Meghalt a kórházban az az 5 hónapos csecsemő, akihez apja hívott mentőt: a családfő bevallotta, idegesítette a gyereksírás, ezért földhöz vágta a babát. A férfi egy ideje nyugtatókon élt és a szomszédok szerint igen labilis.
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Elismerte a békési “apa”, hogy miután felesége az egyik gyermekével kórházba ment, a vele maradt 5 hónapos kislányt bántalmazta, pontosabban földhöz vágta, mert zavarta a sírása. A csecsemőhöz ezután mentőt hívott, a gyermeket újra kellett éleszteni, pár óra múlva azonban meghalt.
Rohamot kapott a csecsemő
Egy öt hónapos ikerpárhoz kellett mentőt hívni kedden éjjel két különböző alkalommal is Békésen. A kisfiú sírva ébredt, szaggatottan vette a levegőt, a furcsa légvétel miatt szállították kórházba, ahová édesanyja is elkísérte. A gyereknek asztmás rohama volt. Ezalatt a másik gyermekkel az apa maradt otthon.
A másik gyerekhez is mentőt hívtak
Később az édesapa jelezte, hogy az ikerlány sincs jól, a gyermek nem lélegzett, a mentők a helyszínre siettek, a gyermek fején és arcán sérülések voltak, és ekkor már semmilyen életjelenséget nem tapasztaltak. A gyermeket, az ikerlányt több mint 70 percig újraélesztették, kórházba szállították, de csütörtökön hajnalban meghalt.
Az orvosok jelentették az esetet
Az apa azt mondta, hogy a gyermek leesett az ágyról és ettől lett rosszul. Amikor mentősök kórházba szállították, az orvosok azonnal megállapították, hogy a sérülések nem származhatnak egy esésből. Azonnal értesítették a mentőket. A kislány életét végül nem tudták megmenteni, hajnalban a kórházban meghalt.
Földhöz vágta
Az apa végül csütörtökön bevallotta a rendőröknek, hogy idegesítette a gyereksírás, ezért földhöz vágta az 5 hónapos csecsemőt. A rokonok és az ismerősök megdöbbentek a férfi tettén. A békési településre fél évvel ezelőtt költözött a házaspár, rendes embereknek ismerték meg őket.
Nyugtatókon élt
Az RTL-nek a férfi egyik ismerőse azt mondta, hogy az apa az utóbbi időben labilis volt. Nemrég veszítette el szüleit, a gyász nagyon megviselte, nyugatónon élt.
Őrizetbe vették
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság az ügyben arról adott tájékoztatást, hogy a mentőszolgálat kedden 23 óra 30 perc körül egy életveszélyes állapotban lévő csecsemőt szállított kórházba, aki később kórházban elhunyt. A történtek miatt a rendőrök előállították a gyermek édesapját, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte, hogy bántalmazta a csecsemőt. A férfit őrizetbe vették és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntett gyanúja miatt folyik ellene büntetőeljárás.
Életfogytiglanra ítélték a brit nővért, aki hét csecsemőt gyilkolt meg
Pszichiátriára szállították a négy csecsemőt megkéselő szírt – Tartottak tőle, hogy öngyilkos lesz
https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/15/egeszsegesen-szuletett-a-meggyilkolt-csecsemo/
(kekvillogo.hu nyomán Szent Korona Rádió)