csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Videóban érzékenyít a BBC, szerintük az ős-britek négerek voltak.

A briteknél tovább terjed a woke őrület. Boleyn Anna és Sir Lancelot mellett már az ős-britek is feketék voltak.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

„A kezdetek óta itt vagyunk” szól a BBC által készített dal az angliai gyerekeknek, amelyben elmagyarázzák, hogy a feketék mindig is a Brit-szigetek lakosságának részét képezték, sőt, már odáig elmennek az wokeista érzékenyítés során, hogy az ős-britek is feketék voltak.

A videó felháborodást keltett, a közösségi médiákban gyorsan terjedt.

Ekkor érezte úgy, Sulaiman Ahmed angliai újságíró, hogy meg kell védenie a videót. Twitter bejegyzésében kifejtette, hogy Angliát ie.7000-10000 között fekete bőrű emberek lakták, akiket csak később Dagesztánból, Csecsenföldről és Szerbiából érkező kaukázusiak fehérítettek ki.

A 2021-es videó alább tekinthető meg:

Hiába a néger Csingiling és a nőnemű „Elveszett Fiúk”, a CNN keveselli a woke ideológiát az új Pán Péterből
A Disney „Hófehérkéjét” nem a herceg fogja megmenteni – Kiírják a „nem elég befogadó” szerelmi szálat
(Elemi nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55