szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Feladták magukat Németországban a magyarokat verő antifa terroristák, de félnek a kiadatástól

Az NDR és a WDR szerint több körözött német baloldali radikális (értsd: antifa) adta fel magát a hatóságoknak. Csaknem két éve körözték őket, mert a gyanú szerint Magyarországon megvertek általuk nácinak bélyegzett ártatlan járókelőket – írja a tagesschau nyomán a Magyar Jelen.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az NDR és a WDR értesülései szerint hét bujkáló antifa hétfő reggel feladta magát a hatóságoknak. Országos akció volt, hiszen a kieli kerületi bíróságon, valamint a hammi, kölni és brémai rendőrkapitányságokon is egyszerre jelentek meg. A 21 és 27 év közötti gyanúsítottakat előzetes letartóztatásba helyezték, és elképzelhető, hogy kiadják őket Magyarországnak.

A magyar nyomozók és a szövetségi ügyészség szerint a gyanúsítottaknak, akik most feladták magukat, közük van az ártatlan magyarok elleni, 2023 februárjában Budapesten elkövetett támadásokhoz, melyeket a Becsület Napján követtek el.

2023-ban a felvonulás elleni tüntetések agresszióvá fajultak. A budapesti rendezvényt megelőző napokban több embert is megtámadtak és egyes esetekben súlyosan megsebesítettek. A magyar és a német hatóságok több gyanúsított, köztük összesen 13 német és két olasz ellen nyomoznak erőszakos cselekmények és bűnszervezethez tartozás miatt, a németek elleni nyomozást pedig – részben a Lina E. körüli úgynevezett “Antifa Ost” eljárás kapcsán – most a szövetségi főügyészség vette át.

Feladja magát, de retteg a magyar börtöntől az antifa

A gyanúsítottak azért bujkáltak, mert féltek a Magyarországnak való kiadatástól. Szerintük ott hosszabb fogvatartás és keményebb börtönkörülmények várnának rájuk. A 22 éves Lukas Bastisch ügyvédje elmondta, hogy védence önként és a Magyarországnak való kiadatás veszélye ellenére feladta magát.

A fiatal nőre „túlságosan hosszú, akár 24 éves börtönbüntetés” vár, a magyar börtönkörülmények pedig sértik „az emberi jogok minimális normáit”

– mondta Bastisch a Hammban. „A kiadatást nem engedélyezhetik a német hatóságok”.

Antonia von der Behrens védőügyvéd, akinek ügyfele Kölnben feladta magát a rendőrségen, hasonlóan vélekedett: „Mindent megteszek annak érdekében, hogy ügyfelemet ne adják ki a jobboldali önkényuralmi magyar rezsimnek, és hogy ne legyen kitéve embertelen börtönkörülményeknek” – mondta a valóságtól elrugaszkodott ügyvédnő. Szerinte a kiadatás „súlyosan törvénytelen” lenne.

Az antifa terrorcsoport megint szervezkedik Budapesten

Még két antifa ellen emeltek vádat a Becsület napi támadások okán

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55