René Guénon, Metafizikai írások című művében az értelem és az ész közötti alapvető különbséget elemzi, kiemelve, hogy míg az értelem egyetemes, addig az ész egyéni jellegű. Az emberi egyéniségben az értelem és az ész mellett szentimentális elemek is szerepet játszanak, amelyek szorosabban kapcsolódnak a testi világhoz. A részlet rámutat, hogy az egyéni tulajdonságok és állapotok hierarchiája fontos az emberi lehetőségek megértéséhez, és hangsúlyozza a szellemi és anyagi világ közötti kapcsolatot.
Kövesd Telegram csatornánkat Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Az értelem és az észbeli közti alapvető különbség, […] lényegileg abban áll, hogy az előbbi egyetemes, míg az utóbbi tisztán individuális jellegű; következésképpen nem alkalmazhatók sem ugyanazon területen, sem azonos tárgyakra, pedig ebben a tekintetben helyénvaló, hogy magától az informális eszmétől megkülönböztessük a megformált gondolatot, amely csak észbeli kifejezés, vagyis egyéni módra való fordítás. A lénynek az értelmit és az észbelit felölelő két különböző jellegű tevékenysége, mindkettőt egyidejűleg gyakorolva, a felbomlásban odáig juthat, hogy ami kölcsönös megnyilvánulásaikat illeti, egymástól való teljes függetlenségüket is visszaadhatja; ezt azonban csak menet közben jelezhetjük, anélkül hogy mellette időzhetnénk, mert a kifejtése elkerülhetetlenül annak a szorosan vett elméleti szempontnak mellőzésével járna, amelyre magunkat korlátozni most szándékunkban van.
Másrészt az emberi egyéniséget jellemző pszichikai princípium kettős természetű: a tulajdonképpeni észbeli elemen kívül az egyéni tudathoz szintén hozzátartozó szentimentális vagy érzelmi elemeket is magában foglalja, ami azonban az értelemtől még távolabb esik, és egyidejűleg a szervi feltételektől még szorosabban függ, tehát a testi vagy érzéki világhoz még közelebb áll. Ez az új megkülönböztetés, noha a sajátosan individuális bensejében alapozódik meg, következésképpen pedig kevésbé alapvetően, mint az előbbi, mégis sokkal mélyebb még annál, semhogy első pillantásra fel ne ismerhetnők; pedig a nyugati filozófia sok tévedése vagy félreértése, különösen annak pszichológiai formájában a látszat ellenére abból ered, hogy ezt ugyanúgy nem ismeri fel, mint az értelmet, vagy az észbelit, vagy legalábbis annak valódi jelentőségét félreismeri. Mi több, a megkülönböztetés, sőt azt is mondhatjuk, hogy ezeknek a tulajdonságoknak az elválasztása megmutatja, hogy magában az egyénben az állapotok, vagy pontosabban a módosulatok igazi sokfélesége létezik, noha ez a maga egészében a teljes lénynek pusztán egyetlen állapotát képezi; a rész és az egész analógiája, mint egyébként mindenütt, itt is jelen van. Így tehát a teljes lény állapotainak hierarchiájáról beszélhetünk; csakhogy az egyén tulajdonságai, ha lehetséges kiterjedésükben meghatározatlanok is, számszerűleg meghatározottak, és több vagy kevesebb részre való felosztásuk egyszerű ténye nagyobb vagy kisebb távolságra kiterjesztett felbontás révén nyilván semmilyen új lehetőséget nem nyújt számukra, miközben, ahogy már mondtuk, a lény állapotai saját természetük révén valóban meghatározatlan sokaságúak (a megnyilvánult állapotokhoz viszonyítva), ez pedig az Egyetemes Létezés minden fokán ugyanígy van. Azt mondhatnók, hogy egyéni síkon a megkülönböztetés csak felosztás révén megy végbe, és hogy ezzel ellentétben egyénen kívüli síkon megsokszorozódás révén; itt tehát, mint minden esetben, az analógia ellentétes értelemben érvényesül.
Egyáltalán nem szándékozunk itt belemenni a különböző egyéni tulajdonságok és szerepeik vagy kölcsönös hatáskörük speciális és részletes tanulmányozásába; ez a tanulmány legalább annyiban szükségszerűen inkább pszichológiai jellegű lenne, hogy ragaszkodnánk ezeknek a tulajdonságoknak az elméletéhez, amit egyébként elég megnevezni ahhoz, hogy saját tárgyai világosan definiálva legyenek ezáltal, természetesen azzal a feltétellel, hogy általánosságban maradnak, ami számunkra jelenleg egyedül fontos. A metafizika hatáskörébe nem tartozó, többé-kevésbé finom elemzésekhez hasonlóan, amelyek egyébként annál hiábavalóbbak rendszerint, minél finomabbak, ezeket nagyon szivesen átengedjük azoknak a filozófusoknak, akik a bennük való tetszelgéssel kérkednek, másrészt az emberi lény szerkezetének kérdését jelenleg nem áll szándékunkban teljesen kifejteni, ezt egy másik műben már megtettük, ez felment a jelenleg minket foglalkoztató témával kapcsolatban csak másodlagos fontosságú kérdések bővebb kifejtése alól.
Összefoglalva: ha helyénvalónak tartottuk, hogy az egyéni tulajdonságok hierarchiájáról néhány szót ejtsünk, ez csak azért történt, mert lehetővé teszi, hogy a sokféle állapot létének lehetőségéről jobb képet nyújthassunk, bizonyos mértékig kicsinyített képet adva arról, az emberi egyéniség lehetőségeinek határaiba belefoglalva azt. Ez a kép terjedelme folytán nem lehet szabatos, ha figyelembe vesszük azokat a fenntartásokat, amiket az analógia alkalmazását illetően megfogalmaztunk; másrészt, mivel ez a kép annál jobb lesz, minél kevésbé korlátozott, illő oda bevonni a tulajdonságok hierarchiájának általános fogalmával megegyezően az egyéniség különféle kiterjesztésének gondolatát, amelyről az előzőekben alkalmunk volt beszélni. Ezek a különböző jellegű kiterjesztések egyébként az általános hierarchia alosztályaiba szintén bevonhatók; sőt ott van az, amelyik mivel, mint azt mondtuk, bizonyos mértékig szerves jellegű, egyszerűen a testihez kapcsolódik, de azzal a feltétellel, hogy ebbe bizonyos fokig valami pszichikai is belelátható, ezt a testi megnyilvánulást egyidejűleg mintegy beburkolja és áthatja a finom megnyilvánulás, amelyben közvetlen princípiuma található. Valóban nincs helye annak, hogy a testit más egyéni jellegektől sokkal alaposabban elválasszunk /vagyis ugyanazon egyéni állapothoz tartozó kiterjedésének integralitásában szemlélt más módosulataitól/, mint amennyire ezeknek egymás között elválasztva kell lenniük, mivel ez amazokkal az Egyetemes Létezés egységében és következésképpen a lény állapotainak teljességében ugyanazon a szinten helyezkedik el; mégis mialatt a többi megkülönböztetést mellőzték és elfelejtették, ez ott a “szellem-anyag” dualizmusából eredően túlzott fontosságot kapott, aminek elmélete különböző okokból minden modern nyugati filozófiai áramlatban diadalmaskodott.
