártásnak (2001) megszüntetésével a motorgyártást is leállították, és a meglevő készleteket újították fel eddig, a magas költségek miatt, M1 Abramsben üzemelő AGT1500-hoz hasonlóan. Egy ’80-as évekbeli szovjet tanulmány azt állapította meg az M1 Abrams-szel összehasonlítva, hogy megbízhatóság szempontjából nincs nagy különbség a két tank között, kivéve a GTD típusú motor rövidebb élettartamát kb. 500 üzemórával.
Az orosz gázturbinás motorok gyártásáról, kapacitásosáról nincsenek elérhető pontos információk. Oroszországban jelenleg Klimov és Kaluga Turbinagyár (Kadvi) helikopter gázturbinák gyártó cégek foglalkoznak a GTD motorok felújításával, illetve megtalálható a cégek portfoliójában fejlettebb GTD 1400, illetve 1500 típusok. Ezeknek a gyártása valószínűleg magas egység-költségük és feleslegességük (kukázott prototípusokba került volna) miatt nem kerültek eddig beépítésre, megrendelésre. Néhány napja megjelent videóban új GTD motorhoz tartozó sebességváltó ház öntési munkálatokat mutatják be 30 év után az elsőt. Kadvi 2025-ig várhatóan kifejlesztésére kerül egy új 1500LE-s konstrukciót, ami későbbi többlet páncélzatnak a súlya mellet is képes lesz fenntartani a kiváló manőverező képességét.
A Kadvi cég által fejlesztett gáz turbinás motor került 2023 év elején bemutatásra, a 90 tonnás BELAZ-75588 dömpeben, melyet kimondottan sarkvidéki külszíni bányászati környezetben alkalmaznák.
Alternatíva
Az ARMY2023 expon bejelentette a Cseljabinszki Traktorgyár képviselője, hogy kifejlesztették a 12n360/ 2V-12-3A (T-14 Armata) legújabb verzióját. Most bejelentés alapján sikerült a túlzó üzemanyag- és olajfogyasztást, illetve a rossz hőelvezetést kijavítani, amit érdemes fenntartásokkal kezelni. Mivel közel 50 éve kezdték el a gázturbinás motorok fejlesztését és megjelenését, ezek támogatása miatt süllyesztették el a fiókba.
A jelenleg legfejlettebb V-2 alapú Diesel motor, V-92S2F 1130LE (T-72B3M és T-90M) és V-92S2 1000LE (Terminátor) motor áll rendelkezésre, de annak kialakítása és méretei miatt nem helyettesíthetők radikális átalakítás nélkül, nem beszélve a hajtáslánc többi eleméről.
A gázturbinás motorokkal párhuzamban fejlesztette a ’80-as években a Morozov Iroda a 6TD/6TDF ellendugattyús dízelmotorokat, amik szerényebb, 1000LE-re voltak képesek. Ez volt a T-80UD modell, ami a motor kivételével megegyezett az alapmodellel, és főképpen exportra (Pakisztán) ment.
A motort Ukrajna területén gyártották. Azóta az ukránok továbbfejlesztették ezt a fajta motor-konstrukciót a T-84 Oplot számára.
De mi értelme lenne egy diesel motoros T-80-nak, ha legfőbb előnyét, a gázturbina tulajdonságát elveszti? Az orosz hadvezetés a sarkvidéki, hidegövi környezetben kívánja alkalmazni a jövőben a T-80-at.
Ezzel kapcsolatan több kérdés is felmerül, magával a tank konstrukciójával és gyártásával kapcsolatban. Melyik alap típust kívánnák gyártani: a T-80BV-t vagy T-80U-t vagy egy teljesen új 2023-konstrukciót?
Figyelembe véve, hogy békeidős Szovjetunió idején több éves csúszásokkal tudták csak megszervezni a T-80U sorozatgyártását, a megfelelő forrásokkal és kapacitásokkal, ami nem mondható el a jelenlegi szankciókkal sújtott orosz hadiiparról. Egy 1993-as amerikai vizsgálat alapján az USA tankgyártása újraindítása közel 55 hónapot igényelne és közel 1,1 milliárd dolláros költsége lenne. Amit azt jeleni, hogy nem holnap gördülnek le új gyártású T-80 tankok. Amennyiben rendelkezésre állnak a régebbi gyártóeszközök, valamint a szerszámok, akkor is a több száz alkatrész és az azokhoz tartozó beszállítói láncon múlna, továbbá a képzett munkaerő biztosításán. A költségeket megvizsgálva az egységi gyártási költség valószínűleg meghaladná a T-90 széria termelési árát, nem beszélve a sokkal magasabb üzemeltetési költségekről és a logisztikai kihívásokról. A szovjet érában „csak” háromszor többe került a T-80 előállítása, a T-64-hez képest. Sokkal logikusabb lenne T-90M gyártó kapacitás növelése rövidtávon, és annak továbbfejlesztése.
Távirányítású gyalogsági harcjárművet mutatott be Oroszország
(Militarizált Övezet – Szent Korona Rádió)