vasárnap, szeptember 14, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Erre senki nem számított – keményen visszavágott az Iszlám Állam

Heves ellenállásba ütközött az amerikaiak támogatta szíriai hadművelet Manbídzs visszafoglalásakor. A brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja kedden közölte, a terroristák ellentámadást indítottak a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) ellen, és komoly sikereket értek el.

 

A szervezet kiemelte, az Iszlám Állam meglepetésszerű ellentámadásával három települést foglalt vissza és a kurd vezetésű Szíriai Demokratikus Erők (SDF) legalább 28 tagját ölte meg.

Fotó: Reuters/Rodi Said
Fotó: Reuters/Rodi Said

 

 

Az amerikai légierővel támogatott SDF három hete zárta körbe Manbídzs városát, megfigyelők arra számítottak, hogy hamarosan behatolnak a városba.

“Uraljuk a helyzetet. Visszavertük a támadást a városban, ennek ellenére sok az áldozat”

– közölte a Reuters-szel Sharfan Darwis, a hadműveleteket irányító katonai tanács szóvivője.

Kiemelte, harcosaik körbevették a települést és ellenőrzik annak négy kapuját.

“A város végső ostroma azonban még továbbra sem kezdődött meg, mivel az Iszlám Állam az egész várost aláaknázta”

– hozzátette, a mintegy 20 napos előkészületek alatt közel kétezer ember menekült ki a szélsőségesek uralta városból.

(OP Hírügynökség-Idegen áradat SZKR)

 

Legfrissebb

A lengyelek után a románokhoz is tévedt egy orosz drón

Vajon tényleg ennyire bénák lennének az oroszok, hogy a...

„Társfelelős a háborúért és a népirtásért” – Berlinben katonai-ipari komplexumot támadtak az anarchisták

A baloldali szélsőségesek Izrael-ellenes akcióként azonosították tettüket, azonban pont...

Három cigány elrabolta, bedrogozta és megerőszakolta a 12 éves kislányt – Azóta is rémálmai vannak

Három „szlovák” - értsd: cigány - férfi elrabolt, bedrogozott...

A borsodi Onga településen nem megy a higiénia betartása, kiugró a hepatitis A-fertőzöttek száma

Borsod egyik települése, a köztudottan magas arányban cigánylakta Onga...

Kategóriák

A lengyelek után a románokhoz is tévedt egy orosz drón

Vajon tényleg ennyire bénák lennének az oroszok, hogy a...

„Társfelelős a háborúért és a népirtásért” – Berlinben katonai-ipari komplexumot támadtak az anarchisták

A baloldali szélsőségesek Izrael-ellenes akcióként azonosították tettüket, azonban pont...

A borsodi Onga településen nem megy a higiénia betartása, kiugró a hepatitis A-fertőzöttek száma

Borsod egyik települése, a köztudottan magas arányban cigánylakta Onga...

Lengyel katonák érkeznek Ukrajnába

Donald Tusk lengyel katonákat küld Ukrajnába, hogy "kitanulják" a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55