kedd, július 29, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság megtiltotta Trump vámjainak bevezetését

Ennyi volt a vámháború? Úgy tűnik, nem vethet ki csak úgy kénye-kedve szerint bármekkora vámokat Trump: a Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság szerint az amerikai elnök ezúttal túllépte hatáskörét.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A manhattani székhelyű Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság szerdán úgy döntött, hogy a Trump által életbe léptetett szükségállapot nem adhat felhatalmazást az elnöknek arra, hogy szinte minden országgal szemben vámokat vessen ki. Ezzel súlyos csapás érte Trump gazdaságpolitikájának egyik pillérét, írja a BBC.

A bíróság szerint Trump túllépte a hatáskörét, amikor egy 1977-es szövetségi gazdasági vészhelyzeti törvényt alkalmazott, az ugyanis nem szól vámokról, amivel az Egyesült Államok gazdaságát védhetné a fenyegetésekkel szemben. Úgy ítélték meg, hogy a szóban forgó törvény nem hatalmazza fel az elnököt arra, hogy azt vámok kivetésére használja fel.

A Fehér Ház azonnal fellebbezést nyújtott be az ítélettel szemben. „Nem a választott bírák dolga eldönteni, hogyan kell megfelelően kezelni egy nemzeti vészhelyzetet”, mondta Kush Desai, a Fehér Ház sajtótitkár-helyettese. Hozzátette:

„Trump elnök megígérte, hogy Amerikát helyezi előtérbe, és a kormányzat elkötelezett amellett, hogy a végrehajtó hatalom minden eszközét felhasználja a válság kezelése és Amerika nagyságának helyreállítása érdekében”.



Donald Trump egyelőre nem kommentálta közvetlenül a bíróság döntését, de Truth Social csatornáján néhány mémet megosztott, amelyek a bejelentésre utalhatnak.

Az amerikai elnök április 2-án jelentette be a szinte minden országra kiterjedő vámjait, ezért azt a napot a Felszabadulás Napjának nevezte el. Bár például az elektronikai cikkeket hamar vámmentesnek nyilvánították, még Kínával szemben is.

Általánosan 10 százalék a vám mértéke, Kínával és az EU-val szemben azonban fegyverként használja a vámokat, az ázsiai nagyhatalomból érkező termékekre egészen 145 százalékig tornászták fel a vámokat mielőtt azokat egy megállapodás alapján 90 napra felfüggesztették. Jelen állás szerint az EU-ból érkező termékeket július 9-étől 50 százalékos vám fogja terhelni.

Kína gazdaságérintő csomaggal reagál a vámháborúra

Többé nem tabu? Donald Trump felkérdezte Dél-Afrika elnökét a fehér népirtás kapcsán

(444 nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Fokozódnak a keresztényellenes támadások Franciaországban (is)

Marine Le Pen, a Nemzeti Törvény vezetője tétlenséggel vádolta...

Már szeptemberben választások lesznek Szíriában – véglegesíteni akarja hatalmát az átmeneti kormány

Szíriában az új, átmeneti kormányzat szeptemberben választásokat tartana, azonban...

„Valódi éhezésről van szó” – Trump kiszállt Izrael s*ggéből, elismerte, hogy baj van Gázában

Bár eddig karöltve segédkezett az amerikai elnök Izraelnek a...

Már izraeli emberi jogi szervezetek is észrevették, hogy népirtás zajlik Gázában

Két vezető izraeli emberi jogi szervezet szerint is népirtást...

Kategóriák

Fokozódnak a keresztényellenes támadások Franciaországban (is)

Marine Le Pen, a Nemzeti Törvény vezetője tétlenséggel vádolta...

Már szeptemberben választások lesznek Szíriában – véglegesíteni akarja hatalmát az átmeneti kormány

Szíriában az új, átmeneti kormányzat szeptemberben választásokat tartana, azonban...

Már izraeli emberi jogi szervezetek is észrevették, hogy népirtás zajlik Gázában

Két vezető izraeli emberi jogi szervezet szerint is népirtást...

Drogos mongol férfi késelt a miskolci vonaton

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen,...

Von der Leyen kizárólag az USA-ból importálná a gázt és az olajat

Ahogyan azt már korábban megírtuk az Európai Unió az...

Ursula von der Leyen megállapodott az USA-val egy egységes, 15 százalékos vámtételben

Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55