vasárnap, május 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Túra a Szent Korona őrzésének helyszínén

Beköszöntött a tavasz, amit rögtön meg is lehet ünnepelni egy könnyedebb túrával, Nyugat-Magyarországon.

 

Évek óta megrendezésre kerül már a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nyugat-magyarországi divíziója által egy emléktúra, aminek a történelmi hátteréről sajnos meglehetősen keveset tud az átlagember, de még a hazafias közegen belül sem tartozik ez a téma a közismertebb történetek közé.

1944 végére a Szálasi kormány számára nyilvánvaló lett, hogy a Szent Koronát és a koronázási ékszereket a lehető leggyorsabban biztonságba kell helyezni, hiszen annak beláthatatlan következményei lettek volna, ha a szovjetek kezébe kerülnek. A Szent Koronát november elején Veszprémbe vitették, majd decemberben Kőszegre. Később Velemben őrizték, majd Ausztria irányába hagyta el államiságunk szent jelképe a Magyar Apostoli Királyság területét.

A HVIM által szervezett túra a Szent Korona kőszegi őrzésének kíván emléket állítani, de több érdekes történelmi helyszínt is érint, így a legendák homályába burkolózó Szálasi-bunkert.

16939665_796500100506249_3473203863655286172_n

 


Érdekel a történelem és zavar, hogy a politikai korrektség jegyében elhallgatnak bizonyos eseményeket? Esetleg szereted a természetet, sokat szoktál túrázni, és szívesen csatlakoznál egy olyan bajtársi közösséghez, ahol hozzád hasonló világnézetű emberekkel vághatsz neki a vadonnak? Csatlakozz Te is a HVIM-hez, hogy részese lehess a küzdelemnek!
10402614_486610888148172_7514673026775328031_n


Kőszeg környékén található pár komolyabb kaptató, de ennek ellenére akár családoknak is nyugodt szívvel ajánljuk a 15 km-es sétát. A sűrű pihenőkkel tarkított kirándulás nem igényel különösebb állóképességet. A túra Facebook eseménye a hivatkozásra kattintva érhető el.

A túra keretében megemlékező beszédet fog mondani Zagyva György Gyula a HVIM társvezetője.

Az esti órákban már a szórakozásé lesz a főszerep. A répcelaki Korona Sörözőben az RPG, a Romantikus Erőszak és a Mobilizmo állnak majd színpadra. A koncertek közben pedig a Portugália – Magyarország labdarúgómérkőzést lehet megtekinteni óriáskivetítőn. Reméljük az este soha nem ér majd véget. 😉

(Mi Magunk – SZKR)

Legfrissebb

Elítélték a több száz éves platánfát kivágó két angliai férfit

Még 2023. szeptemberében vágták ki a több száz éves...

Közvetlen tárgyalásokat javasolt Putyin Ukrajnával – Zelenszkij beleegyezett

Bár Ukrajna következetesen megszegte a Putyin által, feltételek nélkül...

IV. Béla nyomában – A Hadak Útja túrasorozat következő állomása

2025. május 24-én ismét megrendezésre kerül a IV. Béla...

A magyargyűlölő Simionékkal szövetkezne Orbán

Simionékkal szövetkezni egyenlő az erdélyi magyarság teljes mértékű elárulásával....

Kategóriák

Elítélték a több száz éves platánfát kivágó két angliai férfit

Még 2023. szeptemberében vágták ki a több száz éves...

Közvetlen tárgyalásokat javasolt Putyin Ukrajnával – Zelenszkij beleegyezett

Bár Ukrajna következetesen megszegte a Putyin által, feltételek nélkül...

IV. Béla nyomában – A Hadak Útja túrasorozat következő állomása

2025. május 24-én ismét megrendezésre kerül a IV. Béla...

A magyargyűlölő Simionékkal szövetkezne Orbán

Simionékkal szövetkezni egyenlő az erdélyi magyarság teljes mértékű elárulásával....

A rendőrség és a katonaság közös akciókban vadássza a potenciális golyófogókat Ukrajnában

Felpörgött az embervadászat Kárpátalján is. Egyre nagyobb hévvel vadásszák...

A TEK látványos akcióban elfogott egy ukrán kémet

A Magyarország és Ukrajna között folyó kémháború része volt...

Gyorsan lerendezték a felek: azonnali tűzszünetet kötött Pakisztán és India

A két erős hadsereg között, melyek atommal is egyaránt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55