Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Az NMHH (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság) 2024-es, azaz tavalyi kutatása szerint a hazai Spotify-toplista húsz legnépszerűbb számából hat kérdőjelezte meg az élet értelmét vagy utalt öngyilkosságra, halálra. Mind a hat dal előadója kivétel nélkül Azahriah volt – derült ki a médiahatóság részletes elemzéséből.
De nem csak öngyilkosságra buzdítja, alig burkolt módon Azahriah fiatal rajongóit. Az alkoholfogyasztást is menőnek állítja be, ahogyan a drogfogyasztást is. (!) Amire konkrétan, több dalában is, lényegében felszólítja őket.
A kutatás szerint a hazai közönség legtöbbször Azahriah Introvertált dal-át hallgatta, mely több mint 13 millió lejátszást ért el. Benne az öngyilkosságra utaló sorokkal.
„De te ne aggódj értem kérlek, nekem így is nagyon jó
Csak gondolj rám ha soha többe nem kelek fel már” – „énekli”, vagyis inkább jól kivehetően és megjegyezhetően mormolja Baukó Attila az említett számban.
A Delirium című számában akarva akaratlanul, de lényegében megint csak öngyilkosságra buzdít:
„És magamat feláldozom érted meg értünk
Ha létezik túlvilág, ott állok én
Toxic, toxic, toxic. Téged is és magamat is tönkreteszem.
(…)„Baby lehet nem élem már meg a reggelt.”
A mariana.árok című dalában a „mélybe ugrást” emlegeti…
„Baby hold, hold on to me
Bár hogyha másra vágynál nem bánom
Csak szólj mielőtt beleugrok a Mariana-árokba”
Ám ez még nem minden! Az egyik fesztiválon a ToiToi vécében nemi életet élő Azahriah ha nem az öngyilkosságot emlegeti alig-alig álcázva, akkor különféle kábítószerek kipróbálására buzdít.
A Papa című „művében” is egyértelműen szerepel a trágárság és a drogozás. (A “janga” a szlengben marihuánát jelent.)
„Mindenki fucked up!I going to bankba
Este robban a janga”
De a dal további soraiban is téma a drog és a pénzszórás.
Az NMHH vizsgálata egyértelműen kimutatta, hogy a kábítószer-fogyasztás rendszeresen pozitívumként, követendő példaként jelenik meg Azahriah dalaiban. Buzdít, felszólít a drogfogyasztásra.
(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)