péntek, április 18, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nők és gyermekek életébe került a Szíriára mért légicsapás – az USA évekig titkolta

Az Amerikai Egyesült Államok erőszakossága és civilekre sújtó támadása már nem új keletű az arab országok körében. Nemrég Afganisztánban terroristák helyett gyermekeket végeztek ki dróntámadásukkal, most pedig Szíriában végrehajtott légicsapásokra derült fény, melyekben nőket és gyermekeket is kivégeztek.

Ne maradj le a híreinkről! Cenzúramentes felületek:
A Szent Korona Rádió Telegram-csatornája >>>
A Szent Korona Rádió Jobbklikk oldala >>>
Csatlakozz!

Szombaton került ki azon közlés, mely szerint több tucat halottal járó szíriai légicsapásokat tussolt el az amerikai hadsereg. A bizalmas dokumentumokra és a műveletben közvetlenül résztvevők beszámolójára hivatkozó anyag szerint a két légicsapást az Iszlám Állam terrorszervezet akkori szíriai bázisánál, Bagúznál hajtották végre 2019. márciusában, és a halottak között akár 64 civil, köztük nők és gyerekek is vannak.

A légierő egyik, a bombázások idején a műveleti központban tartózkodó jogásza elmondta, hogy háborús bűncselekmény gyanúja miatt a légicsapások után felvette a kapcsolatot a védelmi minisztériummal és az amerikai szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságával. Az ügyben ezidáig nem indult független vizsgálat. взять кредит на карту без отказа

A bombázásokat a héten ismerte el először az Egyesült Államok hadseregének a szíriai műveletekért is felelős közel-keleti és közép-ázsiai műveleteit irányító parancsnoksága (Centcom), ám a gyilkosságokat jogosnak és arányosnak nevezték.

Jóllehet a Centcom közleményében elismerték, hogy a akcióban hozzávetőleg nyolcvanan meghaltak, köztük az Iszlám Állam 16 tagja és négy civil, az áldozatok nagy részének kilétét azonban nem tudják, és hangsúlyozták, hogy “nők és gyerekek is harcoltak a terroristák soraiban”.

Persze hozzátették, hogy műveleteik során mindent megtesznek a civilek védelmében, az ominózus légicsapásokkal kapcsolatban pedig lefolytatták az ilyenkor szokásos vizsgálatot, és teljes felelősséget vállalnak. A közlemény szerint a bombázások előtt az amerikai erőkkel szövetséges Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab milíciaszövetség biztosította a légierőt arról, hogy a térségben nincsenek civilek – ezek szerint igencsak tévesen.

Hány civil, gyermek és nő életét fogják még kioltani, és azt évekig eltussolni a botrány elkerülése végett? És vajon hány ilyen eset történt még, melyről nem tudunk?

USA: A Nemzetközi Büntetőbíróság hagyja békén Izraelt!

Az Iszlám Állam ellen harcoló félkatonai szervezetet bombázott le az USA

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

IV. Béla Emléktúra – Egy nap hőseink nyomában

Hatodik alkalommal szervezi meg a HVIM a IV. Béla...

Putyin a Hamász által elengedett orosz zsidónak: köszönd meg nekik, hogy itt lehetsz

Putyin a Kremlben fogadta azt az oroszországi zsidót, aki...

Mindenki, de a dührohamokban kitörő gyerek az nem hibás

Meg persze a szülő se, mert úgy gondolja, hogy...

Az ország egyik legértékesebb erdejében tarra vágtak három hektárt

Az ország természetvédelmi szempontból egyik legértékesebb erdejében, a Bátorliget...

Ezért kell a legális fegyverviselés: Egy utas lőtte le a gépeltérítő niggert Belize-ben

Egy amerikai utas késsel fenyegetőzve térített el egy repülőgépet....

Kategóriák

IV. Béla Emléktúra – Egy nap hőseink nyomában

Hatodik alkalommal szervezi meg a HVIM a IV. Béla...

Mindenki, de a dührohamokban kitörő gyerek az nem hibás

Meg persze a szülő se, mert úgy gondolja, hogy...

Az ország egyik legértékesebb erdejében tarra vágtak három hektárt

Az ország természetvédelmi szempontból egyik legértékesebb erdejében, a Bátorliget...

Ezért kell a legális fegyverviselés: Egy utas lőtte le a gépeltérítő niggert Belize-ben

Egy amerikai utas késsel fenyegetőzve térített el egy repülőgépet....

“Kiméne a diadalmas, hogy győzzön” – Nagypéntek

Nagypéntek, Krisztus kereszthalálának a napja, amikor a Seregek Ura...

Elítélték az izraeli zászlókat Dunába dobó franciákat

Gyorsított eljárásban ítélték pénzbüntetésre azt a két francia férfit,...

Nincs vége: Rábapordányban is megjelent a száj- és körömfájás

Habár Nagy István agrárminiszter nemrég arról beszélt, hogy sikeres...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55