szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Végre Magyarországon is betilthatják a műhús előállítását és forgalmazását is

Már rég ideje volt a műhús okozta problémákkal foglalkozni, most a parlament elé került a kész törvényjavaslat, amely teljeskörűen betiltaná a hússzerű termékek laboratóriumi előállítását, valamint értékesítését is, egy kivétellel.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Már évek óta vitatott téma a műhús betiltása avagy legalizálása. Például Szingapúrban 2020 vége óta engedélyezett a laboratóriumi hús kereskedelmi forgalmazása, sőt 2022 óta az Egyesült Államokban is kapható sejttenyésztett csirke. Izraelben pedig 2023 óta elérhető a kóser laboratóriumi marhahús.

Az EU-n belül azonban nem egyezik minden nemzet véleménye, Olaszország például 2024-ben tilalmat vezetett be a műhúsra, amihez akkor mi is csatlakoztunk – legalábbis elvileg.

Nagy István agrárminiszter akkor azt mondta: “a szöveget kiküldtük Brüsszelbe, és ha várhatóan az ősszel visszakapjuk, akkor lehet belőle jogszabály”. Hozzátette azt is, hogy

“szándékaink szerint ez a szabályozási javaslat arra szolgál, hogy egyaránt betilthassuk a laboratóriu­mi körülmények között előállított húsoknak a forgalmazását és az előállítását Magyarországon”.

Ez elviekben azt is jelenthette volna, hogy a magyar Országgyűlés már 2024 őszén betiltja a laboratóriumi húst – ezzel még azelőtt cselekedve, hogy az Európai Unió intézményrendszere a Gourmey termesztett libamájáról dönthetne.

Erre végül azonban egy évet kellett várnunk. Most viszont a kormány meglépi és betiltja a műhúst az új törtvényjavaslattal, méghozzá az indoklás szerint azért is, mert a hagyományostól eltérő technológiák az alapvető értékeinket fenyegetik. Az indoklás szerint az ilyen technológiák kihívásaira többek között még nem áll rendelkezésre elég információ és megnyugtató válasz. A negatív hatások még nem ismertek, ami a laboratóriumi hús előállításának és forgalomba hozatalának általános tilalmát eredményezi.

Ebben az esetben mégis szabad műhúst előállítani

A tilalom alól ugyan akad kivétel, de csak a legritkább esetben, vagyis a hivatalos álláspont szerint a laboratóriumi hús előállítása és forgalomba hozatala kizárólag az orvosi és az állatgyógyászati célú felhasználás esetén lehet megengedett.

Ennek köszönhetően a javaslat az, hogy a laboratóriumi hús, avagy az állati sejtekből és/vagy szövetből mesterséges körülmények között, az élő szervezeten kívül izolált vagy előállított termékeknek mind az előállítása, mind a forgalomba hozatala tilos legyen. Amennyiben a törvényt sikerül elfogadtatni, már másnap hatályba lép, megszegése pedig szigorú büntetést von maga után.

Ezt kell ennünk a jövőben? Laborrizs a moderneknek

Sötétzöld agymenés: a csirkék levágása egy második “náci holokauszt”

Sátánizmus a műhús előállítása: lecsapolt magzati vérből tenyésztik ki a modernek új kedvencét

(Mandiner nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

Kategóriák

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55