Talán túlzás nélkül kijelenthető, hogy Marko Perković Thompson a legnépszerűbb horvát zenész, dalait világszerte ismerik és szeretik. Mindez azért nagy szó, mert nyíltan jobboldali, nem akar megfelelni a liberális világrendnek.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Az 1991 és 1995 közötti horvátországi háborúban nagyon felerősödött a horvátoknál a nemzeti öntudat hazaszeretet. Mindez legtisztábban a becenevét egy amerikai géppisztolyról kapó Perković koncertjein figyelhető meg.
A magyar sajtóban körbement hétfőn egy figyelmeztetés arról, hogy egy zágrábi óriáskoncert miatt péntektől vasárnapig hatalmas dugók várhatók a horvát főváros környékén. Térképet is közöltek arról, hogyan érdemes kerülni. Ráadásul egy 75 éves melegrekord is megdőlhet szombaton a helyi sajtó szerint. 1950-ban azon a napon olyan meleg volt, hogy még az árnyék sem adott enyhet.
Egy nap alatt világcsúcsot döntöttek
Marko Perković Thompsonnak a koncertje csakugyan óriási lesz. Felfoghatatlan szám ez annak fényében, hogy a fizetős koncertek eddigi rekordját 225 173-mal tartotta az olasz Vasco Rossi modenai koncertje 2017-ből. A második helyen amúgy egy másik délszláv zenekar, a Bjelo Dugme áll, akiknek koncertjére 220 ezren mentek el a belgrádi lóversenypályára. (Ingyenes koncerteken három és félmillió fölötti nézővel Rod Stewart 1994-es riói és Jean-Michel Jarre moszkvai koncertje tartja a csúcsot.)
Akárcsak Belgrádban a Bjelo Dugme, Zágrábban a Marko Perković Thompson is a második világháború után épült lóversenypályán lép fel. Egy gigantikus, soha be nem fejezett létesítmény ez, a Horvát Olimpiai Központ részeként építették fel. Egymillió ember is volt már itt, igaz, nem fizetős koncerten. 1994-ben II. János Pál pápa szentmiséjére látogatott ki ennyi ember az akkor még háborús Horvátországban. De volt már itt Rolling Stones, Iron Maiden, Red Hot Chili Peppers és Metallica koncert is, igaz, jóval kevesebb ember előtt. Magyaros sztori, hogy a 2010-es években megpróbálták bezáratni az eléggé lepattant létesítményt, hogy a helyén megvalósuljon Zagreb City-projekt, aminek pont az lett a sorsa, mint az ötvenes években a Horvát Olimpiai Központnak.
Félmillió usztasa Horvátországban?
Mindezeknél jóval izgalmasabb a csúcsdöntő, Marko Perković Thompson személye, hiszen a szövegei és a nyilatkozatai alapján nyíltan jobboldali, koncertjein gyakran megjelennek az usztasa szimbólumok is. Ettől persze rohamot kapnak a baloldaliak, Svájcban, Németországban és Szlovéniában tiltották már be koncertjét, de Thompson népszerűségét mégsem törik meg.
Ezek szerint félmillió usztasa érzelmű ember van a mindössze 3,5 milliós Horvátországban? De még ha ideszámítjuk a koncertre szintén nagy számban érkező határon túli horvátokat (Bosznia-Hercegovinában 544 ezer, Németországban 500 ezer, Ausztriában 220 ezer horvát él), akkor is bődületes szám a félmillió. A válasz ennél jóval bonyolultabb.
Testvériség–egységből testvérháború
A második világháborús partizánvezér, Josip Broz Tito Jugoszláviájában a „Testvériség, egység”-jelszavával fedték el a nemzetiségi ellentéteket. Nem volt kis mutatvány, tekintve, hogy a második világháborúban horvát koncentrációs táborokban szerbek százezrei lelték halálukat, de több tízezer horvát civil is áldozatul esett a szerbek terrorjának. Tito 1980-ban bekövetkezett halála után rogyadozott az eszme, előbb Koszovóban kaptak lángra a függetlenedési törekvések. A nyolcvanas évek végén, válaszul a Slobodan Milošević által hatalmi érdekből felélesztett szerb nacionalizmusra is, Horvátországban erősödtek a szeparatista törekvések. A jugoszláv időkben nem használt piros-fehér sakkmintás címerpajzs például sok szerb szemében vörös posztó, usztasa jelkép volt, miközben a horvát történelmi zászlókon különféle formában a 10. századtól 1918-ig visszaköszönt a sakkminta.
A szerb vezetésű Jugoszláv Néphadsereg 1991-ben háborút indított a függetlenedni vágyó Horvátország mindazon területe ellen, ahol szerbek éltek. Így döntötték romba Vukovárt, ami az esztelen pusztítás egyik jelképe lett.
Egy klippel kezdődött minden
Sok-sok, addig békés életet élő jugoszláv fiatal találta magát ekkoriban egyik pillanatról a másikra a fronton az egyik oldalon a Jugoszláv Néphadsereg, a másik oldalon a horvát területvédő erők katonájaként. Ilyen fiatalember volt a háború kitörésekor 24 éves, egy Splithez közeli hegyi faluban, Čavoglavéban élő Marko Perković is. Az apja Németországban dolgozott vendégmunkásként, ő Splitben végezte el a középiskolát. A színtiszta horvát falu lakosai hősies harcot folytattak a közeli Knint elfoglaló és ott bábköztársaságot létrehozó szerbek ellen. Hozzájuk csatlakozott Perković is Thompson géppisztolyával, amiről a becenevét is kapta. A zenei karrierjét szó szerint a fronton indította el a Bojna Čavoglave (Čavoglavei zászlóalj) című dalával, ami a hírhedt usztasa köszöntéssel kezdődik. A dal amúgy az otthonaik megvédéséről, a szerb betolakodók elűzéséről szól. Azoknak a szerbekéről, akiket megtalálnak majd Szerbiában is, és bosszút állnak rajtuk. A klip nem műteremben, hanem Čavoglave határában, a frontvonalon készült, és a szereplők sem statiszták voltak, hanem valódi harcosok.
A dal a háborús szenvedésben és nélkülözésben erőt adott a fronton harcolóknak és a hátországban helytállóknak is, az egyik legnépszerűbb induló lett. Az usztasa köszöntéssel volt egy kis problémája a hazátlanoknak, a bíróság először betiltotta, majd egy fellebbezést követően engedélyezték a használatát. Még javában tartott a háború, amikor már nem katonaként, hanem zenészként tudta leginkább segíteni a hazáját. 1992-ben országos koncertturnéra indult, megjelent az első albuma, és újabb dalokat szerzett. A frontra egyszer tért vissza, 1995-ben, a horvátországi háború utolsó nagy csatájában, a Vihar hadműveletben. A megerősödött Horvát Hadsereg ekkor számolta fel a Čavoglavéhoz közeli Krajinai Szerb Köztársaságot, a már említett bábállamot.
Amikor Gotovina tábornok Hágában raboskodott – akit sok horvát politikai fogolyként tekintett, miután országát az uniós csatlakozás érdekében adta ki –, a nemzeti érzelmű művészek zenében is kifejezték szolidaritásukat. Ekkor született meg Miroslav Škoro és Thomspon ikonikus dala, amely sokak számára reményt és tartást adott. A „Suđe mi” (magyarul: „Elítélnek”) című szám üzenete világos volt: büntethetik a hazaszeretetet, de ez nem ok a meghátrálásra.
Náci vagy nem náci?
A népszerűsége a háború 1995-ös lezárását követően csökkent, de folyamatosan koncertezett, dalokat írt, a háborúra emlékező hazafias rendezvények fellépője volt. A futballmeccseken a mai napig felhangoznak dalai, a Bojna Čavoglavét több játékos együtt énekelte a drukkerekkel a 2018-as és a 2022-es világbajnokságon, amikor a horvát válogatott második, majd harmadik lett. Ez a felvétel a 2022-es VB után készült az egykori liverpooli Dejan Lovrennel és az akkor még interes Marcelo Brozović-csal.
Különösen azok körében népszerű, akik a háború alatt voltak fiatalok, fegyverrel harcoltak Horvátországért vagy menekülttáborokban éltek éveken át, mert otthonukból a szerbek űzték el őket. A dalait Horvátországban mindenki ismeri, és akár olyanok is buliznak rá, különösen néhány sör után, akik amúgy még csak jobboldalinak sem vallják magukat.
Ezzel együtt Marko Perković Thompson nem határolódik el a szélsőjobboldaltól, nem akar megfelelni a PC világrendnek. Közönségét rendszeres a Za dom – spremnivel üdvözli, van, hogy koncertjein eljátssza a hivatalos usztasa induló elejét, sokan usztasa egyenruhában mentek koncertjeire.
És mit mond minderről Marko Perković Thompson? Ő maga kikéri, hogy neonáci, fasiszta vagy usztasa lenne, szerinte ezeket a címkéket csak ráragasztják.
Thompson egyébként 2008-ban lépett fel először Magyarországon, a szombathelyi Arena Savariában, ahová a helyi horvátok hívták meg. A koncerten a HVIM tagjai is részt vettek és molinóval fejezték ki a két nemzet barátságát.
Szerencsére még nem bírságolható a hazafias köszöntés Horvátországban
(444 nyomán Szent Korona Rádió)