Minden várakozást felülmúló sikerrel indult el a HVIM – Magyar Ellenállás egy újabb túrája: a Bakonyi Áttörés. Voltak, akik először lépték át saját határaikat, mások újra próbára tették kitartásukat – a Bakony pedig mindenkit egyformán megdolgoztatott. A Hadak Útja túrasorozat eddigi állomásai jellemzően történelmi kapcsolódások mentén szerveződtek, fő céljuk a megemlékezés volt, az I. Bakonyi Áttörés azonban új irányt is kijelölt: ez a mozgalom első olyan túrája, amely elsősorban a fizikai teljesítményre helyezte a hangsúlyt – a megszokott színvonal megtartása mellett, de azért nem hanyagolták el a történelmi emlékezetet sem. A HVIM – Magyar Ellenállás beszámolója következik, melyet változtatás nélkül közlünk.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel
Alapvetésünk, hogy az élet a komfortzónán kívül kezdődik, és a Bakony vadregényes terepe kiváló lehetőséget adott ennek megtapasztalására, átélésére.
A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2026. április 25-én került megrendezésre az I. Bakonyi Áttörés Teljesítménytúra, amelynek rajt- és célhelyszíne az isztiméri Tűzoltószertár volt, az Isztiméri Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület támogatásával. Elképesztő sikerről tanúskodik, és a szervezők munkáját dicséri, hogy a túrán 132 fő állt rajthoz, akik 32 és 64 kilométeres távok közül választhattak.
A korábbi túrákhoz képest ezúttal egy új közeg felé is nyitottunk, és sikerült megszólítani a klasszikus teljesítménytúrázók közösségét. A 64 kilométeres táv komoly kihívást jelentett, és sokak számára új mérföldkő volt – többen most teljesítették életük első ilyen hosszúságú túráját. A mezőny sokszínűségét jól mutatja, hogy családok, apa-fiú párosok, valamint több idősebb, köztük egy 70 éves túrázó is sikeresen végigjárta az útvonalat.

A rajt reggel 7 és 8 óra között zajlott, a túra teljes ideje alatt pedig ideális, koranyári időjárás kísérte a résztvevőket. A szervezők a rajt előtt felhívták a figyelmet arra, hogy a Bakony jelentős részén nincs térerő, így fokozott figyelmet és fegyelmezett haladást követelt meg a teljesítménytúra.

Az első ellenőrzőpont Bakonykútiban várta a túrázókat, ahol a Mi Hazánk Mozgalom móri szervezete fogadta az érkezőket. Itt még mindenki lendületesen, tele energiával haladt tovább.

Ezt követte a túra egyik legmeghatározóbb szakasza: a Burok-völgy. Az őserdei hangulatú természetvédelmi területen hatalmas fák dőltek keresztbe az úton, amelyeket átmászva, átbújva vagy kerülgetve lehetett leküzdeni. A völgy két oldalán magas sziklafalak emelkednek, helyenként barlangokkal, különleges, zárt hangulatot adva a területnek. Ez a szakasz lassította le leginkább és állította kihívás elé a mezőnyt, ugyanakkor sokak számára a túra legszebb és legemlékezetesebb részévé vált.

A királyszállási ellenőrzőponton a Vértesalja Gyermekei Baráti Társaság várta a túrázókat, ahol a frissítés mellett egy kreatív feladat is színesítette a megállót: egy lánctalp szemet és egy PPS géppisztoly erősen korrodált dobtárát kellett felismerni, amiket a környéken találtak, ugyanis a Móri árok és annak közvetlen környezete (a Vértes nyugati és a Bakony keleti széle) nagyon súlyos, második világháborús harcokról tanúskodik, lévén, hogy ez az irány volt az egyetlen járható terepszakasz Kelet-Nyugat tengelyen.

A feladvány jutalma – egy Balaton szelet – jókedvet és egy kis plusz lendületet adott a további kilométerekhez, amiből volt még bőven.

A 64 kilométeres táv egyik nevezetes pontja Bátorkő vára volt, amelynek romjai alatt a Farkasok Hagyományőrző és Ifjúságképző Csoport ellenőrzőpontja működött. A középkori eredetű vár maradványai látványos hátteret adtak a pontnak, ahol a megszokott militáns hangulat, hatástalanított fegyverek, kávé és a túrákon szokatlan, de népszerű útravaló, egy kis ropogtatni való várta az érkezőket.

A következő kiemelt állomás a Római-fürdő (Bakonynána) volt, ahol a szurdokvölgy leglátványosabb eleme, a vízesés nyújtott maradandó élményt. A közelben, a Vadalmás-forrás mellett a Magyar Önvédelmi Mozgalom ellenőrzőpontja biztosította a frissítést.
A túra egyik legkülönlegesebb állomása a Jásdi Poós Malom volt, amely hosszú évek után, kizárólag a túra alkalmából nyitotta meg kapuit – és ezt követően ismét bezárt. A résztvevők részletes betekintést kaptak a vízimalom működésébe, az emeleten pedig a Kor-Kör-Kép Kiállítás keretében egy revíziós történelmi tárlatot is megtekinthettek.
Tésnél a túrázók felkapaszkodhattak a Gróf Széchenyi Zsigmond Kilátóba, ahonnan a környék panorámája új perspektívát adott az addig megtett útra.

Az utolsó ellenőrzőponton, a Tűzköves-árok végén a HVIM Ifjúsági Tábora meleg teával fogadta az érkezőket, lehetőséget adva a felkészülésre az utolsó szakasz előtt.

A célba visszaérkezve a Tűzoltószertárnál meleg fogadtatás várta a teljesítőket, ahol a brassói aprópecsenye volt a bizonyíték: a HVIM – Magyar Ellenállás rendezvényein az étellel sosem fukarkodnak – ezúttal sem volt ez másként. A résztvevők jól megérdemelt emléklapot és kitűzőt vehettek át, miközben a vacsora mellett jó hangulatú beszélgetések alakultak ki. A túra lezárásaként lehetőség nyílt Jóba Endre isztiméri hadi és helytörténi magánmúzeumának megtekintésére is, amely a második világháború relikviáit mutatja be az érdeklődők számára, a már említett harcoknak is emléket állítva.

A résztvevők visszajelzései egyöntetűen pozitívak voltak: a tapasztalt túrázók is elismerően nyilatkoztak az útvonalról és a szervezés színvonaláról.
Az I. Bakonyi Áttörés sikeres első megrendezése egy erős alappal szolgál a későbbiekre nézve. A túránk megmutatta, hogy a régióban működő szervezetek együttműködése képes egy ilyen magas színvonalú eseményt létrehozni, amelyre a jövőben tovább lehet építeni.









A mostoha körülmények ellenére is sikert aratott a XXII. Szent Korona Emlék- és Teljesítménytúra
A 100 Katona Emléktúra mára már Esztergom történetének a része
Hatvannégy Vármegye: A balassagyarmati csehkiverés ékes példája a magyar ellenállásnak!
( HVIM – Magyar Ellenállás nyomán Szent Korona Rádió)

