csütörtök, január 15, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A Microsoft azt is tiltja, hogy beszélj a Gázában élő rokonaiddal

Minden Microsoft szolgáltatáshoz elveszítik a hozzáférésüket azok a palesztinok, akik Gázába intéznek Skype hívást. Undorító, hogy egy tech multi minden gond nélkül korlátozza azokat, akik szeretnék a kapcsolatot tartani a hozzátartozóikkal.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A palesztinok körében népszerűnek számít a Skype, ugyanis külföldről – például az Egyesült Államokból – a hagyományos mobilszolgáltatókkal Gázába telefonálni költséges, a kizárólag internetalapú megoldások pedig Gázában nem mindig működnek a háború miatt. A Skype fizetős verziója azonban egy költséghatékony megoldásnak számít, ráadásul a telefonhívások Gázában a hagyományos mobilhálózatokon csörögnek ki, így internetkimaradás esetén is elérhetők az ott élő emberek.

Az Egyesült Államokban élő Salah Elsadi ugyanakkor áprilisban azt tapasztalta, hogy egyszerűen kizárták a Skype-ból – sőt, minden szolgáltatásból, mely a kapcsolt Microsoft Hotmail (Outlook)-fiókjához tartozik.

Ez súlyos csapás, főleg egy 15 éve használt fiók esetében; Elsadi elmondása szerint a banki szolgáltatásaihoz sem fér hozzá, lévén az is ehhez az e-mailhez volt kapcsolva. A Microsoft annyit közölt csak vele, hogy megsértette a felhasználási feltételeiket – de hogy pontosan melyeket, azt nem fejtették ki. A férfi elmondása szerint nagyjából 50 formanyomtatványt kitöltött, és sokszor próbálta hívni is a céget, eddig eredménytelenül.

A BBC szerint Salah Elsadi messze nincs egyedül ezzel: a brit közmédia 20 külföldön élő palesztinnal beszélt, akik ugyanerről számoltak be – de a valós szám ennél is magasabb lehet. Az érintettek úgy gondolják, a Microsoft tévesen a Hamász terrorszervezet tagjaiként azonosíthatta őket, ám állítják: semmi közük hozzá.

A Microsoft a brit közmédia érdeklődésére nem adott konkrét választ, csupán annyit közölt: nem blokkolnak hívásokat, vagy tiltanak ki felhasználókat régiós okokból, csak amiatt, ahonnan (és ahová) telefonálnak – csak ha felmerül valamilyen csalárd tevékenység gyanúja. Az érintetteknek a fellebbezést ajánlották.

Bill Gates kötelezővé tenné a digitális diktatúrát jelentő elektronikus személyazonosítást

Jön a mesterséges intelligencia alapú Windows

(HVG nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem...

A hó és a fagy sem állította meg a Hatvannégy Vármegyét az antifa terroristákkal szembeni kiállásban

2026. január 14-én folytatódott Simeon Ravi Trux, a magyarverő...

A strasbourgi bírósághoz fordult az illegális Pécs Pride főszervezője

Az idei, illegális Pécs Pride után eljárás indult a...

Mesterlövész lőtte le a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front korábbi vezetőjét

Agyonlőtték Alain Orsonit, a korzikai szeparatisták volt vezetőjét Vero...

Kategóriák

Erősödik a cenzúra és a digitális diktatúra az Egyesült Királyságban

Betiltanák Nagy-Britanniában az X-et, közben a kémállam beleköltözött a...

Trump szerint a MAGA mozgalomban nincs helye antiszemita nézeteknek

Donald Trump nemrég egy interjúban kijelentette, hogy szerinte sem...

A strasbourgi bírósághoz fordult az illegális Pécs Pride főszervezője

Az idei, illegális Pécs Pride után eljárás indult a...

Mesterlövész lőtte le a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front korábbi vezetőjét

Agyonlőtték Alain Orsonit, a korzikai szeparatisták volt vezetőjét Vero...

Küszöbön az Amerika-Irán háború?

Miközben kétségtelen, hogy az iráni tüntetések egyre szélsőségesebbé válása...

Trump mesterterve? 25%-os büntetővámot szab ki mindenkire, aki Iránnal üzletel

Az Iránban hetek óta tartó tüntetéssorozat mögött egyértelműen bizonyíthatóan...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55