Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A nemzet nem felejt – Felújították a pilisvörösvári HVIM kopjafáját

Egy szervezetfüggetlen hazafiakból, református gyülekezeti tagokból és más segítőkből álló baráti társaság a közelmúltban felújította a pilisvörösvári HVIM által 2009. december 5-én átadott kopjafát, mely igazi ritkaságnak számít a Kárpát-medencében, ugyanis az öt évvel korábbi eredménytelen, a határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatos népszavazásnak állít emléket. Képes beszámolónk alább olvasható.

2004-ben két kérdésben tartottak országos népszavazást Magyarországon. Az elsőt a Munkáspárt kezdeményezte, és a kórházak állami kézben tartásáról szólt. A második kérdés – amit a Magyarok Világszövetsége indítványozott – így hangzott:

„Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson arról, hogy kedvezményes honosítással – kérelmére – magyar állampolgárságot kapjon az a magát magyar nemzetiségűnek valló, nem Magyarországon lakó, nem magyar állampolgár, aki magyar nemzetiségét a 2001. évi LXII. tv. 19. § szerinti ’Magyar igazolvánnyal’ vagy a megalkotandó törvényben meghatározott egyéb módon igazolja?”

Az alacsony részvételi arány (37,5 % országos szinten az előzetesen várt 45-50 %-al szemben) miatt a szavazás eredménytelenül zárult, emellett számos megyében többen szavaztak nemmel, mint igennel. Az MSZP-SZDSZ koalíció egyértelműen kinyilvánította, hogy nem kíváncsi az elszakított területeken élő magyarokra, a kampány során végig ellenük uszított. A kormány NEM-re buzdító szórólapja bejárta az világhálót:

Az önmagát nemzeti-konzervatív pártként definiáló Fidesz kiállása erőtlennek bizonyult. Bár a 2010-es kormányváltás után létrehozták a kettős állampolgárság intézményét, a valódi nemzeti oldaliak kérelmeit bizonyos „nemzetbiztonsági kockázat” miatt sorra elutasították (az akkor jobbikos országgyűlési képviselő, Zagyva György Gyula és Orbán Viktor vitája mai napig megtekinthető a YouTube-on), 2012-ben pedig a Nemzeti Összetartozás Napja néven barackfás örömünnepet csináltak Trianon gyásznapjából.

Az emlékművet a helyi református templom kertjében állíttatták a vármegyések, mely később megemlékezések, és a vármegyés eskü letételének helyszíne lett. A faragott alkotás felső részén a Szent Korona, alatta a történelmi Magyarország és a trianoni gúnyhatárok ábrázolása látható, végül a népszavazás dátuma, illetve az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalának részlete rovásírással és latin betűkkel is: „Ötmillió magyar, akit nem hall a nagyvilág”.


Az évek során a faragványt megviselte a múló idő és az időjárás, ezért szükségessé vált annak rendbetétele, beltérre helyezése, melyben asztalos és lakatos szakemberek egyaránt részt vettek az egyházközség támogatásával. Néhány téli előkészület és a kijárási korlátozás enyhítése után június elején kezdődött el az érdemi munka. A kopjafa csúcsán található, a pilisvörösvári reformátusok által készített tető viharvertté vált, ezért el kellett távolítani. Ezután maga a fa csiszoláson, lemosáson és festésen ment keresztül extra tartós lazúr felhasználásával.

A kopjafa a korábbi, betonra helyezett fém talapzat helyett acélból készült, a fát teljesen körbefogó oszloprögzítőt kapott, melyre hígítót, alapozó és zománcfestéket vittek fel a szervezők. Az emlékmű a kertből a templom előterébe került annak érdekében, hogy megkíméljék a környezeti viszontagságok, és minél tovább megőrizhesse épségét. Itt dübelezés után nyerte el végső formáját.

A kezdeményezés alulról szerveződött, egyetlen párt vagy szervezet sem finanszírozta, a résztvevők magánszemélyekként, saját szabadidejükben végezték munkájukat.

Álljon itt e kopjafa az első Gyurcsány-kormány árulását bizonyítandó, és jeléül annak, hogy a nemzet nem felejt.

(Szent Korona Rádió)

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Telegram-posztjaink (2026.08.31.)

Kirúgják a nemzeti parkok igazgatóit is?; orgiát szervezne a választóival egy mannheimi tanácstag; Izrael saját precíziós légibombákat fejleszt, hogy csökkentse amerikai függőségét

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 31.

Rendszerváltás: LMBTQP-szervezetekkel rendeznek kiállítást a múzeumok

A Tisza valóban hozott egy ideológiai rendszerváltást (gyakorlati kérdésekben, mint ...

LMBTQP

2026. 08. 31.

Telegram-posztjaink (2026.08.29.)

102 éves úzvölgyi veteránnal találkozott a HVIM – Magyar Ellenállás delegációja; a brit kormány külön útmutatóban tanítja a migránsokat a nők tiszteletére; több mint 80 ukrán katona szökött meg egy német kiképzőtáborból

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 30.

Megfenyegetett egy plébánost a Tisza képviselője, miután az bírálta Magyar Pétert; gumilövedékkel lőttek a migráció ellen tüntető spanyolokra Ceutában; már hároméves gyerekeknek is drag queen érzékenyítést szerveznek az USA-ban

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.

Emlékezés a második bécsi döntés évfordulóján

Az Igazságot Magyarországnak Szövetség megemlékezést tart a második bécsi döntés évfordulóján

Az Igazságot Magyarországnak Szövetség 2026. augusztus 30-án, a második bécsi ...

Elszakított területeink

2026. 08. 28.

11 év után ismét Erdélyben a HVIM; három gyermekét ölte meg, mégis százak tüntettek mellette; közpénzből jelenik meg a Tisza Párt kampánylapja

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 08. 28.