kedd, május 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Valóra válhat a modernek álma? Az örökéletű gépember?

A modernista ateisták nem tudnak mihez kezdeni a halállal, mindenáron azt akarják elérni, hogy valamilyen úton letöltsék magukat egy felhőbe, vagy egy gépben éljenek örökké. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Raymond Kurzweil a modernitás egyik apostola úgy gondolja, hogy ez az antikrisztusi állapot már nincs is olyan messze, s hamarosan eljöhet az örökéletű gépember kora. Kurzweil igen bennfentes, ugyanis az elmúlt idők “nagy tudományos fellángolásairól” folyamatosan előre beszélt.

Most nem kevesebbet állít, miszerint 2030-ban sikerül elérnünk a halhatatlanságot. Szerinte a rendelkezésre álló és fejlesztés alatt lévő technológiai vívmányokkal évről évre növelni tudjuk majd a várható élettartamot. Így a mai gyerekeknek, vagy akár már a 20-as, 30-as éveiket taposó embereknek is hamarosan elérhető lesz szerinte a földi örök élet.

A szakértő szerint 2045-ben érhetjük el a technológiai szingularitást, vagyis elménket egyesítjük a számítógépekével.

A halhatatlanságot az örök életet az embernek lényegében megteremtésével megadta már Isten. Csak nem mindegy, hogy az az örök élet a Mennybe vezet az Igazsághoz való ragaszkodás által, vagy a modernitás kiszolgálása által a jól kikövezett úton a pokolba.

A nemiség káosza – A feminizmus és a transzhumanizmus kapcsolata

A transzhumanizmus az ördög találmánya – Alexander Dugin rövid értekezése

(Origo nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

A kegyelmi ügy margójára – 9 éves kislányt meggyilkoló pedofilnak lehet kegyelmet adni?

Kétségtelen, hogy ma az úgynevezett kegyelmi ügytől és Magyar...

Nem működik az elszigetelés, egyre elfogadottabb az AfD Németországban

Annak ellenére, hogy minden eszközzel próbálják elszigetelni az AfD-t,...

Nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy dossziéját Magyar Péterék

Kedden a kormány.hu oldalon nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy...

Az alternatív gazdálkodás a válasz a klímaváltozásra?

Az utóbbi években egyre gyakrabban merül fel, hogy a...

Megfigyelőállam vagy tradicionális birodalom – Kínáról a DuoGladiiban

Kína, a "Középső Birodalom". Egy kontinensnyi ország, mely a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55