Erőszakos módon tartóztattak le Londonban két normalitásról prédikáló papot

Nagy-Britannia oly magas fejlettségi szintet ért már el, és olyannyira kiteljesítette a szólásszabadság intézményét, hogy egy héttel ezelőtt két katolikus papot letartóztattak a rendőrök gyűlöletbeszéd vádjával. Ez már nem az első vallásellenes megnyilvánulás Londonban, ugyanis a rendőrök egy nagypénteki szentmisét is megakadályoztak.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!

“Ha a világból valók volnátok, mint övéit szeretne benneteket a világ. De mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak benneteket a világból, gyűlöl benneteket a világ.” (Jn 15,19)

John Sherwood és Peter Simpson atya közösen tartott utcai prédikációt Londonban, az Uxbridge metróállomás közelében.

Simpson beszámolója szerint társa Mózes első könyvéből prédikált. Elmondása szerint a pap arról beszélt, hogy

Isten célja az emberiség megteremtése révén az volt, hogy az embereket családokba terelje, élükön az apával és az anyával, nem pedig a két apa vagy a két anya felállással.

Azt is kihangsúlyozta, hogy csak két nem létezik, a férfi és a nő.

Mialatt az atya a beszédét tartotta, három bejelentés is érkezett a rendőrséghez, akik kiérkezésük után felszólították őket, hogy kerülniük kellene a „homofób kijelentéseket”, és hogy „a szabadság nem terjed ki arra, hogy sértő kijelentéseket tegyenek az emberekre”.

Sherwood atya elfogásáról egy videó is készült, amelyen világosan látszik, ahogy a néger rendőr, és kollégája lerántják az emelvényről, majd megbilincselik és elvezetik.

A pap előzetesben töltötte az éjszakát, azonban másnap kiengedték, úgy tudni, hogy nyomozás folyik ellene.

Simpson atya szerint a fogvatartása alatt olyanokat kérdezgettek tőle, hogy „mit tenne, ha a fia homoszexuális lenne?”.

“Nem tettem semmiféle homofób megjegyzést, csak a házasságot határoztam meg mint egy férfi és egy nő kapcsolatát. Csak azt mondtam, amit a Biblia mond. Senkit sem akartam bántani, illetve megbántani”

– mondta John Sherwood az incidens után.

A papok kálváriája szomorú eset, azonban meg kell jegyeznünk, hogy ilyen, és ennél harciasabb képviselőkre lenne szüksége az kereszténységnek és a normalitás képviselőinek a felforgató elemek háttérbe szorítására.

(888.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Videón, ahogy Londonban megakadályozzák a rendőrök a nagypénteki szentmisét

Történelem- és vallásgyalázás Varsóban

Templomokat vertek szét és gyújtottak fel az ateisták Lengyelországban

Antifasiszták támadtak Lengyelországban a templomokra