
Kövér László szerint Finnország az első alkalommal hátba szúrta Magyaroroszágot
A jelek szerint igazolva látja Kövér László azt a huzavonát, amit Magyarország rendezett a NATO-bővítése körül. Pedig az még le sem zárult, hiszen még csak a […]
A jelek szerint igazolva látja Kövér László azt a huzavonát, amit Magyarország rendezett a NATO-bővítése körül. Pedig az még le sem zárult, hiszen még csak a […]
Mint többször felhívtuk már rá a figyelmet, a külföldről finanszírozott ügynökszervezetek veszéllyel fenyegetnek, lényegében nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. A civil vagy emberi jogi köntösbe bújtatott szervezetek […]
A napirend előtti felszólalásokkal vette kezdetét az Országgyűlés tavaszi ülésszaka. A Mi Hazánk kitért az LMBTQP erőszakos térnyerésére, a demográfiai helyzetre, valamint Finnország és Svédország NATO-csatlakozására […]
Ígéretemhez híven kezdeményeztem az Országgyűlésben a Turul-szobor ledöntéséért is felelős magyarellenes ukrán politikusok kitiltását Magyarország területéről. Meneküljenek, üzleteljenek máshol ezek a magyarellenes ukrán politikusok! – […]
A liberálisok előszeretettel hangoztatják, hogy mihez van joguk, kötelességeikről azonban nem szeretnek tudomást venni. Hadházy Ákos is úgy gondolta, hogy neki joga van távol maradni […]
Toroczkai László kérdésére, hogy mit tesz a kormány a déli határon tapasztalható háborús állapotok ellen, Orbán Viktor azt válaszolta, hogy utasítást adott Pintér Sándor belügyminiszternek […]
Az Országgyűlés mai ülésén azonnali kérdést tett fel Toroczkai László a Belügyminisztériumnak, a déli határon uralkodó háborús állapotok miatt.
A kormány újra veszélyhelyzetet akar kihirdetni. Eddig a Covid miatt vezetett be teljhatalmat, most az ukrajnai háború az ok. A Mi Hazánk Mozgalom elnöke mindkét […]
A Mi Hazánk Mozgalom elnöke, az alkotmányról, a WHO-ról és a Budaházy Györgyéket sújtó brutális ítéletről beszélt első parlamenti felszólalásában.
Toroczkai László a képviselői irodaházból válaszolja meg a neki feltett kérdéseket. A videó elején még egy kis betekintést is nyerhetünk a Mi Hazánk Mozgalom, még […]