vasárnap, december 22, 2024
-0.6 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Gyermekgyógyszerre kért pénzt a rejtett erőforrás, végül ki is fosztotta az idős embert

Kevesellte a gyerekgyógyszerre kapott ezrest a férfi, ezért inkább kifosztotta a volt tanárát. Visszaeső elkövető lévén börtönbüntetést kért rá az ügyészség. Nyilván cigány volt…

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki gyógyszerre kért pénzt a volt tanárától, majd lenyúlta tőle a pénztárcáját, személyes irataival.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség közleménye szerint a férfi február elején, a miskolci lakásán felkereste a volt tanárát. Pénzt akart szerezni tőle, ezért azt mondta a 87 éves férfinak, hogy a gyermeke gyógyszereinek kiváltásához lenne szüksége készpénzre.

A pedagógus segíteni szeretett volna rajta, ezért adott egy ezrest a volt tanítványának. A férfi ekkor kért egy pohár vizet, hogy elterelje az idős férfi figyelmét. Míg a nyugdíjas a konyhába ment, az elkövető lenyúlta a fogasra felakasztott táskából a pénztárcát, amit a benne lévő ezressel és személyes okmányokkal eltett.

Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől eltiltást kért a különös visszaeső elkövetőre, kifosztás bűntette és más bűncselekmények miatt.

Lopás miatt köröznek öt nyíregyházi cigányt

Nem álltak le a biciklilopások, napi szinten tűnnek el a drága kerékpárok

Csak lopás idős asszony nyakából kitépni a nyakláncot

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

“Égjen le a mecset! Épüljön fel a szentély!” – Mecsetet gyújtottak fel a zsidó telepesek

A megszállt Ciszjordániában közben gőzerővel folyik a zsidótelepítés, s...

Többen dezertálnak, mint amennyien meghalnak az ukrán hadseregben?

Az ukránok megkongatták a vészharangot, hogy a frontvonal egyes...

Hivatalosan is Ukrajna nagykövete az álmagyar Sándor Fegyir

Tovább érzékenyítené Zelenszkij a magyarokat az ukránok irányába, ennek...

Legalizálja a deviáns házasságot Japán is?

Japán az utolsó a legfejlettebb gazdaságú országok között, mely...

Kategóriák

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55