csütörtök, augusztus 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Dugin: Ukrajna a multipoláris világrend első konfliktusa

A Russia Today-nek (RT) adott interjújában fejtette ki Alexander Dugin, hogy miért is jelzi az ukrajnai konfliktus az USA hegemóniájának végét, s miként vált a többpólusú világrend első háborújává. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Az ukrajnai konfliktus a világ “első multipoláris háborúja”, melyben Oroszország azért a jogért harcol, hogy minden civilizáció megválaszthassa a saját útját, míg a Nyugat meg kívánja őrizni a totalitárius hegemón globalizmusát – mondta Alexander Dugin az RT-nek adott exkluzív interjújában.

A multipolaritás nem a Nyugat, mint olyan ellen irányul – mondta Dugin – hanem a Nyugat azon igényével szemben, hogy a történelem és az emberiség megértésének egyedüli modelljének példája legyen. A jelenlegi ruszofóbia és Oroszország elleni gyűlölet – érvelt Dugin – a hidegháborús gondolkodás és a nemzetközi kapcsolatok kétpólusú felfogásának maradványai.

Amikor a Szovjetunió 1991-ben összeomlott, a “globális nyugati liberális civilizáció” irányítása alatt hagyta a világot

– jegyezte meg a geopolitikus. Ez a hegemón most nem hajlandó elfogadni azt a jövőt, amelyben “nem egyik lenne a kettő közül, hanem egy a néhány pólusból”, megfelelő helyére kerülve, mint az emberiségnek egy része, nem az egésze.

Dugin a Nyugatot, mint “tiszta totalitárius liberalizmust” jellemezte, amely úgy tesz, mintha birtokában lenne az abszolút igazságnak, ezt igyekszik mindenkire ráerőltetni. (Nem kell “orosz propagandistának” lennünk, hogy megértsük ezt a gondolatmenetet, csupán gondoljunk az  LMBTQP-lobbi erőltetett  terjesztésére, a keresztény értékek meggyalázására, a migráció támogatására vagy akár az USA demokráciaexportjára; ezekben harmonikus egyetértés uralkodik a liberális országok között – a szerk.) 

A multipolaritásban semmi sem univerzális, hangsúlyozta Dugin, kifejtve ezáltal, hogy ezen formában minden civilizáció ki tudja – mert ki kell – fejleszteni saját értékeit. Oroszországnak kifejezett szüksége van rá, hogy legyőzze a több évszázados nyugati ideológiai dominanciát – mondta – és létrehozzon valami újat, frisset, kreatívat, amely mindazonáltal “a nyugati liberális hegemónia, a nyitott társadalom, az individualizmus és a liberális demokrácia cáfolata”.

Elutasította a marxizmus, a fasizmus vagy a liberalizmus “dogmatikus” megközelítését a politikában és a gazdaságban, mondván, Oroszországnak olyan “holisztikus” megközelítésre kell törekednie, amelyben a spiritualitás fontosabb, mint az anyagi.

Az anyagi javak iránti megszállottság az embereket rabszolgává teszi

– emelte ki Dugin az RT-nek.

Dugin a Szovjetunió 1991. decemberi összeomlását a moszkvai hataloméhes bürokraták által elkövetett “öngyilkosságként” értékelte. Megismételte Vlagyimir Putyin orosz elnök szavait, melyek geopolitikai katasztrófaként és a “tengeri hatalom” (értsd: USA)  jelentős győzelmeként írják le a SzU összeomlását.

Míg a Szovjetunió ideológiai szempontból az Orosz Birodalom szöges ellentéte, magyarázta, addig geopolitikai értelemben a kettő egy és ugyanaz,

a legerősebb tényező abban, amit Harold Mackinder angol geográfus a globális Heartlandként* jellemez.

* Heartland-elméletét néhány mondatban össze is lehet foglalni, amik mára egyébként szállóigékké is váltak. Az első tétel az, hogy „Aki uralja Közép- és Kelet-Európát az parancsol a Heartlandnek”. A második: „Aki uralja a Heartlandot, az parancsol a Világszigeteknek”, a harmadik pedig: „Aki parancsol a Világszigetek, az uralja a Világot”. Ergo, ha a Brit Birodalom (jelen esetben USA – a szerk.) kezében tartja Közép-Európa döntő részét, akkor nem jelent fenyegetést számára Oroszország, sem Németország, s világhatalmi pozíciója biztosított. (Pangea Blog)

Alexander Dugin: A „puszta élet” elégtelensége

A nemiség káosza – A feminizmus és a transzhumanizmus kapcsolata

(Geopolitika.ru nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Fejbelőttek egy idős nőt az ukrán kényszersorozók

Kétségbeesett idős nők támadtak rá a toborzókra, mert meg...

A front, mint iskola: Észak-Korea Ukrajnában hadgyakorlatozik?

A dél-koreai katonai és szakértői körökben egyre erősödik a...

A zsidó főrabbi a magyar tisztavatáson mutatja a gyarmatosítás újabb lépcsőfokát

Elképesztő, hogy Magyarország izraeli megszállása hogyan terebélyesedik napról napra....

A halál sem szakítja szét a testvériséget – 15 éve elhunyt tagjaira emlékezett a HVIM

Kónyi-Kiss Domonkosra és Simon Péterre emlékezett ma a Hatvannégy...

Kategóriák

Fejbelőttek egy idős nőt az ukrán kényszersorozók

Kétségbeesett idős nők támadtak rá a toborzókra, mert meg...

A front, mint iskola: Észak-Korea Ukrajnában hadgyakorlatozik?

A dél-koreai katonai és szakértői körökben egyre erősödik a...

A zsidó főrabbi a magyar tisztavatáson mutatja a gyarmatosítás újabb lépcsőfokát

Elképesztő, hogy Magyarország izraeli megszállása hogyan terebélyesedik napról napra....

A halál sem szakítja szét a testvériséget – 15 éve elhunyt tagjaira emlékezett a HVIM

Kónyi-Kiss Domonkosra és Simon Péterre emlékezett ma a Hatvannégy...

Diplomáciai adok-kapok Ausztrália és Izrael között

Izraelnek nagyon szúrja a szemét, hogy Ausztrália Palesztina elismerésére...

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55