vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az ukrán kikötők fele elveszett a gazdaság számára

A bizagro.com írása szerint a háború kitörése óta az oroszok 39 alkalommal támadták rakétákkal és drónokkal az ukrajnai kikötőket, amelyek során megsemmisült 8 teherhajó, 153 gépjármű és leromboltak 215 létesítményt.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Minderről Dmitro Barinov az ukrajnai tengeri kikötők állami cég helyettes vezetője beszélt egy interjúban. Elmondása szerint Oroszország számára nagy jelentőséggel bírnak az ukrajnai tengeri kikötők, különösképp Odessza. A világ kereskedelmének 95 százaléka ugyanis a tengeri teherhajózás révén bonyolódik. Egy nagy teherhajó annyi árut képes elszállítani, mint 9ezer kamion, amelyekhez ráadásul ugyanannyi gépjármű vezetőre is szükség van.

Barinov elmondása szerint a háború előtt Ukrajnának 18 kikötője volt, amelyek közül öt az oroszok által elcsatolt Krímen található. A megmaradtak közül a mikolájevi a harci cselekmények miatt használhatatlan. Hasonló a helyzet Odesszában és a régióban, amelyet naponta ér rakétatámadás és drónokkal is bombázzák a megszállók. Gyakorlatilag az ukrán tengeri kikötők fele elveszettnek tekinthető a gazdaság számára.

Mérgező baromfihús érkezett Ukrajnából

23 éve egyáltalán nem tart Ukrajna népszámlálást a kisebbségek eredményétől félve

(KárpátHír nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kategóriák

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Gaudi jogi elégtételt vesz Magyar Péteren Schiffer Andrással összefogva

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleményt adott ki 2026. május...

Nagy Sándorhoz köthető sírt találtak Görögországban

Óriási régészeti szenzáció tartja lázban Görögországot. Először mutatták meg...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55