Gondolatrendőrség színre lép: bebörtönözhetik az LMBTQP-lobbi ellen felszólaló volt finn belügyminisztert

Korábban értesítést adtunk arról, hogy a volt finn belügyminisztert, Päivi Räsänent homofóbnak bélyegezték a keresztény-konzervatív tanok mentén való LMBTQP-lobbi-ellenes kiállása miatt. Most akár börtönbüntetés is várhat rá, csupán azért, mert nem dől be a propagandának. 

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

A volt belügyminiszter három “bűncselekmény” elkövetése miatt áll a bíróság elé. A vád mindhárom esetben kisebbségek elleni gyűlöletkeltés, ami a pénzbírságon kívül akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is járhat.

Az ellene induló támadássorozat még 2019-ben kezdődött, amikor is a Finn Evangélikus-Lutheránus Egyház homoszexuálisokhoz és a Pridehoz való nyílt hozzáállását kérdőjelezte meg bibliai idézet alapján. Twitter-bejegyzése miatt nyomozást indítottak, és három különböző ügyben emeltek vádat ellene. Ezek a politikus nyilvánosan szóban, írásaiban és a közösségi médiában tett megnyilvánulásaival kapcsolatosak.

A vádak középpontjában áll Räsänen 2004-ben megjelent Férfinak és nőnek teremtette őket: A homoszexuális kapcsolatok kihívást jelentenek a keresztény emberfelfogás számára című röpirata is. Ebben amellett érvel, hogy a homoszexualitás “szexuális anomália”, majd az azonos neműek házasságára vonatkozó kritikája után felhívja a figyelmet az LMBTQP-propaganda veszélyeire.

Finnországban még nem volt hasonló ügy, amely érintette volna a szólásszabadságot és a vallást.

“Az én ügyem precedensértékű. Végső soron az ellenem felhozott három vád arról szól, hogy az ember megvallhatja-e Finnországban a hitét, mely a Biblián alapul”

– mondta a volt belügyminiszter. Hozzátette: az eltörlés kultúrája azon alapszik, hogy hiteltelenítsék az egyént és kiközösítsék szociális hálójából, valamint szakmai környezetéből.

Az ügy kapcsán Finnországban indítottak egy petíciót Räsänent védelmében.

Az ilyen és ehhez hasonló ügyek azonban nem csak a “hanyatló nyugaton” rendszerszintűek, ugyanis hazánkban is vegzálja a túlérzékenyített ügyészség a HVIM egyik vezetőjét.

Anglia ismételten bizonyított, ezúttal Leeds-ben tartóztattak le egy lelkészt

Erőszakos módon tartóztattak le Londonban két normalitásról prédikáló papot

(Vasarnap.hu nyomán Szent Korona Rádió)