A két sátáni összefog: családi házaikban támadta Izrael az MI segítségével a palesztinokat (III. rész)

Miután Lavender megjelölte a merénylet célpontját, a hadsereg személyzete ellenőrizte, hogy az illető férfi-e, ezután a nyomkövető szoftver bemérte a célpontot az otthonában, a következő lépés a bombázáshoz szükséges hadianyag kiválasztása volt. Folytatjuk cikksorozatunkat, melyeb az Izrael által alkalmazott népirtást segítő mesterséges intelligenciát mutatjuk be. Az első rész ide, a második pedig ide kattintva érhető el.

Kövesd Telegram csatornánkat

2. lépés: A célpontok és családi házaik összekapcsolása

„A legtöbb ember, akit megöltek, nő és gyermek volt”

Az izraeli hadsereg által végzett merényletek következő lépése annak meghatározása, hogy hol támadják meg a Lavender által generált célpontokat.

Az IDF szóvivője a +972-nek és a Local Callnak adott nyilatkozatában a cikkre reagálva azt állította, hogy „a Hamász a civil lakosság szívében helyezi el operatív és katonai eszközeit, a civil lakosságot rendszeresen emberi pajzsként használja, és a harcokat civil épületekből, köztük olyan érzékeny helyszínekből vezeti, mint a kórházak, mecsetek, iskolák és ENSZ-létesítmények. Az IDF-et a nemzetközi jog kötelezi, és a nemzetközi jognak megfelelően cselekszik, támadásait kizárólag katonai célpontok és katonai operatív személyek ellen irányítja.”

A +972 által megkérdezett hat forrás bizonyos mértékig ezt a véleményt osztotta, mondván, hogy a Hamász kiterjedt alagútrendszere szándékosan halad át kórházak és iskolák alatt; hogy a Hamász harcosai mentőautókat használnak a közlekedésre; és hogy számtalan katonai eszközt helyeztek el civil épületek közelében. A források azzal érveltek, hogy sok izraeli csapás a Hamász e taktikájának eredményeként öli meg a civileket – ez a jellemzés, amely az emberi jogi csoportok figyelmeztetése szerint elkerüli Izrael felelősségét az áldozatok okozásáért.

Az izraeli hadsereg hivatalos nyilatkozataival ellentétben azonban a források kifejtették, hogy az izraeli bombázások soha nem látott halálos áldozatainak egyik fő oka az, hogy a hadsereg szisztematikusan támadta a célpontokat magánházaikban, családtagjaikkal együtt – részben azért, mert a hírszerzés szempontjából könnyebb volt a családi házakat az automatizált rendszerek segítségével megjelölni.

Valójában több forrás is hangsúlyozta, hogy a Hamász polgári területekről katonai tevékenységet folytató számos esetével szemben a hadsereg rendszeresen aktívan döntött a feltételezett fegyveresek bombázása mellett olyan polgári háztartásokban, ahol katonai tevékenység nem zajlott. Szerintük ez a választás azt tükrözi, ahogyan Izrael tömeges megfigyelési rendszerét a Gázai övezetben kialakították.

A források a +972-nek és a Local Callnak elmondták, hogy mivel Gázában mindenkinek van egy magánháza, amelyhez hozzákapcsolható, a hadsereg megfigyelőrendszerei könnyen és automatikusan „összekapcsolhatják” az egyéneket a családi házakkal. Annak érdekében, hogy valós időben azonosítani tudják, hogy a katonák mikor lépnek be a házukba, különböző további automatikus szoftvereket fejlesztettek ki. Ezek a programok egyidejűleg több ezer személyt követnek nyomon, azonosítják, hogy mikor tartózkodnak otthon, és automatikus riasztást küldenek a célpontot kiszemelő tisztnek, aki ezután a házat bombázásra megjelöli. Az egyik ilyen nyomkövető szoftver, amelyet itt mutatnak be először, a „Where’s Daddy?” (Hol van apa?).

„Több száz [célpontot] teszel be a rendszerbe, és vársz, hogy meglásd, kit tudsz megölni” – mondta egy, a rendszert ismerő forrás. „Ezt hívják széleskörű vadászatnak: copy-paste-zel a listákról, amelyeket a célpontrendszer állít elő”.

Ennek a politikának a bizonyítéka az adatokból is kitűnik: a háború első hónapjában a halálos áldozatok több mint fele – 6120 ember – 1340 családhoz tartozott, akik közül sokakat teljesen kiirtottak, miközben az otthonukban tartózkodtak, az ENSZ adatai szerint. A mostani háborúban a házaikban lebombázott egész családok aránya sokkal magasabb, mint a 2014-es gázai izraeli hadműveletben (amely korábban Izrael leghalálosabb háborúja volt az övezetben), ami tovább jelzi ennek a politikának a kiemelkedő szerepét.

Egy másik forrás szerint minden alkalommal, amikor a merényletek lendülete csökkent, újabb célpontokat adtak hozzá a Where’s Daddy? típusú rendszerekhez, hogy megtalálják azokat a személyeket, akik belépnek az otthonukba, és ezért bombázni lehet őket. Elmondása szerint a katonai hierarchiában viszonylag alacsonyabb rendfokozatban lévő tisztek hozhatták meg a döntést arról, hogy kik kerüljenek be a nyomkövető rendszerekbe.

„Egy nap, teljesen magamtól, körülbelül 1200 új célpontot adtam hozzá a [nyomkövető] rendszerhez, mert a támadások száma [az általunk végrehajtottaké] csökkent” – mondta a forrás. „Ennek volt értelme számomra. Utólag visszatekintve úgy tűnik, hogy komoly döntést hoztam. És ilyen döntéseket nem magas szinten hozták meg”.

A források szerint a háború első két hetében kezdetben „több ezer” célpontot tápláltak be az olyan helymeghatározó programokba, mint a Where’s Daddy? Ezek közé tartozott a Hamász elit különleges egységének, a Nukhba-nak minden tagja, a Hamász összes páncéltörőse, és mindenki, aki október 7-én belépett Izraelbe. De nem sokkal később a gyilkossági lista drasztikusan kibővült.

„Végül mindenki [a Lavender által megjelölt] volt” – magyarázta egy forrás. „Több tízezren. Ez néhány héttel később történt, amikor az [izraeli] brigádok bevonultak Gázába, és az északi területeken már kevesebb volt az érintetlen ember [azaz civil]”. E forrás szerint még néhány kiskorút is megjelölt a Lavender a bombázások célpontjaként. „Általában a megjelöltek 17 évesnél idősebbek, de ez nem volt feltétel”.

A Lavender és az olyan rendszerek, mint a Where is daddy kombinált alkalmazása így okozta egész családok halálát. A. elmagyarázta, hogy a Lavender által generált listákról egy nevet hozzáadva a Hol van apuci? otthoni nyomkövető rendszerhez, a megjelölt személy folyamatos megfigyelés alá kerül, és azonnal megtámadható, amint beteszi a lábát az otthonába, egy pillanattal később a ház már rá is omlok a bent tartózkodókra.

„Tegyük fel, hogy úgy számoljuk, hogy egy Hamász-[ügynök] és 10 [civil van a házban]” – mondta A.. „Általában ez a 10 fő nő és gyermek lesz. Így abszurd módon kiderül, hogy a legtöbb ember, akit megöltél, nő és gyerek volt”.

3. LÉPÉS: A FEGYVEREK KIVÁLASZTÁSA

„Általában „buta bombákkal” hajtottuk végre a támadásokat.

Miután Lavender megjelölte a merénylet célpontját, a hadsereg személyzete ellenőrizte, hogy az illető férfi-e, ezután a nyomkövető szoftver bemérte a célpontot az otthonában, a következő lépés a bombázáshoz szükséges hadianyag kiválasztása volt.

2023 decemberében a CNN beszámolt arról, hogy az amerikai hírszerzés becslései szerint az izraeli légierő által Gázában használt lőszerek mintegy 45 százaléka „buta” bomba volt, amelyek köztudottan több „járulékos kárt” (éretsd :civil áldozatot) okoznak, mint az irányított bombák. A CNN jelentésére reagálva a hadsereg egyik szóvivője, akit a cikk idézett, azt hazudta: „A nemzetközi jog és az erkölcsi magatartási kódex iránt elkötelezett hadseregként hatalmas erőforrásokat fordítunk arra, hogy minimalizáljuk az azon civileknek okozott károkat, akiket a Hamász az emberi pajzs szerepébe kényszerített. A mi háborúnk a Hamász ellen folyik, nem pedig a gázai emberek ellen”.

Három hírszerzési forrás azonban azt mondta a +972-nek és a Local Callnak, hogy a Lavender által megjelölt fiatalabb hamászosokat csak buta bombákkal gyilkolták meg, a drágább fegyverzet megtakarítása érdekében. Az egyik forrás kifejtette, hogy a hadsereg nem csapott le fiatalabb célpontra, ha az egy magas épületben lakott, mert a hadsereg nem akart pontosabb és drágább „emeleti bombát” (amely korlátozottabb járulékos hatással jár) költeni a megölésére. De ha egy fiatal célpont egy olyan épületben lakott, amelynek csak néhány emelete volt, a hadsereg felhatalmazást kapott arra, hogy egy buta bombával megölje őt és mindenki mást az épületben.

„Így volt ez az összes fiatal célpontnál” – vallotta C., aki a mostani háborúban különböző automatizált programokat használt. „Az egyetlen kérdés az volt, hogy lehet-e az épületet támadni a járulékos veszteségek szempontjából. Mert általában buta bombákkal hajtottuk végre a támadásokat, és ez azt jelentette, hogy szó szerint az egész házat elpusztítottuk a lakókon felül. De még ha egy támadást el is hárítanak, akkor sem törődsz vele – azonnal továbblépsz a következő célpontra. A rendszer miatt a célpontok sosem érnek véget. Újabb 36 ezer vár rád.”

Kezdik befejezni a gázai népirtást, előállnak a valódi okkal: a Szuezi-csatorna alternatívája

(+972 nyomán Szent Korona Rádió)