szerda, augusztus 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szabadkőműves páholyokat támogat a Fidesz-kormány anyagilag is

Megdöbbentő módon szabadkőműves páholyokat támogat a Fidesz-kormány állami intézményeken keresztül az adófizetők pénzéből, erről az elképesztő helyzetről értesültem. Például a Napraforgó páholy a Bethlen Gábor Alap és a Nemzeti Együttműködési Alap keretéből is pénzt kap arra, hogy átláthatatlan, titkos működését tudja finanszírozni, holott a sötét múltú szabadkőművességet inkább L. Simon László leváltásához hasonlóan kellene kiszorítani a magyar közéletből – írja a kormányfőhöz intézett írásbeli kérdésében Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, parlamenti képviselője. 

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is. 

A politikus szerinta nemzetbiztonsági kockázatot jelentő páholyok a jelek szerint olyan befolyást szereztek a kormányzatban, ami nemzetközi viszonylatban is kirívó szégyen, majd arra is rámutat, hogy Magyarországon még soha nem került sor arra, hogy az állam olyan felforgató intézményt támogasson, mint a szabadkőművesség, amihez a bolsevizmus terjedése ugyanúgy hozzá kapcsolódik, mint a különböző politikai merényletek, puccsok, háborúk megszervezése és kirobbantása a 19. és a 20. században.

“Arról a szabadkőművességről van szó, amelynek működését ma is titkok övezik, sem a tevékenységéről, sem a tagjairól nem adják ki a kényes információkat. Szakács Árpád kiadásában Raffay Ernő levéltári források alapján mintegy 10 kötetben mutatta be, hogy történelmi távlatban a szabadkőműveseknek első számú felelősségük van Magyarország szétdarabolásában. 1918-ban a hazaáruló Károlyi Mihály vezetésével alakult meg az első szabadkőműves kormány, amelyik lezüllesztette a honvédséget, az ellenség ezért tudta megszállni hazánk területeit” – emlékeztet Novák. Egyúttal rámutat arra is, ebben a titkos szervezetben jött létre az a Martinovics páholy, amelynek tagjai szintén ott voltak a Tanácsköztársaság tömeggyilkosai között.

A Mi Hazánk politikusa arra is felhívta a figyelmet, hogy globális szinten is a szabadkőművesség titkos páholyaiban készítették elő a keresztény alapokon nyugvó európai kultúra és államrend elpusztítását. “A hazai szabadkőművesek mindent megtettek azért, hogy Magyarországon is megsemmisítsék a kereszténységet, és eltöröljék a nemzeti identitás leghalványabb szikráját is. A Vatikán épp múlt hónapban adta ki állásfoglalását, miszerint súlyos bűn szabadkőművesnek lenni” – tette hozzá.

A képviselő arra is kitért, az ún. “rendszerváltás” után sem lett jobb a helyzet, hiszen 1989-ben francia segítséggel a legszélsőségesebb Martinovics páholy újjáalakulásával vette kezdetét a szabadkőművesek térnyerése Magyarországon. A legsötétebb múltú szervezet mára közel 30 páholyt hozott létre, és ma is ugyanúgy titkosan működnek, mint tették ezt országbomlasztó tevékenységük idején, Trianont megelőzően. Ugyancsak szélsőséges francia közreműködéssel jött létre a Napraforgó páholy, amelyet már a magyar kulturális igazgatás is finanszíroz. Érthetetlen és megmagyarázhatatlan, hogy erre miként kerülhet sor – hangsúlyozza.

Novák rámutat: azért is megdöbbentő az eset, mert 2020. június 4-én Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hosszas interjút adott az MTI-nek Trianon okairól, amelyben kiemelte a szabadkőművesek felelősségét: “A politikus megítélése szerint két – a marxista-liberális történetírás és politika által elhallgatni próbált – ok van, amelynek tudása nélkül semmi sem érthető és semmilyen tanulság nem vonható le Trianonról, ez a Monarchia és Magyarország elleni szabadkőműves összeesküvés, valamint a Tisza István után vezető szerephez jutók részint alkalmatlan, részint hazaáruló volta. Ez a szabadkőműves hátterű propaganda hihetetlen intenzitással feketítette be az országot: rágalmazott, hamisított, lázította a nemzetiségeket és készítette elő a Monarchia és Magyarország lerombolását” – közölte, majd megjegyezte azt is: “Tragikus, hogy sem a bécsi, sem a budapesti vezetés nem ismerte fel a veszély nagyságát, a birodalom megsemmisítésére készülő tervet.”

2020. június 4-én Boross Péter volt miniszterelnök a Magyar Nemzetben fejtette ki gondolatait a páholyokról: “A huszadik század első évtizedeiben hatalmas szabadkőműves hullám kerekedett Európában, és még a mozgalmon belül is uralomra kerültek a legszélsőségesebbek. Párizsból áramlott a harcos ateizmus szelleme. Államosították a templomokat Franciaországban, a hagyományos vallások ellen hadat viseltek. Nálunk ugyanezt akarták elérni, s hallatlanul agresszíven léptek föl. Most is hasonló folyamatok zajlanak. Sok egyetemi karon ugyanaz az álliberális, nihilista, bomlasztó szellem uralkodik, mint a Galilei Körben annak idején. A száz évvel ezelőtt megszületett pusztító felfogás mindig is itt lappangott körülöttünk, most pedig megint előretört.”

Novák Előd úgy látja, a fentiek alapján is látható, hogy még a Fidesz legfelsőbb politikai köreiben is nyíltan kimondott információk jelennek meg a titkos társaságról, amely most a globális világrend kialakulásáért tevékenykedik, mások mellett a migrációt népszerűsíti.

Ennek ellenére nemhogy megszüntetnék a felforgatók mai páholyait, hanem példátlan és felháborító módon a Fidesz-kormány anyagilag is támogatja ezeket

– mutat rá a képviselő, megint csak bizonyítva, hogy a Fidesz esetében arra érdemes figyelni, amit tesznek, nem arra, amit mondanak.

Ezekkel kapcsolatban kérdezi tehát: igaz-e, hogy Schmidt Mária (a Fidesz egyik fő ideológusa, a NER elsőszámú történésze) a Napraforgó páholy vezetője? Ha nem, akkor ki ennek a kormányzat által támogatott szabadkőműves páholynak a képviselője? Milyen jogi személy áll a Napraforgó páholy mögött? A címükre bejegyzett Magyarországi Nagyoriens Jászi Oszkár Páholy Egyesület kapott állami támogatást? Az elmúlt években mekkora állami támogatást kaptak a páholyok és pontosan milyen célra?

Orbán egyébként Novák Előd egy januári írásbeli kérdésére nem is tagadta, hogy a világuralmi háttérszervezetek négyfős magyar delegációjának egyik tagja volt a Liberális Internacionálé alelnökeként (ma már a balliberális oldal egyik vezetője, Surányi György a magyar küldöttség irányítója a globális pénzhatalom háttérintézményeiben), de számos kérdést megválaszolatlanul hagyott.

“Kérem, most érdemibb válaszokat szíveskedjen adni” – zárja kérdését Novák.

László András a zsidóság világuralmi törekvéseiről és a háttérerők működéséről

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

Kategóriák

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

A lengyelek többsége negatívan értékeli a balliberális Tusk-kormány munkáját

Az OGB közvéleménykutató kedden közzétett felmérése szerint a lengyelek...

Trump szerint nem mennek amerikai békefenntartók Ukrajnába

A Fox News műsorában Donald Trump kijelentette, hogy nem...

50 milliós kárt okozott a cigány, aki szétverte a MÁV egyik kocsiját

Megtalálták a "vandált", aki vasárnap szétverte a MÁV egyik...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55