szerda, december 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A cigányok ismét Kerepesen alkottak: rendőrökkel dulakodott a putri a menekülés után (videó)

Többtucatnyi emberszerű lény próbált megakadályozni egy rendőri intézkedést Kerepesen. A gyár utcai putrilakók hangosan kiabálni, majd dulakodni kezdtek. A rendet végül csaknem egytucatnyi rendőrnek sikerült helyreállítani. A mentők három ember vittek kórházba.

Egy férfiakból és nőkből álló kisebb tömeg próbált megakadályozni egy rendőri intézkedést Kerepesen. Az utcai dulakodás azután kezdődött, hogy a rendőrök őrizetbe akartak venni egy férfit, aki jogosítvány nélkül okozott balesetet – számolt be róla az RTL Híradó, talán pontatlanul, ugyanis a polgármester közlése szerint a baleset menekülés közben történt. A hatóságok számára már ismert cigánybűnözők közúti ellenőrzéskor nem álltak meg, elhajtottak egészen a putriba, aminek során kisodródtak és kidöntöttek egy villanyoszlopot.

Az esetről videófelvétel is készült, illetve Gyuricza László (polgármester) is külön nyilatkozott:

A rendbontó cigányok kiabáltak, szitkozódtak és próbálták akadályozni az intézkedést.

Az elkövető megpróbált elfutni, de végül elkapták. A 25 éves férfinak nem volt jogosítványa és a hatóságok számára sem volt ismeretlen – ismertette a csatornának Szabóné Berki Bianka, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Megjegyezte, hogy dulakodás közben a rendőrség szolgálati kutyájáról egy nő lerántotta a szájkosarát, így az állat ráfogott az asszony alkarjára, akit emiatt kórházba vittek. A balesetet szenvedett sofőrnek és 35 éves utasának szintén ellátásra volt szüksége.

A rendet végül csaknem egytucatnyi rendőrnek sikerült helyreállítani. A nyomozók vizsgálata szerint a dulakodókkal szembeni fellépés szakszerű és arányos volt. Véleményünk szerint aránytalan volt: a rendőrök keze meg van kötve, nem használhatnak nagyobb erőt és nem léphetnek fel jobban.

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Értelmetlen akciókkal veszítik el a legtöbb nyugati harckocsit az ukránok

Kiderült, hogy az Abrams-tankok nagy része csak azért égett...

Kategóriák

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55