kedd, február 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hiába a tömeges tiltakozás, az ír kormány továbbra is telepít be migránsokat

Coolock Írország egyik legkisebb és legszegényebb települése, a hazaáruló kormányuk mégis úgy gondolja, hogy jó ötlet arabokat és niggereket telepíteni a településre.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A gond azonban az, hogy a franciákkal, angolokkal, svédekkel és spanyolokkal ellentétben az írek, legalábbis Coolockban és környékén, nem nézik tétlenül, ahogy hazaáruló politikai vezetőik felszámolják az ország kulturális és etnikai örökségét. Ennek jegyében valóban tömegek vonultak az utcára, hogy tiltakozzanak a betelepítések ellen. A média és a politikai elit “rasszistának” és “maradinak” bélyegezte a lakosokat, ők pedig közölték, nem érdekli őket semmilyen bélyeg, ez az ő földjük, és meg fogják védeni.

Válaszul a demokratikusan megválasztott kormány igazságügyi minisztere kijelentette:

őt nem érdekli a népakarat. A migránsokat akkor is befogadják, ha azt az egész ország elutasítja.

A “jó miniszter asszony” közölte azt is, “kötelességük” befogadni a jövevényeket, s ezen a jövőben sem terveznek változtatni. A tüntetők viselkedését “elfogadhatatlannak” nevezte, majd azon fejtegetésének adott hangot, miszerint a demonstrálók “nem képviselik a többséget”, ugyanis Coolock lakosainak jelentős része “nyitott és befogadó”.

County Loathban hasonló helyzet alakult ki, ahol a város közgyűlése lefoglalt egy iskolát, amit átalakítanak migránsokat befogadó központtá, természetesen az ír kormány parancsára. Ott a tüntetőket a kormányt és a rendszert védő rendőrsorfal fogadta.

Írországot egyébként hivatalosan a “liberális konzervatívok” és a “kereszténydemokraták” vezetik. Az igazságügyi miniszter is közülük való. Ennyire nincs tehát különbség a baloldal és a szalonjobb között. Mindkettő ugyanazon urakat szolgálja.

Írország nem tiltja meg a pedofilok számára az örökbefogadást

Több katolikus papot is támadás ért Írországban

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Egyre több migráns költözik haza Németországból a német bevándorlási hivatal szerint

A német Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) közlése...

Megvan ki a golfütős gyilkos, persze, hogy cigány

Tizenegy évvel az eset után azonosították a rendőrök, hogy...

Három cigányasszony megtépett és összevert egy anyukát az óvodában

Miután az óvodába járó cigánygyerek összekapott egy másik kisgyerekkel,...

Szép új világ: a jövőben már e-mailt se kell írnunk, beszél helyettünk az “avatarunk”

Az alább említett "szakértő" legnagyobb érve a mesterséges intelligencia...

Kategóriák

Az USA most már menedékjogot ad a férfinek, aki az ujgur átnevelőtáborokat dokumentálta

Mint arról már többször beszámoltunk, Kína vérlázító bűncselekményeket követett...

Dugin: Egész Észak-Amerika egy hatalmas Epstein-sziget

Alexander Dugin a mai Nyugatot olyan civilizációnak látja, amely...

Varsóban már minden második ember ukrán?

Az elmúlt fél évben több mint félmillióan emigráltak Ukrajnából,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55