péntek, szeptember 5, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Horváth Róbert: Szükséges állásfoglalás – Jobboldaliság vagy baloldaliság

Még a magukat nem kevés hybrissel értelmiséginek (a) nevező emberek körében is, akik között pedig a ráció némi mozgolódásával számolni szokás, divatossá vált a jobb- és baloldaliság közt feszülő különbséget, ellentétet felszámoltnak tekinteni. A dolog a hétköznapi tapasztalatok szintjén nem teljességgel légből kapott, mivel a demokrácia alapvetően baloldali képződmény, így az azt elfogadó, legitimáló szervezetek legalább részben szintén baloldalivá válnak. De még inkább azért, mert korunk pártpolitikai palettája olyannyira balra tolódott, hogy a magukat jobboldalinak gúnyoló pártok nagy része is csak a bal térfél jobb oldalára pozicionálható hagyományos nézőpontból tekintve. Óriási hiba lenne azonban a politikum szféráját a pártpolitikával azonosítani! A fenti ellentét az eszmék, a metapolitika szintjén vérkomoly valóság, valódi antagonizmus, az elmosására irányuló törekvések pedig a satanicitás tárgykörébe sorolhatóak.

Bár a jobb-bal fogalompár a politika területén csak a 18. század folyamán jelent meg, joggal tételezzük az általa megvilágítani kívánt ellentétes tendenciák működését az azt megelőző legalább 2.000 év folyamán is. Az időben visszafelé haladva mind kevésbé tapasztalható a baloldaliság, a felforgatás horizontális csapatainak jelenléte, míg a velük szemben álló jobboldaliság, a hagyomány vertikális irányultságú erői a történelem mélyére hatolva mind szilárdabb pozíciókat birtokolnak. Az alapvető principiális zavarok felszámolására tett kísérletképpen közöljük most újra a magyar tradicionális iskola emblematikus alakjának eredetileg majdnem pontosan húsz éve (b) megjelent tanulmányát. –λ

Magyarországon már néhány évvel a rendszerváltozást (1) követően – ha nem hamarabb – megjelentek azok az érvelések a politikai és politológiai színtéren, amelyek szerint a jobboldaliság és a baloldaliság elavult fogalmak volnának. Az elavultság-meghaladottság mellett kiemelték még e fogalmi ellentétpár állítólagosan leegyszerűsítő, túlságosan tipizáló jellegét, és viszonylagos mivoltukat hangsúlyozták. Ehhez a felfogáshoz – és e felfogásmód népszerűsítéséhez – sok értelmiségi csatlakozott, nem véve észre, hogy ezt a nézetet a baloldal indította útjára azért, hogy a szükséges változtatások egyetlen lehetséges iránya ne egyértelműen jobboldali legyen.

A radikálisan baloldali elkötelezettségűeket leszámítva az egész baloldal ezt az érvelési taktikát alkalmazta, beleértve az – erősen baloldali befolyás alatt álló – akadémikus politikatudomány (2) képviselőit is. De a nyugat-európai helyzetnek megfelelően (ahol a baloldalnak a Szovjetunióhoz való hasonlítgatások elkerülése végett kellett kidolgoznia ezt a technikát), sajnos néhány jobboldalhoz közelebb álló személy és csoport is magáévá tette a szóban forgó nézetet.

Konformizmus, gyávaság, túlzott kompromisszumkészség, meghasonlottság és rejtett benső baloldaliság szerepeltek annak okai között, hogy számos jobboldali is tiltakozott az ellen, hogy jobboldalinak nevezzék. Sokan reméltek politikai hasznot a dologtól, és voltak olyanok is, akik a siker érdekében társutas (vagy ún. harmadik utas) koncepciókat dolgoztak ki, amire még lesz alkalmunk visszatérni.

A jobboldaliság-baloldaliság dichotómia elvetésének bomlasztó és kaotizáló voltát mutathatja az, ahonnan az eljárás ered. Mint ismeretes – ideológiailag is hangot adva neki –, Lenin vetette el először; reakciónak avagy a marxizmustól való benső elhajlásnak nevezve a jobboldaliságot, a baloldaliságot pedig a kommunizmus gyermekbetegségének. Ez nagyban alátámasztja, hogy az ellentétpár száműzése baloldali indíttatású: a baloldal (avagy annak egyes irányvonala) ideológiai taktikájának részét képezte és képezi.

Egyértelműen zavarkeltésre utal, hogy többnyire semmivel sem próbálták meg pótolni ezt a fogalmi ellentétpárt. (3) Ha meg is tették, a mai napig nincsenek olyan alapfogalmaink, amelyek egyetlen lépésben legalább olyan orientálóak és kvalitatívak volnának – úgy szolgálnák az azonnali tájékozódást és tájékoztatást a politika szférájában –, mint a jobboldaliság és a baloldaliság kategóriák.

Valamiféle hátsó szándék tűnik ki abból is, ahogy hallgatnak arról, hogy az ellentétpár használatában rejlő leegyszerűsítéseket nemcsak azáltal lehetne elkerülni, hogy elvetjük a fogalmakat. A keveredések nem teszik használhatatlanná azokat. A jobboldal több alkalommal határozottan és többrétűen differenciálva rámutatott már az egyes jobboldalinak nevezett körökön belüli, többé-kevésbé egyértelműen baloldali tendenciákra. A szimplifikációk ily módon is elkerülhetőek – tehát anélkül, hogy a fogalmi kettőst száműzni kellene gondolkozásunkból.

Ami a jobboldaliság-baloldaliság túlságosan tipizáló jellegét illeti, a politikai erők és törekvések összecsapásának a világa a küzdelem és a harc, nem pedig a finomkodások világa. Ahhoz, hogy egy ilyen világban helyesen tájékozódjunk, a tipizálás elkerülhetetlen. Szükséges kiindulási alap, amit később finomítani lehet, anélkül, hogy a fő típusok létjogosultságukat veszítenék.

A jobboldaliság és a baloldaliság mindemellett nem csupán viszonylagos fogalmak. Nem csak egymás viszonylatában léteznek, nem csak egymás viszonylatában értelmezhetőek: principiális jelentésük van – erre később úgyszintén visszatérünk majd. Nem csak a fennálló rendszerhez vagy a kormányzó párthoz való viszony alapján tételezhetőek.

Egy elsősorban fiataloknak szánt újabb keletű politikai kézikönyvben a következőket olvashatjuk: „Ezeket a jelzőket, bár naponta olvassuk vagy használjuk, segítségükkel mégsem jutunk el messzire. Ez az út elég lapos közhelyekhez vezet. (…) Baloldali és jobboldali nézetrendszerekről beszélni a politikusok és politikai publicisták kedvenc játékszere. (…) A 20. század húszas-harmincas éveitől ez (…) megbomlott, olyan politikai mozgalmak, pártok születtek, amelyek nem írhatók le a baloldal-jobboldal megosztottság mentén. Politikai baloldali nézetek társulhattak gazdasági jobboldali nézetekkel és viszont, politikai jobboldali elképzelések gazdasági baloldali elképzelésekkel. A totalitárius rendszerek (szélsőjobb-szélsőbal) még inkább használhatatlanná tették a fogalmat, hiszen ezek a rendszerek nem egy tengely két szélső pontján helyezkednek el, hanem nagyon is egymás mellett.” (4)

Nos, e tipikus idézet kapcsán jegyezzük meg a következőket. A baloldali befolyás alatt álló szerzők túlságosan gyakran megfeledkeznek arról, hogy a 19. század végétől – szerencsétlenül – jobboldali közgazdaságtannak vagy gazdasági jobboldaliságnak nevezett jelenség semmiképpen nem keverhető össze a politikai-ideológiai jobboldalisággal. Az előbbi az utóbbinál egy sokkal későbbi, más szempontú, hibás elnevezés, amelytől az utóbbi szabatosan különválasztható, lévén, hogy a jobboldaliság és baloldaliság értelme eredetileg alapvetően nem gazdasági. Amit jobboldali gazdaságnak neveztek – az állam gazdaságba való beavatkozásának ellenzése, a szabadpiac és a magántulajdon elsőbbsége stb. –, az egyáltalán nem azonosítható a politikai-ideológiai jobboldalisággal. Ha nem válnak túlzóvá és központivá, akkor a közgazdaságilag baloldalinak tekintett elemek – mint az állam gazdaságba való beavatkozása, a társadalom alsóbb rétegeinek védelme stb. – pedig nem tesznek szükségképpen vitathatóvá egy politikailag-ideológiailag alapvető jobboldaliságot (ilyen esetet képeztek az ún. nemzetiszocialista mozgalmak).

Ami idézetünk utolsó mondatát illeti, az a legdurvább túlzás, amit a jobboldaliság-baloldaliság fogalompár ellenzői elkövetni szoktak, és amit a száműzés első számú, teljességgel hamis, megtévesztő érveként alkalmaznak. A szélsőjobboldaliság és a szélsőbaloldaliság állítólagos egybeeséséről beszélnek, ami úgymond bizonyítaná a jobboldaliság-baloldaliság megkülönböztetés érvénytelenségét. „A Bibó István-i »két terméketlen emberfajta, a hivatásos forradalmár és a hivatásos reakciós« egyaránt az individuális szabadságjogok, a jogbiztonság, a sajtószabadság ellen intézi demagóg támadásait, a különbség »csak« az, hogy minek a nevében…” (5) Nos, ez a „csak” egyáltalán nem mellékes. A legkevésbé sem lehet lényegtelen, hogy egy tettet ki, minek a nevében, minek az értelmében és érdekében hajt végre. Ez a „minek a nevében” a cselekedetek alfája és ómegája, a cselekedetek benső minősége, amely egészen különböző értékűekké teszi azokat akkor is, ha a merőben formális egybeeséseknél néhányan leragadnak.

Akik csak a legminimálisabb szinten ismerik Európa 20. század eleji történelmét, azoknak is tudniuk kell azt, hogy a korabeli szélsőjobb (néhány kivételt leszámítva) radikálisan szélsőbaloldaliság-ellenes volt. A szélsőbaloldali és a szélsőjobboldali diktatúrák és totalitárius rendszerek között számottevő és alapvető formális különbségek voltak, nem is beszélve az esszenciális különbségekről. Kizárólag az antifasiszta és náciellenes demagógia – e kifejezetten baloldali jelenség – megtévesztettjei, kiszolgálói és ügynökei hajlamosak ezeket összemosni, mégpedig összefüggésben a jobboldaliság-baloldaliság fogalmak érvényének tagadásával. Ez a két eset egymással szorosan összefügg: a szélsőjobboldaliság eltorzítása a jobboldaliság eltörlésének szándékába konvergál.

Molnár Tamással egyetértve: „A védővonalak kuszáltsága ellenére kimondjuk, hogy a jobb- és baloldal igenis létezik, s a kettő lényegileg különbözik egymástól.” (6)

Minden értelmiségi és politikailag elhivatott ember kötelessége, hogy kitartson a jobboldaliság-baloldaliság megkülönböztetése mellett, amelynél jobbat sajnos vagy nem, de nem ismerünk. Minden politikai és ideológiai konfrontáció, küzdelem és harc lehetőségéről lemondanánk, ha a jobboldaliság és a baloldaliság fogalmi ellentétpár alkalmazását, vonatkoztatását és használatát elhagynánk. Magát a – politikai viszonylatok közepette fennálló – káoszt teremtenénk meg, ha ezeket egymással harmóniába hoznánk és kombinálnánk! A harmóniát nem ott kell keresni, ahol nem jöhet létre, vagy ahol létrejötte nem igazi és magasrendű harmónia. A keveredés pedig nem harmónia, és a szinkretizmus vagy a süllyedésben való szintézis sem az. „Nem vagyok próféta… De öreg orvos vagyok, és meg tudom különböztetni a múló betegséget a halálostól – mondhatjuk Metternich herceggel. Az utóbbi előtt állunk”, (7) ha a jobboldaliság és baloldaliság közötti különbség eltűnik, akár úgy, hogy nem veszik figyelembe, akár úgy, hogy a kettőt társutas módszerrel kombinálják egymással.

Miként az ismeretes, a jobboldaliság és baloldaliság kifejezések az 1789-es francia nemzetgyűlés soraiban való elhelyezkedésekből erednek, tehát egy, már válságban lévő időszak szülöttei. Bal oldalon ültek a királyellenes, arisztokráciaellenes antiklerikális és demokratikus forradalmi képviselők, jobb oldalon pedig a mérsékeltek, illetve a királyság, az egyenlőtlenség, az emberi kiválóság, a hagyományok és a vallás hívei és képviselői. Egy tradicionális rendszerben és világban ez a kettősség elképzelhetetlen lett volna. Ott a kettősségek mindkét tagja ugyanabba az irányba tartott (ilyen volt például a guelfek és a ghibellinek esete Dante korában, körülbelül az ő ifjúkoráig). (8) Az ellentétek ma azonban egyáltalán nem egy irányba mutatnak. A mai ellentétek nem egymás kiegészítői. (9) Az ellentéteknek szigorú ellentétekként kell megvalósulniuk, ahol kizárólag az ellentétpár egyik oldala az igazság – és az ellentétek alól való végső felszabadulás – letéteményese.

Az emberi történelem nagy alakjaira nem tudjuk azt mondani, hogy baloldaliak voltak. Platón, Arisztotelész, a poliszok arisztokráciája, a Caesarok, Dante, Szent Bernát – ezek a szellemi hősök nem voltak baloldaliak. Csak az 1920-30-as évektől (néhány évtizeden át) terjedt el az az ostobaság, hogy az értelmiség és a szellemi elit mindig baloldali lett volna. Ma már tudjuk, hogy ez nem igaz, amit kizárólag az informálatlanok és tájékozatlanok hisznek. Alig tudjuk fellelni a baloldaliságot 1789 előtt, de nem így azt a jobboldaliságot, amit emberi kvalitásként és principiálisan értelmezünk. „Ha időben visszafelé haladva vizsgálódunk, megállapíthatjuk, hogy a baloldaliságnak egyre jelentéktelenebb volt a szerepe, s az ellentétek is – egykor – a jobboldaliság különböző irányzatai-áramlatai között alakultak ki.” (10)

Hiába kizárólag 1789-től létező fogalmakról van tehát szó, a jobboldaliság és a baloldaliság nemcsak relativisztikusan, hanem principialiter, történelmi korszakoktól és egymástól függetlenül is használható. Ahogy László András írta: „nem tekinthető ideális megkülönböztetésnek, de az is kétségtelen, hogy nem ismerünk megfelelőbbet. (…) ha valóban megértjük, miről van szó (…) az időben könnyűszerrel transzponálható: a jelenre és a jövőre nézve is éppúgy alkalmazható, mint azokra az időkre, amikor ez az ellentétpár – a megnevezhetőség tekintetében – még ki sem alakult”. (11)

Ha a jobboldaliság-baloldaliság ilyen tág összefüggésekben is alkalmazható fogalmak, akkor nem lehet kérdéses, hogy használhatjuk-e őket.

Közöttük az állásfoglalás azért is szükséges, mert a létezés mibenléte és a fogalmak principiális alkalmazhatósága folytán a baloldaliság vagy a jobboldaliság olyan emberekre is alkalmazható, akik konkrétan nem kötelezték el magukat egyik mellett sem. Az ember egzisztenciájának módja és minősége alapján is jobboldali és baloldali. A fogalmak olyan összefüggésben is használhatóak, amikor konkrétan nincs jelen semmiféle politikai viszonylat. Baloldali vagy jobboldali lehet valamely nézet egy bármilyen témában, a hozzáállás, a viselkedésmód, egy cselekedet stb. Mivel tehát általában véve fennállnak és megítélhetőek, helyesebb, ha az ember tudatosan és elmélyedve foglal állást az egyik politikai-ideológiai identitás mellett.

Számunkra nem kérdés, hogy ez az identitás – a fentiek értelmében – csak és kizárólag a jobboldaliság lehet.

Felvetődik, hogy ez a jobboldaliság szélsőségesen jobboldali legyen-e vagy sem?

Meg kell jegyezni, hogy a szélsőjobboldaliság két, egymástól jól megkülönböztethető értelemben vetődött fel a történelem folyamán, amelyek közül általában – és hibásan – csak a később felvetődött értelemben használják a kifejezést. Szélsőjobboldaliaknak először az arisztokrácia olyan korabeli képviselőit nevezték, mint például Joseph de Maîstre, Louis de Bonald vagy Juan Donoso Cortés. A tradicionális alapelvekhez való radikális és intranzigens hűséget, amit ők képviseltek, klasszikus szélsőjobboldaliságnak nevezhetjük. Később a szélsőjobboldaliság értelme, ha nem is teljesen, de erősen megváltozott: a 20. század elejének különböző baloldalellenes, antikommunista, antiszemita mozgalmaira alkalmazták és használják a kifejezést ma is. (Ebben az utóbbi tényben ismételten a jobboldaliság eltüntetésének szándékát látjuk.) Ezek a mozgalmak szerintünk pozitívak voltak, de a tradicionális alapelvekhez való hűség és radikalizmus itt már csak bizonyos vonatkozásokban állt fenn, nem pedig teljeskörűen. Gyakran az „ellenesség” vált pirncípiummá bennük, nem maga a jobboldaliság – ezért az igazi szélsőjobboldaliságot inkább a klasszikus szélsőjobboldaliság értelmében kell venni.

Carl Schmitt a szélsőségek kapcsán a következőket írta: „Éppen a valós élet filozófiájának nem szabad visszahúzódni a kivételes és szélsőséges esetek elől, hanem a legmesszebbmenőkig tanulmányozni kell azokat. (…) A kivétel érdekesebb, mint a mindennapi esetek. (…) A kivételben a valódi élet a folytonos ismétlődések során megmerevedett mechanizmus kérgét töri át.” (12) Ebben a tekintetben a fenti értelemben a szélsőségek, a kivételek és a szélsőséges jobboldaliság mellett foglalunk állást.

 

Jegyzetek

(a) A fogalom baloldali eredetére és baloldali töltetére e bevezető keretében nem térhetünk ki.

(b) Havi Magyar Fórum VIII (2000) 11, 60-63.

(1) Szándékosan beszélünk rendszerváltozásról, s nem rendszerváltásról, amely utóbbi egy nagyobb, alapokig elmenő fordulatot követelt volna.

(2) L. Politikatudományi Szemle. Pl. 1994. 3. szám.

(3) Ami a konzervatív-liberális ellentétpárt illeti, ez erősen tompítja a feszültségeket. Bizonyos történelmi okok folytán, továbbá a konzervativizmust rendkívül szűken – néhány évszázad távolságában – értelmező, konzervativista maskarában tetszelgő liberálisok okán nem tekinthető olyan fundamentális kettősségnek, mint a jobboldaliság-baloldaliság.

(4) Gyurgyák János: Politikai ideológiák. In uő. (szerk.): Mi a politika? (Bevezetés a politika világába.) Budapest, 1994, Századvég, 283. és 285-286. o. Kivételesen egyetérthetünk a Politikatudományi Szemle egyik írójával, aki az idézett tanulmány kapcsán a következőket írta: „Gyurgyák János is óv a jobb- és baloldal fogalmainak használatától, de úgy vélem, ezt a társadalomkutatók körében elharapózott módszertani sovinizmusnak tulajdoníthatjuk: egyrészt beszél a jobb- és baloldal hitéről, elveiről, eszményképeiről, másrészt arra hivatkozva veti el a fogalompárt, hogy alkalmazásával különböző politikai jelenségeket nem lehet leírni. Tehát nem hajlandó e fogalmakat annak kezelni, amik: politikai tudatformának, azonosságtudatnak és beállítódásoknak.” (Politikatudományi Szemle, 1994. 4. sz., 205. o.)

(5) Ludassy Mária: A szélsőségek egybeeséséről. Rubicon, 1996/3. sz., 29. o.

(6) Molnár Tamás: A politikai kultúra oldalnézetből (jobb és bal). Magyar Nemzet, 1994. máj. 14-i szám. Újraközölve: In Vajda Tünde (szerk.): Konzervatív Szemmel ’94. Budapest, 1994, Windsor, 47. o.

(7) Idézi Földi Pál: Ezer év csatái (Kis magyar hadtörténet). Budapest, é. n., Alter-Natív, 252. o.

(8) Mint Evola megjegyezte, a tradicionális világokban az ellenzék nem forradalmi, nem rendszert kétségbe vonó, hanem lojális ellenzék volt (Angliában His Majesty’s most loyal oppositionről, az uralkodó leghűségesebb ellenzékéről is beszéltek). L. Julius Evola: Jobboldalinak lenni. Pannon Front, 13. sz. 22. o.

(9) Ezért nem tartjuk helyesnek és szerencsésnek megfeleltetni a jobboldaliságot illetve baloldaliságot olyan pozitív, tradicionális kettősségekkel, mint Nap és Hold, Jin és Jang stb.

(10) László András: A jobboldaliság kritériumai. Pannon Front, 3. sz. 9. o.

(11) László András: Szélsőjobboldaliság és ultra-jobboldaliság. Hunnia, 40. sz. 27. o.

(12) Carl Schmitt: Politikai teológia. Budapest, 1992, ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, 6-7. o.

(Isteni Város – Szent Korona Rádió)

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Véleménydiktatúra: Itt az antiszemitizmus-bejelentő app

Házmester applikációval jelentkezett a kiválasztott nép. A Report It...

Már a Google is Izrael propagandáját terjeszti

A Google 45 millió dolláros kampányba kezdett, melynek célja,...

Nem jó ötlet innentől Burkina Fasoban kiélni a devianciát

Burkina Faso is kriminalizálja a homoszexualitást. Az afrikai országok...

A Kanári-szigetek felé tartó afrikai migránsok 72 társukat gyilkolták le a csónakban

A Kanári-szigetek felé vették az irányt az afrikai migránsok,...

Budapesten találtak rá annak a nőnek a holttestére, akit 15 éve kerestek a hatóságok

Tizenöt év után találhatták meg egy eltűnt nő maradványait...

Kategóriák

Véleménydiktatúra: Itt az antiszemitizmus-bejelentő app

Házmester applikációval jelentkezett a kiválasztott nép. A Report It...

Már a Google is Izrael propagandáját terjeszti

A Google 45 millió dolláros kampányba kezdett, melynek célja,...

Nem jó ötlet innentől Burkina Fasoban kiélni a devianciát

Burkina Faso is kriminalizálja a homoszexualitást. Az afrikai országok...

A Kanári-szigetek felé tartó afrikai migránsok 72 társukat gyilkolták le a csónakban

A Kanári-szigetek felé vették az irányt az afrikai migránsok,...

Budapesten találtak rá annak a nőnek a holttestére, akit 15 éve kerestek a hatóságok

Tizenöt év után találhatták meg egy eltűnt nő maradványait...

Belgium is elismerné Palesztinát, és szankciókat vezet be Izrael ellen

Belgium szankciókat vezet be Izraellel szemben, mert belefáradt abba,...

Nyilvánosságra hozták az Epstein-akták egy részét

Az amerikai képviselőház kedden este közzétette a pedofil hálózatot...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55