szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A lánya hangját klónozó mesterséges intelligenciával próbáltak átverni egy anyát

Az amerikai Jennifer DeStefano egy nap hívást kapott, hogy 15 éves lányát elrabolták, és a telefon másik végén lévő férfi megfenyegette, hogy Mexikóba viszi a gyereket, ha nem fizet 1 millió dolláros váltságdíjat. Az átverést úgy akarták még hihetőbbé tenni, hogy mesterséges inteligencia segítségével klónozták a lány hangját, ami annyit hajtogatott a telefonban sírva, hogy “Anya, hibát követtem el”.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A bűnözők pechjére a nő lánya a hívás idején otthon tartózkodott, és az esetet követően kiderült, hogy az állítólagos emberrablók mesterséges intelligencia segítségével klónozták a lány hangját (a Microsoftnak már van ilyen programja), ami Jennifer elmondása szerint annyira élethűre sikeredett, hogy meghallva egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy nem a saját gyermekét hallja.

Bár az ügy szerencsésen végződött, a hatóságok egyelőre nem tudták felderíteni, ki állhatott a hívás mögött. Annyi biztos, hogy a csalók egy nemzetközi számot használtak, ahonnan valószínűleg naponta többször bonyolítanak hasonló csalásokat – pont úgy, mint amikor az ember banki adatait próbálják megszerezni bűnözők magukat a pénzintézetek alkalmazottainak kiadva.

Az eset kapcsán Dan Mayo, az FBI különleges ügynöke úgy nyilatkozott, hogy az emberek csak úgy védekezhetnek az ilyen, a technológia legújabb vívmányait bevető csalások ellen, ha odafigyelnek arra, hogy mit osztanak meg az interneten. A szakember szerint, minél jelentősebb valakinek az online jelenléte, annál könnyebb visszaélni nemcsak a képmásával, de akár a hangjával is.

Leállította a Microsoft a mesterséges intelligenciáját, mert Hitlert éltette

Az amerikai szenátus engedélyezte az orosz vagyon Ukrajnának adását

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Jelentős avar kori lelőhely feltárása zajlik a BYD-gyár ásatásán

Kiterjedt avar kori lelőhelyet fedeztek fel a szegedi BYD-gyár...

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Kategóriák

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55