Somogyvári Tibor “Soma” neve ismerős lehet olvasóinknak, ugyanis a szigetszentmiklósi pedofilról már korábban is írtunk. Az aberrált állat már a ’70-es években is rontott meg gyerekeket. Most egy áldozata jelentkezett Füssy Angélánál, aki 45 év után először beszélt arról, hogy a “Soma” becenéven ismert férfi a ’70-es években megerőszakolta.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Somogyvári Tibor a pedofil nyilvántartásban visszaesőként szerepel. 2002 óta folyamatosan zajlanak ellene büntetőeljárások, de jogerős ítélet csak 2016-ban született ellene, egy 3 év 9 hónap börtönbüntetésről szóló összbüntetés – amiből akkor már egy napot sem kellett letöltenie. Mivel a bíróság részleteket nem árul el, csak megbecsülni lehet, hány áldozata lehetett.
Egy biztos, 2013 óta szabadlábon volt és előtte alig 5 évet volt letartóztatásban. Még akkor is vadászott, amikor bűnügyi felügyelet mellett lehetett csak szabadlábon.
Somogyvári Tibor mindeközben magas rangú rendőr volt. Nyugdíjazása után pedig gyermekek kézilabda edzője ott, Szigetszentmiklóson. Pedig azon a környéken, ahol korábban lakott, mindenki pontosan tudta, hogy kicsoda ő…
Somogyvári Tibor, mint megtudtuk, nem 20 éve, hanem több mint 40 folytat ragadozó életmódot. Áldozatát, 12 éves korában erőszakolta meg, brutálisan, miután Jaffa szörppel a házába csalta, leütötte és megkötözte. A férfi sokkoló részletességgel mesélte el, hogy miként vadászta le a pedofil állat.
A videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk
Az áldozat korábban senkinek sem beszélt az esetről, még a felesége előtt is titkolta. Fiatalkorában azért sem mert beszélni az esetről, mert úgy érezte a szigetszentmiklósi rendőrség úgysem csinálna vele semmit. Ebben az időben átjárta a helyi rendőrséget a korrupció, valamint pát évre rá Somogyvári Tibor is rendőr lett. Így hát magába temette a fájdalmat, de amikor látta a Magyar Jelen egyik összefoglaló videóját Varnus Xavérról, akkor feltépődtek a régi sebek és úgy döntött erről beszélnie kell, hogy más is tudja, mit okoz ez egy gyermek életében és, hogy a ragadozók ne tudjanak elbújni a törvények elől.
Korábbi cikkeink Somogyvári Tiborról:
Szexruhákkal, maszkokkal, segédeszközökkel fajtalankodott fiatal áldozataival egy 63 éves buzeráns
22 éven át eltussolták a szigetszentmiklósi buzi pedofil ügyeit
Szexruhákkal, maszkokkal, segédeszközökkel fajtalankodott fiatal áldozataival egy 63 éves buzeráns
(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)