kedd, november 11, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Trump százmilliárdokkal támogatja a mesterséges intelligencia terjedését

Miután tett pár látszatintézkedést, amivel megvette a kóserkonzervatívokat, rátért a számára igazán fontos kérdésekre. Trump több százmilliárdos fejlesztést jelentett be, amivel elősegítik a mesterséges intelligencia terjedését. Ebből is látszik, hogy hiába vannak látszólag jó intézkedései is Trumpnak, valójában ő is csak a világ alászállításán dolgozik.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Trump a Fehér Házban közölte, hogy hatalmas adatközpontok épülnek majd szerte az Egyesült Államokban, hogy támogassák a mesterséges intelligencia működtetését. A fejlesztések teljes költségvetése 500 milliárd dollár lesz hivatali négy éve alatt – jelentette ki az elnök, és hozzátette, hogy a teljes program megvalósulásával munkahelyek ezrei jönnek majd létre amerikaiak számára. Hiszen a létrontást csak úgy lehet meggyőzően eladni, ha valami pozitív hozadékkal reklámozzák. Új munkahelyek, biztonság, kényelem, stb… Csakhogy ezek mind eltörpülnek a technokrácia káros hatásai mellett.

A hétfőn hivatalba lépett elnök korábban 100 milliárd dollárt szánt a mesterséges intelligenciával kapcsolatos infrastruktúra szélesítésére. A bejelentésből az is kiderült, hogy az első adatközpont Texasban kezdi majd meg működését. Az informatikai infrastruktúrafejlesztésről szóló bejelentésen megjelentek a technológiai fejlődés új és eddiginél is nagyobb hatású fejezetének tartott mesterséges intelligencia fejlesztésében is fontos szerepet betöltő vállalkozások irányítói, így Sam Altman, az OpenAI elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison, az Oracle elnök-vezérigazgatója, valamint Masayoshi Son, a SoftBank elnök-vezérigazgatója. Az OpenAI 2019-ben 1 milliárd dolláros befektetést kapott a Microsofttól, aminek köztudottan Bill Gates a tulajdonosa. Így talán még egyértelműbbé válik, hogy kiknek az érdeke is az ilyen fejlesztés.

Trump homoszexuális pénzügyminisztert választott magának

Trump átmenetileg felfüggesztette Ukrajna támogatását

(24.hu, Tündérdombi fények nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Stoffán György Zadravecz István revizionista püspökről

November 13-án, csütörtökön este hat órakor megemlékező szentmise lesz...

9 éves kislánytól csalt ki intim képeket a 34 éves pedofil állat

Újabb perverz pedofilt fogott a rendőrség. Az aberrált 9...

Minden transznemű sportolót kitilthatnak az olimpia női versenyeiről

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy lépéssel közelebb került...

Kategóriák

Stoffán György Zadravecz István revizionista püspökről

November 13-án, csütörtökön este hat órakor megemlékező szentmise lesz...

9 éves kislánytól csalt ki intim képeket a 34 éves pedofil állat

Újabb perverz pedofilt fogott a rendőrség. Az aberrált 9...

Minden transznemű sportolót kitilthatnak az olimpia női versenyeiről

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egy lépéssel közelebb került...

Szembemegy a Fidesz az Alkotmánybíróság döntésével LMBTQP ügyben?

Az LMBTQP párok a Háttér Társasággal karöltve elfogadtatnák a...

EU-érett ukránok: Zelenszkij üzlettársa, Timur Mindics eurómilliárdokat tüntethetett el?!

Timur Mindics, Volodimir Zelenszkij régi üzlettársa és cimborája ingatlanjaiban...

Mikor ébredünk már fel?! Sokadik öngyilkos gyermek az AI-jal folytatott beszélgetés után

Újabb öngyilkos tini, miután a mesterséges intelligenciával folytatott beszélgetést....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55