hétfő, január 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kétszer annyi amerikai katona állomásozik Szíriában, mint amit bevallottak

A Pentagon szóvivője még csütörtökön újságírók előtt ismerte el, hogy a korábban hivatalosan lekommunikált 900-zal szemben 2000 amerikai katona szolgál Szíriában az Iszlám Állam elleni harc jegyében. Már meg sem lepődünk ezen…

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az amerikai védelmi minisztérium felfelé korrigálta a Szíriában állomásozó amerikai katonák számát, és bejelentette, hogy a korábban közöltnél jóval többen tartózkodnak a közel-keleti országban.

Pat Ryder a korrekciót magyarázva úgy fogalmazott, hogy a

“Szíriában kialakult helyzet fényében, és jelentős érdekek miatt, a közelmúltban jutott tudomásunkra, hogy a számok magasabbak”.

Amerikai katonák Szíriában: jön a magyarázkodás a számokról, hisz valaki nekik?

Hozzátette, hogy a létszámkülönbség az ideiglenesen vezényelt “rotációs erők” jelenlétéből adódik, miközben a 900 hosszú távon Szíriában állomásozó amerikai katona jelenti a magját az Iszlám Állam elleni küzdelemben részt vevő nemzetközi koalíció amerikai hozzájárulásának.

Pat Ryder megjegyezte, hogy a külföldi küldetésekben közreműködő katonai erők pontos létszámának közlését bizonyos diplomáciai és biztonsági megfontolások is meghatározzák. De azt hozzátette, hogy a 900 fős haderő feletti létszámmal már hónapok óta rendelkezik a Szíriában tartózkodó amerikai haderő.

Az Iszlám Állam elleni harcot tünteti fel Amerika, mint kitűzött célt Szíriában, ám nem teljesen ez látszik. 

Az interneten kering például egy videó, melynek a címében rezsimellenes csoportként hivatkoznak a szír lázadókra, azonban ha jobban megnézzük a felvételeket az ISIS zászlaja is feltűnik. Gyakorlatilag az egész nyugati világ egy terrorszervezetet támogat!

Válaszcsapás: Demokratikus terroristák Szíriában

Irán legfőbb vezetője: az USA és Izrael terve volt Szíria kormányának megdöntése

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kadirov újra kórházban, már búcsúzik tőle a családja; a csecsen vezető kiválaszthatta utódját is

Csecsenföld vezetőjét veseelégtelenséggel szállították kórházba, idén már többedszerre. Továbbra...

A termőföld védelmében kiálló maglódi önkormányzati képviselő felszólalását egy az egyben kihagyták a hivatalos jegyzőkönyvből

Előző cikkünkben Marton Gábor maglódi 64 vármegyés, önkormányzati képviselő...

Lemészárolta a családját, majd megölt egy lelkészt és egy kislányt az elmebeteg néger Mississippi államban.

Brutális tömeggyilkosságot követett el egy néger Mississippi államban. A...

Annyira utálják Madurót Venezuelában, hogy meglincselnék az amerikaiakat

Az amerikai külügyminisztérium felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el...

Kategóriák

Kadirov újra kórházban, már búcsúzik tőle a családja; a csecsen vezető kiválaszthatta utódját is

Csecsenföld vezetőjét veseelégtelenséggel szállították kórházba, idén már többedszerre. Továbbra...

Lemészárolta a családját, majd megölt egy lelkészt és egy kislányt az elmebeteg néger Mississippi államban.

Brutális tömeggyilkosságot követett el egy néger Mississippi államban. A...

Annyira utálják Madurót Venezuelában, hogy meglincselnék az amerikaiakat

Az amerikai külügyminisztérium felszólította állampolgárait, hogy azonnal hagyják el...

Több okból is Kanada lehet Grönland után Trump következő célpontja

Kanada attól tart, hogy Venezuela és Grönland után Donald...

Törökország: A Moszad szítja az iráni tüntetéseket, Netanjahu megint háborút akar

Az izraeli hírszerzés december végén még büszkén jelentette be,...

Csecsemőt erőszakoló, LMBTQP jótékonysági szervezet vezetője szabadult 16 év börtön után

Egy egykor prominens homoszexuális többletjogi propagandista, aki Skóciában egy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55