szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Korábban saját anyját próbálta felgyújtani, most fejszével támadt egy biciklisre a mélykúti drogos

Sok mindent lehet annak a férfinek a számlájára írni, aki tavaly fejszével támadt rá egy bicikliző nőre. A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség vádat emelt ellene többek között életveszélyt okozó testi sértés kísérlete és zaklatás miatt. Beszédes azonban az is, hogy a 2022 februárjában történt támadásról is csak most kerültek napvilágra az információk.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A vádirat szerint a mélykúti férfi 2022. február 7-én reggel magához vette a közel egy méter nyélhosszúságú és majdnem 2,5 kg-os fejszéjét és kiállt az otthonához közeli útkereszteződésbe, majd a felé kerékpározó, számára ismeretlen nő feje felé sújtott,

miközben trágár szavak kíséretében azt kiabálta: “Most megöllek!”

A nő az utolsó pillanatban félre tudta rántani a kerékpár kormányát, így a fejsze az úttestbe csapódott. Ha nem sikerül elrántania a kormányt, akár meg is halhatott volna az áldozat.

Nem ez volt azonban az első erőszakos megmozdulása. Tavaly januárban a férfi édesanyja átment fia házához, hogy átadja neki a leveleit. A férfi – amint meglátta az udvaron az édesanyját – indulatossá vált, felkapott egy 5 literes benzines kannát és az asszonyra locsolta, miközben egy öngyújtót tartott a kezében. Amikor az édesanyja megpróbált elmenekülni, a férfi a benzint a kannából maga mellett csorgatva követte őt. Ezután megpróbálta meggyújtani a földre locsolt benzint, de az a havas talajon nem kapott lángra. Még aznap éjjel átment az édesanyja házához és egy fejszével ráütött a bejárati ajtóra, amitől abban több mint 70.000 forintos kár keletkezett.

Emellett a férfinek amiatt is felelnie kell, hogy 2021 októberében egy autó rendszámtábláját leszerelte, 2022 januárjában pedig kannabiszt találtak az otthonában. Az ügyészek a letartóztatott férfit életveszélyt okozó testi sértés kísérletével, egyedi azonosítójellel való visszaéléssel, kábítószer birtoklásával, rongálással és zaklatással is megvádolták, amiért börtönben látnák. A férfi sorsáról várhatóan a Kecskeméti Törvényszéken fognak dönteni.

„Szúrjátok le az elnököt!” – Balhéba fulladt a cigányok jelölt állítási kísérlete

Rendőrautóba hajtottak a debreceni katalizátortolvaj cigányok, hogy mentsék a bőrüket

Hát persze, hogy cigány volt a „katonaként”, állapotos nőt Miskolcon erőszakolni akaró

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55