hétfő, november 10, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Izraelben akár egy terroristából is lehet miniszterelnök

Az idegen hatalmak által, egy másik nép földjén létrehozott ún. ,,Izrael állam,, az a hely ahol akár egy körözött terroristából is lehet miniszterelnök – írja az Orientalista.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Legalábbis ez történt Menachem Beginnel, aki egy Irgun nevű cionista zsidó terrorszervezet tagjaként 1946-ban robbantásos merényletet hajtott végre a Jeruzsálemben lévő King David Hotel ellen.

A robbantásnak 91 halálos áldozata és 46 sérültje volt. A halottak között brit diplomaták, egyszerű brit polgárok, arab szállodai alkalmazottak és zsidók is voltak. A brit közigazgatás alatt lévő Palesztinában ez volt a legjelentősebb terrortámadás brit célpont ellen.

A terrorcselekmény előkészítésében is fontos szerepet játszó (az egyébként a cári Oroszországban született) Begin később az újonnan létrejött ,,Izrael állam,, miniszterelnöke volt 1977 és 1983 között.

1979-ben Anwar Szadat egyiptomi elnökkel közösen Béke Nobel-díjat is kapott az egyiptomi-izraeli békeszerződés létrehozásáért.

Miniszterelnöki hivatalának utolsó évében pedig Izrael beavatkozott a libanoni polgárháborúba, ahol az 1982-es  Szabra és Shatila városokban elkövetett mészárlást az izraeli hadsereg is támogatta.

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/09/10/vege-a-tuzszunetnek-johet-az-ujabb-cionista-terrortamadas-a-humanitarius-zonaban/

(Orientalista nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

A Kreml szerint Oroszország nem szándékozik megsérteni az atomcsend-egyezményt

Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1...

Antikommunista hét emlékeztet a vérengző szélsőbaloldal áldozataira Amerikában

Donald Trump Antikommunista hetet hirdetett az elmúlt hétre (november...

Letagadhatatlan: a migránsok számával ijesztően megnövekedett a bűnözések száma Európában

Kedves liberálisok, kár tagadni: a migránsok bizonyítottan magukkal hozzák...

Pánik Ukrajnában: az összes állami tulajdonú hőerőmű leállt

A november 7-e éjszakai orosz támadások hatására Ukrajnában az...

Kategóriák

Droggal és szamurájkarddal érkezett a késes támadó a budapesti óvodához (+VIDEÓ)

Összesen 71 embert kellett kimenekíteni egy budapesti óvodából -...

A Telegram igazgatótanácsának tagját gyilkolták meg?

A sajtó szerint Roman Novak „többször is Pavel Durov...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55