“Lényegében céltalanul ide-oda kattintgattam az interneten péntek késő este, s az egyik közösségi oldalon ráleltem egy profilra, hogy ki, nem lényeges, nem közszereplő, ezért nem is nevezném meg. Az illető láthatólag nemzeti érzelmű, legalábbis annak gondolhatja magát, a profilképe is ősmagyar motívumokat ábrázol, a borítóképe viszont döbbenetes” – kezdi a kettős állampolgárság évfordulójára írt cikkét Lantos János. Folytatás alább.
Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió HunDub oldala >>>
Csatlakozz!
Íme:
Valahogy óvatlanul rápillantottam a naptárra, és péntekről átléptünk immár a szombatba, és ott állt: december 5-e. Bevillant, mi történt ezen a napon 16 esztendővel ezelőtt! Szerettem volna azt hinni, evidencia mindenki számára, mi történt azon a napon, bár nem lehetek naiv, hiszen ha így volna, nem tapsikolna lelkesen egy magát „nemzetiként” meghatározó személy a Gyurcsány által vezetett balliberális összefogásnak. Nem lehet tehát elégszer leírni, emlékezni rá. 2004. december 5-én tartották a kettős állampolgárságról szóló népszavazást, ahol arról döntött az ország népe, kapjanak-e magyar állampolgárságot az elszakított területeken élő magyarok.
Idézzük meg, hogy a Gyurcsány-kormány, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták koalíciója hogyan hirdetett totális gyűlölethadjáratot a magyar nemzet ellen. Riogattak „23 millió román munkavállalóval”, ásták az árkokat, hintették a kételkedés magvait, próbáltak hatni a „gyomorra”, és ez sajnos beérett.
Bár 51% úgy szavazott, jár a magyar állampolgárság minden magyarnak a Kárpát-medencében, és „csupán” 49% gondolta ellenkezőleg, a részvételi arány nem érte el a szükséges mértéket, ezért nem lett érvényes. Talán soha jóvá nem tehető, vagy csak nagyon nehezen orvosolható lelki sebeket kapott a magyarság, Gyurcsányék kéjes, sátáni vigyorral húzták körbe a lelkekbe vágó szögesdrótot. Győzött a magyargyűlölet. A szégyen napja. Újkori történelmünk egyik legsötétebb pillanata. Gyurcsány ma is az, ami egykor volt. Egy velejéig magyarellenes gazember. Ahogy valamennyi társa, szövetségese is az.
Az ember esze pedig megáll, hogy ennek ellenére vannak, akik mégis túl tudják magukat ezen tenni, és be tudnák állni Gyurcsány mögé. Legfeljebb már csak otthon veszik fel a Harcos pulóvert, gondolom én. Mert vannak megélhetési politikusok, az elveket ezerszer megtaposó jobbikosok, akik már régen nem hisznek semmiben, tekintetük üres és bamba, kiégettek, ők még mindig, akár a heroinista az újabb adagért, képesek bármire egy kis hatalomért. Gyurcsány talán dob nekik pár morzsát. Vagy nem. Az ő döntése, immár ő dirigál.
De azt sehogyan sem tudom megérteni, hogy az illető, ki magát bizonyára jó magyarnak tartja, szándékai tisztaságáról magam nem is tudok ítélni, mégis hogyan rakja ezt össze. Motivációi lehetnek akár tényleg hazafiasak, de valami olyan mértékű szemellenzőt hord, és önbecsapást hajt végre magán, hogy az párját ritkítja. Azért, „mert az Orbánék lopnak”. Ez igaz. Azért, „mert Orbánék sokszor álkeresztények, álmagyarok, no meg a Szájer is”. Ebben is van igazság. Azért, mert „Orbánéknak elsősorban érdekeik vannak, nem értékeik”. És még ezzel is nehéz vitába szállni.
De ezt idestova 30 éve tudhatjuk. És éppígy tudhatjuk azt is, Gyurcsány halálos ellensége a magyar nemzetnek. Nincs, és nem lehet ok, amely miatt ezt zárójelbe lehetne tenni. Ébresztő, emlékezzetek, kik ezek! Ma, december 5-én, amikor annak idején több százezer felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki testvérünk roskadt magába. Ki hangos szóval, haraggal fordult az árulóvá lett anyaország felé, ki magába roskadva, könnytől fátyolos szemmel meredt maga elé, és mormolta: hát nem kellünk.
El lehet ezt felejteni? Nem, nem, soha. Nem felejtünk, és nem bocsájtunk meg a nemzetárulásért soha. Ha újra hatalomba kerül, újra ugyanazt fogja tenni. Se Gyurcsány, se Orbán, mert ez a mi hazánk.
(Magyar Jelen)
A nemzet nem felejt – Felújították a pilisvörösvári HVIM kopjafáját