Erősödő vallásüldözés Ukrajnában – Végleg leszámolnának a hagyományhű ortodoxokkal?

A háború kitörésével, és elhúzódásával egyre erőteljesebben eszkalálódnak az Ukrán Ortodox Egyház ellen elkövetett atrocitások is. Bibliaégetés, papok, szerzetesek üldözése, metropolita bíróság elé állítása… Jelen cikkünkben a legfrisseb eseményeket foglaltuk egybe. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A Nyugatról vezérelt államcsíny, mely megdöntötte az oroszbarát kormányt, nem csak a nagypolitikában hozott változásokat. Az évek során az ukrajnai ortodoxok is két ágra szakadtak. Az eredeti, helyi egyház a történelminek és kánoninak tekintett Ukrán Ortodox Egyház (UPC), amely zsinatjának tavaly májusi határozatával kilépett a moszkvai pátriarkátus fennhatósága alól. Ukrajna Ortodox Egyháza (PCU) pedig a politikai játszmák nyomán jött létre, a nyugatbarát rezsimet támogatva, és 2019-ben kapott önállóságot Konstantinápolytól.

Az önálló ukrán ortodoxia megalkotásával a történelmi egyház tagjait egyre erőteljesebben kezdték üldözni. Korábban beszámoltunk már például arról a 2016-os körmenetről, melynek során a soviniszta ukrán szervezetek többször is vegzálták az imádkozó tömeget. Az orosz-ukrán háború kitörésével a helyzet eszkalálódott; gondolunk itt például a zsoldosok primitív Bibliaégetésére, a lengyelek ellen genocídiumot vezető Bandera “szentté avanzsálására” vagy az üldöztetés állami szintűvé terebélyesedésére: az UPC-hez hű ortodoxia betiltásának felmerülésén át, a kolostorok ellen folytatott razziákig. Az Ukrajinszka Pravda szerint: 2023. február 23-ig az SZBU csaknem hatvan büntetőeljárást indított “oroszbarát” papok ellen, több mint 350 egyházi épületet és 850 embert vettek alapos ellenőrzés alá. A bíróságok eddig hét bűntetőeljárásban hoztak ítéletet. Az esetek kapcsán az ENSZ is keresztényüldözést emlegetett. 

Az egyházellenesség gócpontjává most a kijevi Pecserszka Lavra templom és barlangkolostor vált. Az állami tulajdonban lévő Pecserszka Lavra apátját a nemzeti kulturális örökséget felügyelő testület március 10-én értesítette, hogy március 29-én hatályát veszti az a tíz évvel ezelőtt létrejött megállapodás, amelynek értelmében ingyen használhatták a Lavra templomait és más állami tulajdonú intézményeit. Egyúttal figyelmeztették az egyházat, hogy költözzön ki két kolostori épületből. Az egyház a maga részéről viszont kijelentette, hogy az intézkedésnek nincs jogi alapja, és férfikolostorának kilakoltatása a kijevi Pecserszka Lavrából egyszerűen “a kulturális minisztérium tisztviselőinek szeszélye”. Olekszandr Tkacsenko kulturális miniszter hangsúlyozta, hogy a moszkvai patriarchátushoz hű ukrán ortodox egyház szerzeteseinek és papjainak március végéig el kell hagyniuk a Pecserszka Lavra minden helyiségét.

Pavlo metropolita, a kolostor vezetője velősen fejezte ki véleményét Zelenszkijék ellenséges viselkedéséről:

“Az Úr nem fog sem neked, sem a családodnak megbocsátani, hiszen 220 testvérünket dobtad a mai napon az utcára.” 

Ezek után az ukrán biztonsági erők a kolostorhoz vonultak és bejelentették, hogy az SBU kihallgatja Pavel metropolitát, ugyanis két vádat is felhoztak ellene: vallások közötti gyűlöletkeltés és az Orosz Föderáció fegyveres agressziójának igazolása. Míg az egyházi elöljárót elszállították, megkezdték nála a házkutatást. Tárgyalását igen hamar megkezdték ezen vádak értelmében, ő bárminemű bűnösségét tagadta. Az információk szerint innen az apátot kórházba kellett szállítani, nem érezte túl jól magát. Onnan útja azonnal vissza a bíróságra vezetett, ahol elrendelték, hogy korlátozó intézkedéseket vezessenek be ellene: 60 nap háziőrizet és nem tarthatja a hívőkkel a kapcsolatot.

Miután megkapta Pavel metropolita az oroszbarátság bélyegét, az indulatok is elharapództak. Zelenszkijt támogató ukránok tömege gyűlt össze a nyugat-ukrajnai Hmelnickij város temploma előtt.

 “Le a moszkvai papokkal!”

– ordították. Itt az egyik provokátort, aki bejutott a templomba, a híveknek kellett kidobniuk, miután az megfenyegette a papot.

Eközben Kijevben is paprikássá vált a hangulat. Az UPC-hez hű ortodoxok a Pecserszka Lavra elé vonultak imádkozni, de a modernista, Zelenszkij rezsimet kiszolgálók is megérkeztek ótvar zenéjükkel. Ha eddig kételkedtünk is volna abban, hogy a hagyományokat őrzők és a modernitást kiszolgálók állnak egymással szemben a konfliktusban, most már biztosak lehetünk:

Egy másik, a vegzált papok ellen tüntető nyílt erőszakra szólított fel. Szerinte a papoknak el kell dönteniük, hogy vagy ukránok, vagy árulók; de mindenesetre az Ukrán Ortodox Egyház papjait “kurvára meg kellene verni”. Pavel metropolitáról pedig úgy nyilatkozott, hogy ki kéne vinni az erdőbe, le kéne térdeltetni, és fejbe kéne lőni.

A helyszínen a Pravyi sektor (Jobb Szektor) szélsőségesen soviniszta szervezet is megjelent. Ők elsők voltak a 2016-os körmenet vegzálói között is.

Az eseményekre Dmitrij Medvegyev is reagált: “Ha azt nézzük, hogy Zelenszkij és társai mit csinálnak a kijevi Pecserszka Lavraval kapcsolatban, különösen világosan érthetjük, milyen feldühödött barmok és aljas söpredékek ők. Egyszerűen nem létezik más meghatározás számukra.”

A nyugatról levezényelt forradalom, majd az USA báb kormányok, főleg a Zelenszkij-féle komédiástársulat teljes mértékben a modernitás útjára léptették Ukrajnát. Nem véletlen a hagyományokhoz hű, a jelenlegi rezsimet ki nem szolgáló ortodoxok üldözése sem, hiszen amíg ők ellenállnak a nyugati nyomásnak, a nyugati érdekeknek, addig nem lehet Ukrajnából egy második Izrael.

Ismételten Magyarország szuverenitását fenyegeti Ukrajna

A Magyar Királyságtól független „Kárpát-Ukrajna” kikiáltását ünneplik az ukrán soviniszták

Ukrajna nyugati szövetségeseinek az elvárása, hogy nyitás történjen az LMBTQP-mozgalmak irányába

(Szent Korona Rádió)