Merthogy ez már a második akkuüzem lenne a városban, annyi különbséggel, hogy ez gyártással nem, csak összeszereléssel foglalkozna. Ezzel indokolták azt is, hogy miért nincs szükség katasztrófavédelmi vizsgálatra. Nem állnak ki az emberek elé: a közmeghallgatást személyes részvétel nélkül tartják meg, kommunikálni pedig csak írásban lehet a céggel.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Akkumulátor-összeszerelő üzem és raktár létesítésére kért engedélyt egy gödöllői székhelyű, kínai cég a Pest megyei kormányhivataltól, adta hírül az atlatszo.hu. A Camel cégcsoporthoz tartozó Hybern Energy Hungary Kft. által tervezett üzem évi 700 ezer lítium-ion akkumulátor egység összeszerelésére lenne alkalmas. A környezetvédelmi eljárás részeként tartandó közmeghallgatást személyes részvétel nélkül tartják meg, észrevételt kizárólag írásban fogadnak.
A beruházás a korábbi Sony-üzem helyén létesülne, nem messze az M3-as autópálya felvezetőjétől, ahol egy tó és lakóépületek is találhatóak. Utóbbiakra a kormányhivatal által közzétett hatásvizsgálati tanulmány szerint az új üzem nem lesz hatással. Ugyanitt megemlítik, hogy az összeszerelni kívánt akkumulátorokhoz Lítium-vasfoszfát cellákat használnának fel, ami „biztonságosabbnak számít más lítium-ion akkumulátorokhoz képest”.
A tanulmány szerint a tervezett gödöllői üzemnek nincs szüksége iparbiztonsági engedélyre, azaz a lehetséges balesetek mértéke, következménye katasztrófavédelmi szempontból nem szorul vizsgálatra. Ennek oka, hogy az összeszerelendő akkucellák zárt egységekben érkeznek majd az üzembe, így ebben az eljárásban a bennük lévő veszélyes anyagok nem vizsgálandóak.
Amennyiben megvalósul, Gödöllőn ez lesz a második akkumulátoripari beruházás, ugyanis 2021 óta már működik a szintén kínai tulajdonú Kedali Hungary Kft. A vállalat lítium-ionos akkumulátorokhoz tartozó alkatrészek gyártásával és értékesítésével foglalkozik.
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/10/08/megsemmisitettek-a-godi-akkumulatorgyar-mukodesehez-szukseges-engedelyt/
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/08/12/ervenyes-engedelyek-nelkul-tesztuzembe-lepett-az-akkuhulladek-feldolgozo-uzem-omlott-a-fekete-por/
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/08/11/az-onkormanyzat-nyomasara-megsemmisitettek-az-akkuuzem-kornyezetvedelmi-engedelyet/
https://szentkoronaradio.com/blog/2025/07/31/hajduboszormeny-nem-ker-a-rakkelto-akkugyarakbol-rendeletben-tiltottak-ki-oket/
(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)
