csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Leheletnyi különbséggel megszavazva, de végül marad Izraelben a cionista kormánykoalíció

A parlament feloszlatását és az előre hozott választások kiírását célzó kezdeményezést a kneszet többségben elutasította. A nem várt fordulatot az ultraortodox pártok érték el, miután (eléggé gyorsan és gyanúsan) megváltoztatták az éjszaka folyamán a véleményüket.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Elbukott az izraeli parlamentben (kneszet) az ellenzék bizalmatlansági indítványa, amelynek célja előre hozott választások kikényszerítése volt.

A csütörtökre virradó éjszaka tartott szavazáson a jelen lévő képviselők közül 61 elutasította, és 53 támogatta a kormány ellen benyújtott ellenzéki indítványt a 120 tagú kneszetben. A parlament feloszlatását és az előre hozott választások kiírását célzó kezdeményezést azt követően utasították el, hogy az utolsó pillanatban a korábban támogatást ígérő ultraortodox pártok legtöbb képviselője is megváltoztatta álláspontját, és ellene szavazott.

A parlamenti szabályok szerint hasonló javaslat hat hónapig nem terjeszthető újra a plénum elé. Kivéve, ha „lényeges változás állna be a körülményekben”, amelynek nyomán a kneszet elnöke engedélyezné az újabb voksolást legalább 61 képviselő támogatásával.

Az askenáziakat, vagyis európai országból származókat, illetve az arab országokból érkezett ultraortodoxokat tömörítő vallásos pártok korábban azt ígérték, hogy támogatják a kneszet feloszlatását. Azonban az éjszakai egyeztetések után a legfőbb ultraortodox rabbik végül arra utasították a pártok képviselőit, hogy ellene szavazzanak.

Váratlan fordulat

Éjjel ugyanis az egyik vitás kérdésben a kneszet Likud párti külügyi és védelmi bizottságának elnöke, Juli Edelstein megállapodott az ultraortodox pártokkal egy „elvi dokumentumról”, amely az új katonai szolgálati törvény alapját képezné, s meghatározná a szolgálatmegtagadók elleni szankciókat.

A kompromisszum keretében az ultraortodox pártok elfogadták a sorkötelezettségi reform főbb elveit. Köztük azt, hogy azonnali szankciók sújtsák a katonai szolgálat alól kibújókat, elvegyék jogosítványukat, megtiltsák külföldre utazásukat, megvonják oktatási támogatásukat. Más szankciók viszont csak egy év múlva lépnének életbe.

Ez azért érdekes, mert tavaly ősszel még kézzel, lábbal ellenezték az ultraortodoxok a kényszersorozást, mondván az összeegyeztethetetlen a vallásossággal.

A szavazás eredménye azt jelenti, hogy a jelenlegi kormánykoalíció legalább az év végéig fennmaradhat.

A voksoláson az egyik askenázi ultraortodox párt, az Agudat Izrael két tagja az ellenzékkel, a feloszlatás mellett, míg harmadik képviselőjük a rabbinikus tanács utasításai ellenére a javaslat ellen szavazott. Ez példátlannak számít a párton belül.

Az ellenzék a rabbik határozata után is fenntartotta a törvényjavaslat szavazásra bocsátását, mert az szerintük feltárta a koalíción belüli töréseket. Jaír Lapid ellenzéki vezető a szavazás után ironikusan „61-es koalíciónak” nevezte a kormányt a minimális többségre utalva.

Izrael kötelezővé tette a sorkatonaságot az ultraortodoxoknak

Kilépnek a kormányból az izraeli miniszterek a tűzszüneti terv elfogadása esetén

Gáza eltörlésére szólított fel a Likud

(infostart.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Kategóriák

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kárpátalja visszacsatolását ünnepli az Igazságot Magyarországnak Szövetség március 22-én

A 2025 november 2-án hagyományteremtő céllal megrendezett első Hazatérés...

Az USA szárazföldi hadművelettel szerezné meg az iráni uránkészletet?

Hiába a folyamatosak amerikai-izraeli légicsapások, az iráni uránkészlet még...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55