szombat, december 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy floridai nő két napig nem etette gyermekét, mert fájt a feje – a kisgyermek éhenhalt

Ránézésre lerí a nőről, hogy nem százas. A legkevésbé nevezhető “anyának” az a féreg, aki 2 teljes napig nem adott enni egy éves gyermekének, és 19 órán keresztül rá se nézett. A gyermek éhenhalt. El se tudjuk képzelni azt a szenvedést, amit a kisbaba átélt, reméljük most már jobb helyen van, a gyermekgyilkos nő pedig megkapja a méltó földi büntetését!

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A 21 éves nő 43 órán keresztül nem adott enni a gyermekének – az éhezés végül a kicsi halálához vezetett. A nő azzal védekezett, hogy migrénje volt.

Letartóztatták Alyssa N. Wehmeyert, egy 21 éves, Missouriban élő anyát, miután egyéves gyermeke meghalt súlyos alultápláltság és kiszáradás következtében – írja a People magazin.

A hatóságok szerint az “anya” közel két napig nem etette gyermekét, és az elhanyagolást fejfájására hivatkozva próbálta magyarázni.

A nő elmondása szerint a gyermek utoljára február 26-án este, 5-6 óra körül evett, majd másnap este tisztába tette és ágyba fektette. Ekkor már 24 órája nem kapott enni.

Február 28-án, hajnali 2 óra körül a gyermek sírva ébredt, a nő pedig körülbelül 30-40 percig tartotta karjában, majd visszatette az ágyába. A rendőrségi jelentés szerint Wehmeyer ezután 19 órán keresztül nem ellenőrizte gyermekét.

Legközelebb délután 1 órakor ment be a szobába, és észrevette, hogy a gyermek ajkai elkékültek, és nem lélegzik.

A gyermekgyilkos nő jelenleg előzetes letartóztatásban van gyermekbántalmazás és gondatlanságból elkövetett emberölés vádja miatt.

A gyermekek, csecsemők elleni különös kegyetlenségről már korábban is írtunk, az Egyesült Királyságban történt egy kirívó eset. Egy kórházban dolgozó brit nővér kínzott, majd ölt meg 7 újszülöttet. Életfogytiglanra ítélték a gyermekgyilkos nővért.

Idegesítette a gyereksírás, földhöz vágta 5 hónapos babáját a bajai “apa” – a csecsemő a kórházban életét vesztette

Életfogytiglanra ítélték a brit nővért, aki hét csecsemőt gyilkolt meg

Négy bölcsődést késelt meg egy migráns Franciaországban

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Interaktív adatbázisban kutatható Magyarország második világháborús megszállása

Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele...

A Finn Ortodox Egyház támogatja az LMBTQP-deviánsokat és megkezdi a liturgikus könyvek frissítését

A 2025-ös egyháztanács ötödik plenáris ülésén a Konstantinápolyi Patriarchátus...

Lefejezték Tito szobrát Szlovéniában

A szlovéniai Velenje egyik lakosának nem tetszett, hogy a...

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Kategóriák

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55