Szétbombázták a zsidók a környéket, mégis sértetlen maradt az Eucharisztia

Libanonban sértetlenül maradt a szentostya, pedig a környéket teljesen szétbombázták.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Marios Khairallah melkita görögkatolikus pap nehéz szívvel ment április 17-én a tibrini Szent György-templom felé, hiszen félt attól a látványtól, amely fogadja majd. A tűzszünetet megelőző háborúban a temploma súlyosan megrongálódott, azonban legnagyobb meglepetésére az átváltoztatott szentostya pontosan ugyanott maradt, ahol hetekkel korábban hagyta, mindenféle romlás vagy károsodás jele nélkül.

„Amit találtam az nem pusztítás volt, hanem találkozás. Csendesen sétáltam a lerombolt templomba, mintha egy nyílt sebbe lépnék be: egy nehéz csendbe, a kövek között üvöltő emlékekbe. De ebben a csendben volt egy megmagyarázhatatlan titok, mert a szentostyát pontosan úgy találtam, ahogyan az utolsó vasárnapi szentmise után otthagytam. Mintha csak azt mondta volna Jézus: „Én maradtam, még ha mindenkinek is el kellett mennie”. 47 nap ember nélkül, de az isteni jelenlét egyetlen pillanatra sem szűnt meg. Körülnéztem a környéken, mindenhol szétlőtt otthonok, nagy fájdalmak. De aztán megláttam a Szűz Mária szobrot, amely csendben állt mindenek közepette. Csak csend van: nincs kiabálás, nincsen nincs félelem, csak az anya, aki várja haza a fiait. Ma nem valaminek a végét láttam, hanem a kezdetet” – írta le érzékletesen tapasztalatát Marios atya a közösségi oldalán.

A dél-libanoni, háború sújtotta Tibrin falujában a lerombolt templom annak a helyszíne lett, amit a plébános kétségkívül Krisztus elpusztíthatatlan jelenlétének jelének nevez.

Tibrinben mintegy 55 melkita görögkatolikus család élt, akik a konfliktus miatt kénytelenek voltak elhagyni a falut. A tűzszünet után néhányan ideiglenesen visszatértek, hogy ruhákat és személyes tárgyaikat elvigyék, de a többség továbbra is máshol él: rokonoknál, bérelt lakásokban, iskolákban, kolostorokban vagy barátoknál.

Az anyagi segítség csak kis mértékben érkezik. A pap megjegyezte, hogy eddig a támogatás gyakorlatilag hiányzik, kivéve a pápai misszión keresztül érkező segítséget és néhány magánadományt, főként gyógyszereket. Ebben a helyzetben külön kiemelte a libanoni apostoli nuncius munkáját, akit „igazi pásztornak és apának” nevezett, aki mindenkiért törődik, és „azt teszi, amit mások nem: még a bombázások idején is meglátogat minket”.

A város életkörülményei is megnehezíti a lakosok visszatérését. Khairallah atya szerint Tibrin jelenleg víz, áram és internet nélkül van, ami tovább súlyosbítja a már amúgy is nehéz élethelyzetet. A lakosság többsége szegényebb rétegekből származik: nyugdíjasok, tanárok, katonák és földművesek és nem képesek megbirkózni a válság következményeivel.

Khairallah atya számára a romok között talált sértetlen Oltáriszentség nem elszigetelt esemény, hanem annak a hitnek látható kifejezése, amelyet az Egyház évszázadok óta hirdet: Krisztus jelenléte az Eucharisztiában nem halványul el sem háború, sem elhagyatottság, sem az idő múlása miatt.