szombat, május 2, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vádat emeltek a Hammerbande 6 terroristája ellen

A Magyar Jelen beszámolója szerint hat gyanúsított ellen emeltek vádat Németországban, akik 2023-ban részt vettek a budapesti támadásokban. A szélsőbaloldaliak a Hammerbande tagjai voltak, 2025. januárjában adták fel magukat a német hatóságoknak

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A vádiratot a düsseldorfi bíróságon nyújtották be, a vádak között bűnszövetkezeti tagság, súlyos testi sértés és gyilkossági kísérlet is szerepel. A német hatóságok által “feltételezett szélsőbaloldaliként” kezelt gyanúsítottak az év elején önként adták fel magukat, és ügyvédeiken keresztül azt kérték, Németországban állítsák őket bíróság elé.

Erről a düsseldorfi bíróság fog határozni – írta a dpa német hírügynökség. Ugyanennek a csoportnak egy másik tagját, Lina Engel lipcsei “diáklányt” és több társát 2023 májusában Szászországban már több év szabadságvesztéssel sújtották. Egy további tag, Simeon Ravi Trux “Maja” Budapesten áll bíróság előtt ugyanebben az ügyben.

Feladták magukat Németországban a magyarokat verő antifa terroristák, de félnek a kiadatástól

Feladta magát a Hammerbande terroristája

Ma zajlott az antifa-ügy utolsó júniusi tárgyalása

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Trump kivonja az amerikai katonákat Európából?

Feszültség alakult ki Trump és a németek között Izrael...

Szétbombázták a zsidók a környéket, mégis sértetlen maradt az Eucharisztia

Libanonban sértetlenül maradt a szentostya, pedig a környéket teljesen...

Impexesek, liberálisok, ex-Fideszesek – Ők lesznek a Tisza-kormány miniszterei

Teljes a Tisza-kormány leendő minisztereinek a listája. Van itt...

Feloszlatják a Quentint meggyilkoló Jeune Garde antifa csoportot

A francia államtanács csütörtökön bejelentette a Lyonban működő, Jeune...

Kategóriák

LMBTQP-lobbi büszkesége: elrabolta saját gyerekét egy transznemű, hogy átoperáltassa

Egy ismert, Utah-ban élő transznemű lobbistát letartóztattak, miután elrabolta...

Te is tehetsz a valódi nemzeti oldal fennmaradásáért – Támogasd a HVIM – Magyar Ellenállást!

25 éve harcol a hagyományos értékek védelmében önerőből, töretlen...

A komfortzónán túl – Ilyen volt az I. Bakonyi Áttörés

Minden várakozást felülmúló sikerrel indult el a HVIM –...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55