csütörtök, január 30, 2025
11.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Lemondott Szerbia báb miniszterelnöke

Lemondott Miloš Vučević szerb miniszterelnök. A kormányfő 11 órára meghirdetett rendkívüli sajtótájékoztatóján jelentette be döntését – írta meg a Szabad Magyar Szó. A Blic információi szerint Milan Đurić, Újvidék polgármestere is bejelentette lemondását. (Korábban, 2012-2022 között Vučević volt a város polgármestere.)

Kedd este rendkívüli kormányülés lesz, amin Alekszandar Vučić is részt vesz. A kormánytagok arról vitáznak majd, hogy legyen-e új választás vagy új kormányfővel új kormányt alakítsanak.

A korábban védelmi miniszterként dolgozó Vučević egy évig volt miniszterelnök, 2024 januárjában váltotta Ana Brnabić nyíltan meleg kormányfőt. A váltásnak azonban nem igazán volt gyakorlati jelentősége, mert a kormányfő semmiféle szuverén döntési joggal sem rendelkezik. Politikai posztról van szó, a kormányfő feladata, hogy a lehető legharciasabban védelmezze az államfőt.

Zorana Mihajlović, korábbi kormányfőhelyettes erről így fogalmazott: Szerbiában a miniszterelnök és a miniszterek munkája „egy nagy semmi. Ők egy gép szerepét töltik be, végrehajtják azt, amit Vučić parancsol nekik”.

Alekszandar Vučić szerb elnök hétfő este jelentette be, hogy kormányátalakításra van szükség, ezért legalább a miniszterek 50 százalékát lecseréli.

Szerbiában hetek óta tartanak a tömegtüntetések. A tiltakozások azután kezdődtek, hogy tavaly novemberben leszakadt az újvidéki vasúti pályaudvar előtetője. A tragédiában tizenöten meghaltak, a történtekért pedig azóta sem vállalta senki az egyértelmű felelősséget. A kormány azt állítja, hogy a tüntetéseket külföldi hatalmak finanszírozzák. Az egyetemisták hétfőn blokád alá vették az egyik legfontosabb belgrádi közlekedési csomópontot, a szerb köztévé dolgozói pedig lezártak egy utcát.

Vučić hétfőn arról beszélt, hogy a tüntetők minden követelését teljesítették, miután nyilvánosságra hozták az újvidéki tragédia teljes dokumentációját, és megnövelték a felsőoktatási támogatásokat. Az elnök emellett kegyelmet ígért a tüntető diákoknak, valamint azt is mondta, hogy a tüntetők ellen erőszakot elkövetőket felelősségre fogják vonni.

Ennek ellenére kedd hajnalban verőlegények támadtak az Újvidéki Bölcsészettudományi Kart blokád alatt tartó egyetemi hallgatókra, egy lány súlyosan meg is sérült. A köztársasági képviselőházban pedig dulakodás volt kedd délelőtt.

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Az Újvidéki Vasútállomás miatt jöhet a szerb Majdan?

Legfrissebb

13 évet kapott a makói pedofil

A többszörös visszaeső makói pedofil több tízezer gyermekpornográf tartalmat...

Lezuhant egy repülő Washington felett, minden utas életét vesztette

Lezuhant egy utasszállító repülő Washingtonban, miután összeütközött egy katonai...

Illegálisan végeztek “nemátalakitó” műtéteket kiskunhalason

Két kiskunhalasi orvos illegálisan végzett "nemátalakító" (pontosabban nemiszerv csonkító)...

“Bárkivel előfordulhat, hogy elítélik” – Egy Vármegyés Lány interjúja Szabó Kevin magánnyomozóval

Mivel foglalkozik egy magánnyomozó? Hogyan válhat valaki azzá? Milyen...

Videó: Így lőnek le egy palesztin gyermeket Ciszjordániában

Tulkarem városában készült az alábbi sokkoló felvétel, amin egy...

Kategóriák

Vörös festékkel öntötték le a zsidó terrorista Szenes Hanna falfestményét

Mint ismeretes, Szenes Hanna Izrael és nem pedig Magyarország...

Európa azon töpreng, hogyan küldjön csapatokat Ukrajnába pénz helyett

Az EU egyre nyíltabban áll bele Oroszországba, már nem...

Egymásnak estek a kutyák és a tiszások

A Fővárosi Közgyűlésben az üléséről látványosan kivonuló Tisza Párt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55