Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Műsorújság

A munkásőr imitátorok megint közösség tagja elleni uszítást hajtottak végre

Újabb gusztustalan bejegyzés jelent meg az Ellenforradalom 1956 nevű, bicskanyitogató Facebook oldalon, amelyet Sej László, a Munkásőr emléktársaság vezetője szerkeszt. Sej szerint nem baj az, ha „nácikat” vernek (azaz mindenkit, aki TGM-től jobbra van) – olvasható a Magyar Jelen hasábján.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„A valódi kérdést senki sem tette még fel: Miért léteznek egyáltalán nácik?” – állapítja meg a magasröptűnek nem nevezhető gondolatsorban Sej László, az oldal szerkesztője. Ezután hozzáteszi, hogy

„Ha pedig léteznek, akkor ne csodálkozzanak azon, hogy alkalom adtán néhány hatvankilós “nembináris” fiataltól megkapják azt, amit a magyar hatóságoktól kellene megkapniuk”

Erős mondatok, melyek egy nyilvánvalóan erőszakos bűncselekményt igyekeznek nem csak mentegetni, de egyenesen legitimálni, sőt, a hatóságoktól elvárni. Korábban a szintén szélsőbaloldali Mérce tett közzé cikket hasonló gondolatokkal. Mint a bejegyzésből megtudjuk, „Kádár alatt meg is kapták volna” ezt a verést. Valóban, sokunk szülei, nagyszülei emlékeznek még azokra a verésekre. Bejegyzésükkel egyébként a tavaly februári antifa-ügy egyik vádlottja mellett álltak ki, akit nemrég adtak ki a német hatóságok Magyarországnak.

A hatóságok rendszeresen félrenéznek a szélsőbaloldallal szemben

Sajnos amíg a hazai szervek rendszerint a szélsőjobboldalban látják a veszélyforrást, addig a magyar hatóságok rendre elnézően bánnak a szélsőbaloldali szervezetek tevékenységével szemben. Az alkotmányos rend megváltoztatását hirdető Fáklya mozgalom sarló-kalapácsos plakátjai még mindig láthatóak Józsefvárosban, az ügyben érkezett feljelentésről a rendőrség pedig lapunknak többszöri megkeresés ellenére sem kapott tájékoztatást.

Aputest bepukkasztva

A rendőrség folyamatosan engedélyezi közterületen a szélsőbaloldali, kommunista diktatúrára való megemlékezéseket, miközben a törvény, amely alapján a Becsület Napját évről évre betiltják, elméletileg ezekre a rendezvényekre ugyanúgy vonatkozna.

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvényben nevesített tiltó ok hiányában a gyűlést tudomásul vette”

– írta a rendőrség a Magyar Jelennek még márciusban. Vagyis az ezreket legyilkoló, százezreket nyomorba taszító Tanácsköztársaság kikiáltásának 105. évfordulójára vörös csillaggal, a jogszabályban feloszlatott Munkásőrség egyenruhájában tartott megemlékezés kapcsán nem találtak tiltó okot. Később ezt a fideszes Rétvári Bence államtitkár is megerősítette.

A Mi Hazánk Mozgalom kőbányai politikusának szánt fenyegetés a mai napig elérhető

Fenyegető hangvételű bejegyzések a munkásőrséghez köthető oldalon

Az elmúlt években az Ellenforradalom 1956 nevű Facebook-oldal rendszeresen tett közzé fotókat vagy akár személyes adatokat is jobboldali politikusokról, nacionalista aktivistákról, újságírókról. Így pedig célponttá teszik ezeket a személyeket, akiknek az adatait megosztják a hazainál jóval erősebb nyugati antifa előtt. Akik mint láttuk, sunyi módszereikkel képesek akár súlyos sérüléseket okozó támadásokat is szervezni Budapesten. Ezek a bejegyzéseik pedig

súlyos kérdéseket vetnek fel annak tükrében, hogy éppen „nácik” agyonverésének a legitimitásán merengenek.

A jobboldali tartalmakat rendre törlő Meta felületei egyébként semmi kivetnivalót nem látnak ezekben a fenyegető hangvételű bejegyzésekben. Természetesen az oldal szerkesztői az életben már messze nem ennyire bátrak. A már említett márciusi, újpesti megemlékezésükön annak helyszínére csak akkor mertek odasétálni, amikor a rendőrség arrébb tessékelte a Betyársereg tagjait. Más esetekben is büszkén tették közzé, hogy a rendőrséghez fordultak vélelmezéseik miatt.

Sej László és munkásőrei tisztes távolságból várták meg, hogy a rendőrök elküldjék a Betyársereg tagjait

A valódi probléma pedig ez. Eltelt három évtized a rendszerváltás óta, és a szélsőbaloldali, kommunista szervezetek ma azt csinálnak Budapest és az ország közterületein, amit csak szeretnének. Mindeközben a jobboldali, hazafias rendezvények egyre csak ellehetetlenülnek a hatósági vegzálások és nyomás miatt.

Most persze mosolyoghatunk a látszatra félbolond munkásőrökön és a 30 kilós „nembináris”, valójában nem normális elvtársakon. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy minden hatósági támogatást és közösségi médiás lehetőséget megkapnak ahhoz, hogy a jövő generációira ők tudjanak hatni.

Hiszen rendezvényeket tarthatnak, Facebook-oldalaik lehetnek, miközben a szélsőjobboldalnak egyre csak szűkítik a lehetőségeit és tiltanának meg rendezvényeket akkor is, ha az minden jogszabálynak megfelel, ahogyan azt az EFN kapcsán láthattuk. Mint a cikk elején írtam, sokunk szülei, nagyszülei emlékeznek még a kádári rendőrség veréseire és az egyéb gaztettekre. Az unokák azonban már egyre kevésbé fogják ismerni ezeket a történeteket, miközben a kormány félrenéz a szélsőbaloldali tevékenység, történelemhamisítás és relativizálás kapcsán.

Hiába vonták vissza a kiadatást, már úton volt Magyarországra az antifa terrorista

A megszálló szovjetek betörését ünnepli a Munkásőr Emléktásaság

Tiltott önkényuralmi jelképek, a terror éltetése és a kommunizmus romantizálása – Erről szólnak a Munkásőr Emléktársaság rendezvényei

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió) 

Buzeráns házasságról szóló javaslatot tettek a lobbiszervezetek Magyar Péter asztalára

Magyar Péterék választási győzelme óta az LMBTQP-lobbiszervezetek nyeregben érzik magukat. ...

Belföld

2026. 06. 13.

Mecset nyílt Szombathelyen – Van-e ok az aggodalomra?

A szombathelyi mecset nyitás hírére sokan felkapták a fejüket. A ...

Belföld

2026. 06. 12.

Magyar zászlót égettek szerb diákok; Németország új generációi már nem lesznek németek, Ukrán drón csapódott be a Zaporozsjei atomerőműbe – Telegram posztjaink (2026.05.30.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 31.

Újabb értékes filozófiai mű jelent meg magyar nyelven: Jean Hani – A fekete szűz

Jean Hani francia filozófus és tradicionalista író, valamint az Amiens-i ...

Ősök szelleme

2026. 05. 30.

Zagyva György Gyula a Magyar Jelen podcastban; Napi migráns: késelés Svájcban; Csak az oltári szentség maradt a brazil templomból – Telegram posztjaink (2026.05.28.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 05. 29.

Trianon Felvonulás

HVIM: A Trianon Felvonulás beteljesítette küldetését

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében 2001 óta minden évben ...

64

2026. 05. 29.